Ördög Nóra: "Majd szólok, ha jön a baba" - Szily Nóra interjúja

Mi ez a mórahalmi hobbi neked?

Egyrészt nagyon szoros kapocs a szülővárosomhoz. Nagyon ragaszkodom azokhoz a dolgokhoz, amik valamilyen módon egyszer a szívembe beleférkőznek és megérintenek. Ez a színjátszósdi még azelőtt indult, mielőtt feljöttem Pestre.

Valaha gondolkodtál azon, hogy színész legyél?

Felmerült. Így pontos. Kovácsné tanárnő, aki Kazinczy szakkört tartott, és akit a mentoromnak tekintek - ő mondta ki, hogy én civil vagyok ehhez. Hogy nem tudnám igazán jól kezelni a színészettel járó létet. Én egy a földön 2 lábbal álló lány vagyok, és nem egy lilaködös művészlélek. Szükségem van kapaszkodókra. A színészet szerintem nagyon nehéz. Sok mindenen múlik, hogy valaki sikeres lesz, vagy nem. Nincs egyenes összefüggés, hogy ha valamit jól csinálsz, akkor az megadatik.

De hát nem lettél civil, és a siker itt sem garantált.

Én ezt nem így akartam. Nem úgy indultam neki, hogy most majd megvalósítom az álmaimat. Szerkeszteni kezdtem, ami egy egzakt dolog. Gyakornokoskodni, ami abból áll, hogy aláíratom a szerződést a vendéggel, megfőzöm a kávét, bekísérem a sminkbe.

Ha a szakmát nézzük, akkor az X-Faktor volt a meghatározó. Mindenkin sokat rajzolt, rajtad is?

Abszolút. Önmagában az, hogy Balázst kaptam magam mellé társul, az adott egy olyan lökést is, hogy na, itt most dolgozni kell. Hiszen nem ismertük egymást úgy, mint Bucival. Éreztem, hogy nem lesz baj, de azért nagy kihívás volt, hogy el tud-e engem úgy partnerként fogadni, hogy ne csúszkáljunk el egymás mellett. És szerintem sikerült. Pont egy olyan énemet tudtam kidomborítani mellette, ami a civil életben könnyebben kijön, mint a kamera előtt. A kicsit csipkelődőt, huncutabbat.

És a teherbírót... Elképesztő munka volt.

Nagyon sokat dolgoztunk. Ami a nagy tanulópályám, hogy hogyan tudom ezt a magánélettel egyensúlyban tartani, és hogyan tudom úgy kezelni, hogy egyik oldal se sérüljön. Ez volt talán a legkeményebb nekem.

Át tudtad egyáltalán igazán élni a házasságotok elejét? A "mézeshónapokat"?

Szerencsére át! A mi egymásra találásunk, együtt létezésünk önmagában mézes már a legelejétől kezdve. Maga a lánykérés volt talán a mérföldkő, az esküvő is nagyon jó volt, és hogy elmentünk nászútra. Volt idő arra, hogy az ember átérezze, egy picit feldolgozza. Azóta is nagyon büszkén élem meg a feleség státuszt. A műsor végére nagyon elfáradtam, és ő is, hiszen ez neki is egy készenléti állapot volt. De sikerült úgy átvészelnünk, hogy nem szenvedett csorbát a kapcsolatunk. De azt mondom, hogy ha még 2 héttel tovább tartott volna, akkor valami sérül. Akkor döntést kellett volna hozni. Hogy vagy a műsor kap kevesebbet, vagy... Igazából nincs választás. Akkor a műsor kap kevesebbet - ennyi. Most is kicsit ebben az egyensúlyozásban vagyok, hiszen elindult a Csillag születik, meg a Reggeli, ami nehéz, mert más életritmusban élünk. Palkó inkább éjszakai bagoly, de én sem fekszem le korán, mert akkor nem látjuk egymást. Igényelem, hogy úgy töltsünk együtt időt, hogy az csak rólunk szól.

Óvni kell, figyelni, kibeszélni, megbeszélni.

Igen. És ezt még inkább megerősítettük. Hogy kényelemből nem szabad hallgatni. A "legyintősdi" nem szabad, hogy elinduljon. Ha valami nagyon pici, apró rossz érzés van, azonnal mondjuk.

Ahogy cseperedtél, inkább konfliktuskerülő voltál, nem?

Igen, de ebben sokat fejlődtem. Több konfliktust vállalok, mint régen, de azért, hogy ne legyen még nagyobb baj. Ez is a konfliktuskerülés egyik fajtája, hogy az ember még csírájában kimondja a dolgokat. Pont a békesség és nem a veszekedés kedvéért.

Magabiztosabb lettél, és mindjárt 30!

Ez a durva. Tavaly még inkább az jutott eszembe, hogy már annyi mindent csináltam - épp tíz éve, hogy idekerültem -, fura, hogy még csak huszonéves vagyok. Nem azt érzem, hogy le vagyok maradva, hanem, hogy atyaúristen, már mennyi mindenen túl vagyok. De ez nem rossz, inkább egy nyugodt érzés. Nincs bennem kapkodás, hogy jaj, már 30 éves vagyok, még ezt is, azt is kéne, hanem azt hiszem, hogy a megfelelő mederben haladnak a dolgok.

Igazi rövid hajú nő lettél? Vagy belül még az a hosszú hajú lány...

Abszolút rövid hajú vagyok. Olyannyira, hogy nem is tudom visszaidézni, hogy milyen volt, amikor hosszú hajjal jöttem-mentem. Ez vagyok én.

Ez tényleg mást üzen rólad. Akartad?

Igen. Valahogy az volt az érzésem, hogy az, aki csak a képernyőn lát és személyesen nem ismer, az egyszerűen nem lát engem igazán.

Mintha eltakart volna?

Kicsit igen. Lehet, hogy most sem látnak jobban, de talán mégis egy picivel.

Ez olyan, mint Nikonál a kigombolkozás?

Talán olyasmi. Egyébként az előadáson hosszú hajú parókám volt. Mondtam viccesen a férjemnek, hogy: "Na, nézzél rám, valljál színt, hogy hosszú hajjal tetszem, vagy röviddel?!" "Így is, úgy is." - mondta. Jó, jó, ez diplomatikus válasz. Aztán a végén odajött gratulálni, akart egy puszit adni a nyakamra, és söprögetnie kellett a hajam. Láttam, hogy zavarja, és akkor már biztosan tudtam, hogy igen, ez jó döntés volt.

Újabb döntések, határidők, amiket magadnak adsz?

Ilyenek nincsenek. Se újévi fogadalmaim. Akkor is inkább csak összegezni szoktam. Na, hogy ezt milyen jó lenne így, vagy épp másképp csinálni...

Lekopogtuk a 2010-et - 2011-re mit vizionáltál?

Hogy jobban oda kellene figyelnem magamra. Főleg munka szempontjából. És ebben a férjem nagyon jó lelkiismeret és visszahúzó erő, hogy igenis muszáj kicsit kiszállni bizonyos pontokon. Vasárnap késő este értünk haza Mórahalomról, és hétfőn nem keltem fel annyira korán. Arra gondoltam, ma van az egyetlen nap, amikor megengedhetem magamnak, hogy délre jöjjek be. Utána indul a casting, meg a hajnalozás. De valahogy nem éreztem jól magam. Nem esik igazán jól úgy pihenni, hogy ha tudom, hogy vannak dolgok, amiket még el tudnék intézni. Palkó mondta erre, hogy engem egy kicsit meg kell menteni saját magamtól...

Ehhez képest egy saját vállalkozáson is töröd a fejed. Vagyis egy újabb munkán... Miért? Egzisztenciálisan egy másik láb? Ne kötődj annyira a tévéhez?

Biztos van bennem egy ilyen vágy, hogy saját lábra álljak inkább, mint hogy csak attól függjek, hogy itt milyen műsorok születnek. De nem csak erről szól a kis vállalkozásunk a barátnőmmel. Régóta szeretnénk valami közöset csinálni. Gondolkodtunk, hogy mi az, amit mi tudunk, amihez értünk, és milyen értéket teremtettünk az elmúlt 20 évben, amióta barátnők vagyunk. És rájöttünk, hogy igazából az, ahogy mi egymásnak vagyunk, és ahogyan egyébként nőként imádunk létezni. Aztán létrehoztunk egy weboldalt, egy kvázi barátnő szolgálatot, ami azt takarja, hogy ha valakinek gondja van a frizurájával, a sminkjével, a kinézetével, az életével, aki szeretné egy kicsit megrázni magát, akkor nekünk szól. Beszélgetünk, összehozzuk a megfelelő szakemberekkel, és önbizalmat pumpálunk belé. A barátnőségünkből származó tapasztalatainkat adjuk át valamilyen módon. Megalkottuk, ízlelgettük, nézegettük. Voltak jelentkezők, akikkel leültünk, beszélgettünk, persze tökéletesen ráfizetéses volt, szerelemből csináltuk. Most jött el a pont, hogy megvilágosodtunk, érzem, hogy megtaláltuk a formáját, és nyert egy új lendületet. Nagyon lelkesek vagyunk!

De mikor tudsz ezzel foglalkozni?

Elcsípett egy-egy órában. De jólesik ezen munkálkodni.

Kikapcsol egy munka, a munkából...

De mégis másik fajta dolog, és olyan sikerélmény lesz, ha sikerül megcsinálni. Mindig kell valami, ami célként ott van, amiért egy kicsit küzdeni kell, amiért büszke lehetsz magadra.

Mi az, ami inspirál?

Azoknak az embereknek az elismerése, akik igazán fontosak. Ennek a saját kis privát üzletünknek a kapcsán nagyon szeretném egyszer Palkótól megkapni azt, hogy "nagyon ügyesek voltatok, hú, de megcsináltátok". Sikerorientált vagyok... Biztos.

Gonoszabb pillanatomban azt mondanám, hogy teljesítménykényszeres.

Ehhez nem kell gonoszabb pillanatnak lenni, ez nyilván bennem van.

Lassan a világ egy másfajta "teljesítményt" is elvár. Kisbabát. Már piszkálgatnak... Látom, olvasom.

Igen, ez rossz. Bár persze értem. Nem kell megmagyarázni, hogy egy friss házas, lassan 30 éves lánytól miért kérdezik meg percenként, hogy mikor lesz gyereke. Mert ez a normális és logikus lépés. De erre azért nem akarok már utalni sem semmilyen szinten, mert rögtön suttogni kezdenek. És talán ez az első dolog, ami kicsit zavar. Nem gondolom, hogy rosszul csináltam bármit, mert pont a húszas évei azok az embernek, amikor meg lehet alapozni dolgokat. Harminc után már más értékek fontosak. Ilyen szempontból én Palkótól rengeteget tanultam. Ahogy minden nap megbeszéljük, hogy milyen nehéz működtetni egy igazán hosszan tartó kapcsolatot. Hogy nekünk, akiknek minden adott, a vonzalom, a szerelem, a mindenben összepasszolás - hogy úristen, ne rontsuk el! Ennek a tudatossága nagyon fontos. Ez a feladat most. És aztán majd a baba is megérkezhet. Csak ne kérdezd meg kérlek, hogy mikor már... Majd szólok.