Steiner Kristóf: Képesek a melegek szeretni?

Két férfi szereti egymást. Két férfi, akik több mint négy évvel ezelőtt egy születésnapi ünnepségen egymásra néztek, elvesztek egymás tekintetében, és azóta együtt utaznak a világ háborgó tengerein keresztül. Mint minden kapcsolat, az övék is időnként romantikus csónakázásnak, vadvízi evezésnek tetszik, de egy biztos: az egymás és a világ felfedezésébe fektetett energiájuk épp annyit ér, mint bármelyik heteroszexuális páré. Sem többet, sem kevesebbet. Az egyikük orvos: hat éven át hajnalban kelt, és sokak számára lehetetlennek tűnő vizsgákon adott számot a tudásáról egy őt bíráló bizottság előtt, csak azért, hogy egy napon felnőhessen a hivatásához, a küldetéséhez: embereket gyógyíthasson. A másikuk egy vándorló lélek, aki végigjárta az emberi vágyak három lépcsőfokát: először csupán anyagi javakra vágyott, majd hírnévre és elismerésre, manapság pedig a spirituális felemelkedés vezérli.

Mit kell tennem, hogy a családom - az emberiség - épp olyan szeretettel fogadjon engem és a szerelmemet, mint a kutyáim, a macskám, akik sosem néznek ránk kérdőn: "Miért vagytok mindketten férfiak?", vagy a tenger vize, amely épp úgy hűsít minket is, a szellő, amely épp úgy ölel át bennünket, mint bármely heteroszexuális szerelmespárt? Mit kell tennem ahhoz, hogy ne kelljen éveken át bolyonganunk a bürokrácia útvesztőiben ahhoz, hogy hivatalosan is összeköthessük az életünket, és akkor még nem is szóltam arról az akár évtizedeket is kitöltő kilincselésről, amely az örökbefogadással járhat, hiszen a kultúránkban elfogadott általános vélemény szerint egy árva gyermek jobb helyen van egy zsúfolt nevelőotthonban, mint egy szerető családban. Hiszen "Képesek a buzik szeretni?", hiszen "Torzszülötteket nevelnek majd!", hiszen "Miattuk hal majd ki az emberiség!".

Szerencsére a nap - vagy talán inkább a Teremtő, Isten, Allah vagy a Buddha - fénye mindig választ ad a kérdésemre, hogy mit is kell tennem: folytatnom kell. Írnom kell. Beszélnem kell. Publikálnom kell, mosolyognom, sírnom, nevetnem, kiabálnom kell. Mert ha mások, akik nálam bátrabbak és bölcsebbek voltak nem tették volna meg, ma nem lehetne afro-amerikai elnöke az Egyesült Államoknak, a zsidók csendesen bújkálva ünnepelnék a Szombatot, és a nők a mai napig a konyha és a mosószoba rabjai lennének.

Mert a Földünk népességét és a lények boldogságát nem a melegek házasságjoga veszélyezteti, hanem a gyűlölet, az ítélkezés, a kegyetlenség és az ebből születő káosz, amely háborúkba, járványokba torkollik, lelki, testi betegségeket és halált hoz, amelyek bosszúszomjat szítanak, és újabb harchoz vezetnek egészen addig, míg mi, egymás testvérei, egymés lelkének darabjai kerékbe törjük, megkínozzuk és élve eltemetjük egymást. És miért? Mert az egyikünk más formájú szentélyben imádkozik, vagy mert sötétebb a bőrszíne, esetleg mert szebb autója, több felesége, nagyobb orra van. Vagy épp egy azonos neműt csókol álomba éjszakánként.

A célunk egy és ugyanaz. Szeretni akarunk! Szeretve akarunk lenni! Kérlek titeket, kedves, jó, bölcs, érző szívű emberek, nyissátok ki a szíveteket!