Az asszony verve jó? - Terézanyu írása

A nő- és gyermekbántalmazás minden társadalom legsötétebb titka, szinte áttörhetetlen tabuja. Minden ötödik nő rendszeresen fizikai vagy lelki erőszakot szenved el, és erről nem mer beszélni senkinek.

Miért nem? Egyrészt azért, mert mindig az áldozat az, aki szégyelli magát. Másrészt azért sem, mert a bántalmazó rendszerint azzal fenyegeti meg az áldozatot, hogy ha kitudódik a tette, akkor bosszúra számíthat. Harmadrészt pedig azért, mert ne feledjük el, ma is egy olyan társadalomban élünk, ahol még mindig tartja magát az évszázados "bölcsesség": "Az asszony verve jó." És az is, hogy "A gyereknek néha jót tesz egy időben lekevert pofon".

Palácsik Tímea most megtört egy nagyon súlyos tabut. Vasárnap véletlenül néztem bele az egyik kereskedelmi csatorna műsorába, ahol először láttam beszélni arról, hogyan bántalmazta őt volt barátja.

Mélyen megrendített a vallomása, és az is, hogy ki mert állni vele a nyilvánosság elé, vállalva ezzel mindazt, ami ilyenkor törvényszerűen megtörténik: például azt, hogy sokan csak legyintenek rá, ugyan már, mit kell ilyen nagy ügyet csinálni ebből.

Megkockáztatom, sokan el sem hiszik, hogy ez valóban megtörtént. Senki nem szeret ilyesmiről hallani, különösen akkor nem, ha az erőszakkal vádolt személy alapvetően "olyan rendes embernek látszik". Az erőszaktevők többsége ugyanis - még ha nem is közszereplők - általában rendes embernek tűnnek, éppen azért, mert nagyon ügyelnek a látszatra.

Amikor egy áldozat kiáll azzal, hogy bántalmazták, kiteszi magát annak, amit a szakirodalom " másodlagos viktimizációnak" nevez, vagyis annak, hogy megkérdőjelezik az igazát, sőt, megvádolják azzal, hogy hazudik. Ez megtörtént Tímeával is, Damu Roland éppen azt az adut játszotta ki, ami a legtipikusabb ebben az esetben: ez a nő csak egy prosti, "megérdemelte", amit kapott.

Ez a jelenség lehet az egyik oka annak, hogy a megerőszakolt nők 70%-a soha nem tesz feljelentést, sőt, beszélni sem mer róla. A "másodlagos viktimizáció" nem csupán a médiában esik meg (erre jó példa Hajdú Péter álnaiv kérdése, miszerint: Egy férfi valóban meg tud erőszakolni egy nőt?), hanem megtörténhet a rendőrségen és később a bíróságon is.

Sajnos a bulvármédia, ahol Palácsik Tímea esete nyilvánosságot kapott, a legkevésbé alkalmas arra, hogy valódi súllyal mutassa be a történeteket, hiszen a bulvár a szenzációra épít, és ami ott megjelenik, arról joggal hisszük, hogy csupán a showbiznisz része. (Ráadásul mivel Tímea "bulvárszereplő", akármennyire tabutörő is, amit tesz, a média másik fele nem foglalkozik vele, vagyis ez a súlyos társadalmi probléma megint nem kerül be a közbeszédbe, sőt, a szenzáció-hajhászás inkább elbagatellizálja az esetet.)

Amit én vasárnap este láttam, az nyilvánvalóan nem a show része volt, és rendkívül fontosnak tartom, hogy végre akad egy nő - egy túlélő -, aki meg meri törni a hallgatást. Nehéz elhinni egy gyönyörű, életerős fiatal lányról, hogy súlyosan bántalmazták, és ő tűrte: hiszen a bántalmazottakról, ha él egyáltalán valamilyen kép a fejünkben, akkor az egész biztosan nem a ragyogó szépségű fiatal nő képe. De elbizonytalanodásom csak egy pillanatig tartott és nyomban átvette helyét a megrendülés, az együttérzés és a düh.

Hogy történhetett ez meg? (Damu Roland közel két éven át zsarolta és verte őt, miközben sorozatszínészként része volt a mindennapjainknak.) Laikusként talán azt a legnehezebb felfogni, hogy ha valaki egy bántalmazó kapcsolatban él, ahol a társa rendszeresen veri, megerőszakolja, megalázza, akkor miért nem tud kilépni?

Azért, mert segítség nélkül képtelen rá. A bántalmazás soha nem "csupán" fizikai aktus, ott kezdi ki az embert, ahol a legvédtelenebb: az önbecsülésében. Kialakul egy ördögi kör: az áldozat mindig magában keresi a hibát, megpróbál megfelelni a másik kimondott vagy ki sem mondott elvárásainak, hogy elkerülje a fájdalmat. Palácsik Tímea "a miért nem tudtad elhagyni, ha vert?" kérdésre elsősorban a szerelmet hozta fel, mint indokot, de megkockáztatom, pszichológiai értelemben inkább már egy végzetesen erős függésről beszélt. (Amit könnyű összetéveszteni a szerelemmel.)

Egy bántalmazó kapcsolat "rituáléja" az, hogy egy-egy pofont, verést, erőszakos közösülést követően a bántalmazó - miután "észhez tér" - fogadkozik, hogy soha többé nem tesz ilyet, bocsánatért esedezik, és ezt Tímea is elhitte, mert ilyenkor mindenki hinni akarja, hogy valóban nem lesz többé erőszak.

Csakhogy a helyzet mindig rosszabb lesz. A pofonok, a rúgások, az ütlegek csak szaporodnak. A helyzet felismerése nem intelligencia kérdése: az értelmiségi nők ugyanolyan gyakran válnak áldozatokká, mint a kevésbé iskolázott társaik. Az áldozat ugyanis elveszíti az önbecsülését a rendszeres megaláztatás és fizikai bántalmazás hatására, és a visszaszerzését a bántalmazótól reméli: majd ha én változom, ha "megjavulok", akkor újra szeretni fog és nem bánt többé. De ez egy ördögi kör: minél inkább megtörik az egyik, annál nagyobb hatalomra tesz szert a másik - így jön létre a függés.

Ráadásul a bántalmazott nők túlnyomó többségét gyerekkorában is bántalmazták, vagyis azt tanulták gyerekként, hogy ezt "érdemlik."
A kitörés rendkívül nehéz: az áldozat fél segítséget kérni, egyrészt joggal tartva a környezet megítélésétől és érzéketlenségétől, másrészt pedig magától a bántalmazótól: a leggyakrabban akkor történnek meg a tragédiák - gyilkosságok -, amikor a nő menekülésre szánja el magát.

Mindez, ha már gyerekek is vannak a kapcsolatban, még inkább pokoli: a bántalmazó előbb-utóbb a gyermekeket is verni fogja, a nő pedig ettől még kiszolgáltatottabbá válik, hiszen akkor már nyíltan folyik a zsarolás: ha elhagysz, megbosszulom a gyerekeken.

A családon, párkapcsolaton belüli erőszak sokkal gyakoribb, mint azt elképzeljük. Mivel ez mindig két ember vagy egy család "magánügye" - a legtöbb soha nem derül ki, vagy ha mégis, későn. Magyarországon minden héten meghal valaki - nők és gyerekek - családon belüli erőszak következtében.