Így csinálta apám - a facér pasi naplójából

Úriemberről beszélek, aki - csak hogy példát mondjak - tízperces légyottot is úgy tud köríteni - persze szívből, igazán -, hogy a nő nem csupán nagybetűsen nőnek, de emberként is fontosnak, vagyis a légyott technikai lényegén túlmenően is fontosnak érezze magát. Szerintem így van jól, bár én, ugye, az apám iskoláján nevelkedtem. Gyertyát, persze, sose tartottam neki, még jó, viszont a kompániánkban sok mindenről tudunk dumálni.

Apámat amúgy szokták ismerni, idén lesz ötven éve, hogy színpadon van, filmekről, egyebekről nem is szólva. Persze volt olyan is - milyen világ már -, hogy amikor beugrottunk egy műszaki boltba, és megkérdeztük, megérkezett-e a nevünkre rendelt basz, a huszonéves eladó, ahogy állt ott előttünk, háromszor kérdezett vissza: Szatnaki? Szalai? Szarlaki?

Később mondtam apámnak: nyugi, lehet, hogy nem csak süket, vak is a srác. Szép, hogy munkát adnak neki. Apám mosollyal legyintett. Amúgy érdekes, hogy az apám féle iskolából hányfelé ágazhat az út, már ami a férfi-nő viszonylatot illeti. Velem az van: sosem akartam kipróbálni, mi az a mennyiség, partnerszám, amelyet ebben a stílben elérhetek. Az állandóság vonzott.

Különben ez is a hazulról hozott dolgok miatt van. Apám, ugye, azért csak elvált anyámtól. Teszem hozzá: anyám meg igazi úrinő volt, kvázi saját légyottjaiban szintén teljességre törekedett, túl a hormonok világán. Mindez a válásuk tekintetében kábé azt jelzi: ha a miérteket illetően nem is volt "ganz egal" a dolog, azért nem is fekete-fehér. Idióta közbevetés ellen: ha annyira hülye vagy, hogy azt hiszed, egy kuplerájban nőttem fel, kurva nagyot tévedsz. Szép gyerekkorom volt vasárnapi ebédekkel, nyári balatonozással, satöbbi.

Jó, egyszer csak mégis vasárnapi gyerek lettem apám életében, de tök normálisan elmondták, hogy miért is. Azt is vágtam, hogy később a szüleimet mi hozta össze újra, annyira nem is bántam (volt azért némi hangoskodás tegnapi emlékeim között, a gyerek azt annyira nem csípi). Azután születhetett meg a húgom is, papíron mindjárt elvált szülők gyerekének, ha érted. Végül az is belement a fejembe, hogy aztán anyu-apu miért mentek szét végleg - mégis. Mert továbbra is meg tudtuk beszélni a dolgokat. Korán megértettem: az élet bizony tele van átfedésekkel és ellentmondásokkal. Azt is felfogtam: a szeretet ettől még lehet állandó, csak kezelni kell a helyzeteket. Ám azért azt gondoltam: a saját életemből inkább kihagyom majd ezt a rengeteg manővert. És ez sokáig sikerült, de aztán nem.

Amikor facér lettem, rengeteg időt töltöttem apámmal, aki tulajdonképpen egész életében facér volt, csak néha mást mutatott az anyakönyve. Bírtam, ahogy kokettál a nőkkel, elvarázsolja őket, a gyámoltalanabbakból is előcsalogatja a büszkeséget.

Apám mellett felbátorodva, legelőször volt kolléganőmet, egy piszok csinos csajt hívtam vacsorára. Élvezte is az apám féle iskola mutatványait, aztán kérdezte, mikor szerettek utoljára. Tetszett, hogy finoman fogalmaz. Megmondtam, mennyi maradt ki, mire olyat szólt - nyerset és sürgetőt -, ami kapásból lelohasztott. Mentem panaszra apámhoz, hogy micsoda rüfke az ilyen, mit akart mindjárt, minek gondolt ez engem.

Apám nézett rám, nem mondhatnám, hogy büszkén, mégis nagy-nagy szeretettel. Aztán elmagyarázta, hogy a csaj alighanem pasinak gondolt, és van úgy, hogy nem szabad kiakadni a stiláris különbségeken. Hiszen az élet, ugyebár, tele van átfedésekkel és ellentmondásokkal. Akkor jutott eszembe, hogy amíg ő nem öregszik, addig nekem nem muszáj teljesen felnőni. Egy kis csetlés-botlás még simán belefér. Úgyhogy, papa, Isten éltessen sokáig!

Tippünk: Randizz az interneten!