Nincs hulla a nylon alatt - a facér pasi naplójából

Egyedül indulsz a melóba, negyedét pakolod a szokottnak a kosárba a sarki boltban, magadban érkezel haza, egyáltalán, mintha odafirkantottak volna melléd egy kurva nagy hiányjelet, ami mellől egy darabig úgysem tudsz ellépni. Üvölt rólad, hogy mi van. Vágják is mind, kollégáktól a benzinkutasig. De nem szólnak, csak fürkésznek, kábé úgy, ahogy durva csattanások után a fekete nylonlepedőt az útszélén. Mi lehet alatta?

Ez mindenképpen szar, de főleg akkor, ha te is olyan vagy, mint sokan, akik hajlamosak a szomszédnak élni az életüket. Állandóan paráznak, szájára veszi őket a falu, és rendesen mantrázzák magukban: csak meg ne szóljanak. És frászt kapnak, ha túl sok szó esik olyan cuccokról, mint érzelmek, okok, következmények. Figyelj! Ennél nagyobb marhaság nincs a Földön.

Frusztráltan élni, rinyálni, vajon ki mit szól, ha kiderül: nem vagyunk tökéletesek, olykor hibát hibára halmozunk, és fingunk sincs, hogy merre van a boldogság kulcsa. Ha adhatok egy tanácsot: akkor matatsz jó felé - már ami a kulcsot illeti -, ha szabadulsz a fölös terhektől, kiadod, amit jobb kiadni. Bár azt sem mondom kajakra, hogy így tuti megtalálod a kulcsot. De könnyebb a mozgás, nagyobb távot lehet bejárni. Ha már rád dőlt az életed, ne duplázd a súlyát vakításokkal, ön- és közkamukkal. Ne a szomszédnak bizonyíts.

Próbálj normálisan gondolkodni. Első lépésként felnőttként elbeszélgetni legalább önmagaddal. Miért történt, hogyan történt, mi van most? Hova jutottam, merre kéne indulni? Addig keresd a válaszokat, amíg olyanokat találsz, amelyekből kilúgozódott az önsajnálat. A kezdő szakaszban legalább önmagadban botorkálj el az őszinteségig.

Fárasztó terápia, fáj is néha, de elárulok valamit: amit gondolunk, azt mások nem hallják ám. Hoppá, hitted volna? Azért még nem vesz szájára a falu. Viszont rá lehet kapni a nyílt beszédre, hiába lököd csak magadban, olyan, mint a jóféle drog. Egyszer csak már hangosan is megy, és simán helyre teszed a kukkolókat. Megmondod, volt egy kis bánat, mert ez és ez történt, de nincs hulla a nylon alatt. Sőt, nylon sincs. Ha van humorod, használd. Annyit mondj, amennyi jólesik. Neked. Becsszó, barátságok születhetnek egy-egy ilyen szembenézésből. Aki meg nem érti, csak azért is lúzerez, lesajnál a hátad mögött, most komolyan, van dolgod velük?

Tudom, aki nem olyan szófosó, mint én, annak ez nem olyan egyszerű. Egyáltalán nem. De nincs más út. Annyi mindentől lehet parázni, legalább attól ne, aminek semmi értelme.

Amúgy tényleg bőven van, amitől azért én is fosok, úgy rendesen. Vegyük például a rákot, nem hívnám meg sörözni, ha megtalálna. De, témánál maradva, az sem lenne tabu. Anyámnak sem volt az, miután belefutott.

Amikor a máját kezdte ki, besárgult a bőre. Sárgán jött-ment a városban, bámulták. Naná! Általában tett rá, nem tartotta gázosnak az esendőséget. Ha meg azt látta, hogy valakit nagyon feszélyez a sajátos árnyalatával, annak simán elmondta, mi a pálya. Persze csendesen, finoman, ügyelve, hogy meg ne rémítse. Amikor meg egyszer nézegette magát sárgán a tükörben - apró is volt már, mint egy madár - és észrevette, hogy nem bírom levenni róla a szemem, így szólt hozzám: "Fiam, valamit be kell vallanom." Kértem, benn ne tartsa. Erre ő: "Meglehet, hogy valójában kínai vagyok." Akkor nevettünk utoljára együtt, mert aztán rohadt gyorsan jött, aminek jönnie kellett. De még nevettünk egyet. És akkor bemelegítésnek legyen elég ennyi.

Tippünk: Randizz az interneten!