Erdélyi Mónika: "B-terv" - Szily Nóra interjúja

Hosszú csendet fogadtál, de ettől még hallottunk rólad ezt-azt...

Ebből lett elegem, kellett is ez az egy év szünet.

Miért?

Az RTL-től való távozásom után elindult a hazugságáradat a sajtóban, aminek az volt az oka, hogy nem nyilatkoztam semmiről, főként nem voltam hajlandó rosszat mondani, és ez volt rá a válasz. Én egyszer-kétszer szóltam, kértem... Kár volt, mert azt is elferdítették, kiforgatták, és akkor egy idő után mit lehet csinálni? Úgy döntöttem, hogy akkor nem mondok semmit. Egyébként pedig kellett a csend azért is, mert ezt a tíz évet valahogy le kellett zárni, ami olyan, mint egy gyászfolyamat. Én közben nem ültem a fenekemen, hiszen szinte azonnal tanulni kezdtem, de most értem el odáig, hogy már jól vagyok.

Értetted, hogy miért cincáltak szét? Hosszú évekig talán senki nem volt annyit képernyőn, mint te.

Elképesztő hadjárat indult, a sajtó szó szerint nyomozott utánam, mivel nem nyilatkoztam. Kilenc évig szinte egyetlen rossz dolog sem jelent meg rólam a lapokban, mert soha nem tettem olyasmit, amibe bele lehetett volna kötni, aztán egy év alatt mindent a nyakamba zúdítottak. Ez volt talán az ő bosszújuk. Mivel okot nem adtam a negatív kritikára akkor sem, nagyrészt csak valótlanságokkal tudtak támadni. Aztán ne felejtsük el a kárörömet sem, hiszen egy tízéves sikersorozatnak lett vége. Először értetlenül álltam a cikkek előtt. Olyan jellegű vitám nem volt soha senkivel, ami akadályozta volna a közös munkát vagy egy műsor felvételét. Nem értettem, ki indíthatta el ezt a lavinát.

Az RTL-ben sok jó dolog mellett azt is mondták rólad, hogy többször voltál ideges, előfordult, hogy türelmetlen voltál.

Biztos, hogy volt ilyen. Most őszintén: én álltam az aréna közepén, a felelősség az enyém volt. Akiknek az volt a dolguk, hogy a kezem alá dolgozzanak, és ezt nem tették kellő alapossággal, biztos, hogy előfordult, hogy szóvá tettem. Ha tőlem tökéletes munkát várnak el, akkor én is azt várom el azoktól, akiknek az a dolguk, hogy engem segítsenek. Amikor nem megfelelő információt kaptam, és előfordult, hogy emiatt konkrétan kinevettettem magam a közönséggel vagy az alannyal, persze, hogy nem köszöntem meg utána. Azért ez feszített munkatempó volt reggeltől estig. Három műsort kellett felvenni egy nap alatt. Nem volt idő az üresjáratokra, de azért ne csak erről essen szó, mert ebből volt kevesebb. Nagyon szerettem a stábot, és jó volt velük dolgozni. Sok kellemes forgatási napot éltünk meg együtt, de sosem kevertem a mókát a munkával.

Összesen hány műsor készült?

1918...

Úristen! Az rengeteg! Aztán passz...

Igen, és nem volt elég az, hogy megszűnt a műsorom, de nem sokkal korábban a párkapcsolatom is véget ért. Akkor is kaptam eleget a sajtótól csak azért, mert nem nyilatkoztam a kapcsolatunk részleteiről és a szakításról. Nem vagyok hajlandó kitárgyalni a magánéletemet az újságokban. Ha a párommal gondom van, majd elmondom neki, nem fogok a sajtón keresztül üzengetni. Úgy érzem, büszke lehetek magamra, hogy én ezekből felálltam, méghozzá mindenféle külső segítség nélkül. Nem omlottam össze, bár a sajtó mesterkedései nagyon sok álmatlan éjszakát okoztak. Ezek után, aki rólam rosszat mond, az nem tudja, miről beszél, és talán még az életében nem volt ilyen nehéz helyzetben. Ráadásul egyszerre több nehéz helyzetben!

Amikor véget ért a Mónika show és aztán a Reggeli is, akkor az anyagi biztonságodat is elvesztetted.

Azt az anyagi biztonságot igen, amit a rendszeres havi fizetés jelent. Egy pillanat alatt, mert gyakorlatilag három nappal korábban tudtam meg, hogy vége lesz a műsornak. Akkor még szó sem volt a Reggeliről, de hát az is csak pár hónapig tartott, mára meg már meg is szűnt. Sosem felejtem el, hogy mennyit kaptam az RTL-től, ezért nem is vádaskodnék soha. Ez rendkívül sikeres együttműködés volt, nem véletlenül tartott tíz évig. Senkit nem alkalmaznak szerelemből, csak akkor, ha a munkájával meg vannak elégedve. Számtalan díjat, elismerést és jutalmat kaptam a munkámért, a vezetőséggel jó volt a kapcsolatom.

A műsor felvételről ment, utólag megvágva. Sokszor kimaradtak azok a részek, amikor békíteni próbáltam az alanyokat. Soha nem szítottam a veszekedést, sőt! Mindig a békés megoldást kerestem. Ha ez nem került bele, akkor az emberek mit láthattak? Azt, hogy Mónika csak nézi, hogy a vendégek ordítoznak egymással. Korántsem! Sosem ez volt a célom, hanem pont az ellentéte. Az akkori ORTT-től kaptunk is figyelmeztetéseket, hogy még erélyesebben kell beavatkoznom, és el kell ítélnem a helytelen viselkedést. Ott én nem magánemberként voltam jelen. Soha nem szólnék bele más életébe, csak akkor, ha megkér rá, de a műsorban ez előírás volt. Azt mondták, hogy "Mónika osztja az észt a műsorban", hát ez volt a dolgom, ha nem teszem, nem végeztem volna el a munkám. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vége felé már éreztem a műsorban, hogy ez így nem jó, hogy amit csinálok, az egyre kevésbé vállalható a számomra. Nagyon rosszul éreztem magam a heves veszekedések alatt. Viszont ha az ember két gyerekkel egyedül van, nem sok a választási lehetősége! Ez volt a munkám, tennem kellett a dolgomat.

Az első csendes hónapok hogy teltek?

Önvizsgálattal. Az a fajta vagyok, aki először magában keresi a hibát. Anyu is arra nevelt, hogy ha az iskolában valamiből rossz jegyet kaptam, akkor ne a tanárt kezdjem hibáztatni, hanem először magamat, hogy én vajon felkészültem-e rendesen. Ezt szoktam meg, ebben nőttem fel. Most is feltettem magamnak a kérdést, hogy én vajon mit rontottam el? Arra jutottam a végén, hogy ha nem végeztem volna jól a munkámat, akkor nem hagytak volna 10 évig képernyőn. Ha bármikor szóltak volna, hogy valamit nem jól csinálok, akkor természetesen alkalmazkodom a helyzethez. Úgy érzem, meg voltak elégedve velem.

Amikor szembesültél azzal, hogy nincs már "stúdiód", aztán már a Reggeli című műsor sem volt - mit kezdtél az éhségeddel? Hisz a sok munkához szoktál hozzá, no meg egy pozícióhoz is.

Nem annyira a rivaldafény hiányzott, most sem az hiányzik. Nem hívogatnak naponta az újságírók, és nem kell folyton készenlétben állnom. A munka lényegi része, a beszélgetések hiányoznak és az is, hogy megpróbáljunk minden konfliktusra megoldást találni. Most viszont már ez sem fog hiányozni, mert ezzel foglalkozom, csak kamerák nélkül. A lényeg nem veszett el, csak átalakult. Időközben konfliktuskezelő lettem, mediátor, tanulok tovább, folyamatosan képzem magam. Ugyanazt csinálom, mint a műsorban, csak annyi a különbség, hogy itt én határozom meg a kereteket. Nincs rendező, aki azt mondja, hogy ezt ne mondd, erre nincs idő, ezt kivágjuk, ez nem marad benne. A mediáció a konfliktusmegoldás forradalmian új módszere. Olyan megoldások kidolgozásában segít, amelyek során a konfliktust megélő szereplők egy nyer-nyer játszma részeseivé válnak, és megelégedve állnak fel a megbeszélés végén, legyen az párkapcsolati vagy válási konfliktuskezelés. Már most nagyon sok pozitív visszajelzést kapok az ügyfelektől.

Arra milyen magyarázatot adsz, hogy te is elváltál? Azt a kapcsolatot nem lehetett volna megmenteni?

Mindig arra törekedtem, hogy racionális és megalapozott döntéseket hozzak. Akkor lennék hiteles, ha benne maradok egy rossz kapcsolatban és ezzel akaratlanul is erre nevelem a gyermekeimet is? Ne feledjük, a gyerek számára az a példa, ahogyan a szülei élnek. Ezer szó sem ér annyit, mint a tettek. Nem kell és nem is lehet minden kapcsolatot egyben tartani. Sokszor az a legjobb megoldás, ha békében különválnak a felek, hadd menjen mindenki a maga útján, ami sokszor sajnos nem ugyanarra vezet. Így legalább meglesz az esélyük a boldogságra, ami egymás mellett valószínűleg nem lenne meg. Hidd el, ha csak egy szemernyi esélyt is láttam volna a sikerre, mindent megtettem volna érte. Egy bizonyos pontig meg is tettem, de mindennek van határa. Ezt teszem az ügyfeleim érdekében is. Nem én mondom meg nekik, hogy mit tegyenek, ez az ő kapcsolatuk, de a beszélgetések során hozzásegítem őket, hogy maguktól jöjjenek rá, merre tovább. Sokszor előfordul, hogy válási mediációra jönnek, tehát azzal bíznak meg, hogy a békés különválásban segédkezzek, de a beszélgetések során olyan mélyre jutunk el, hogy átfordul a dolog és párkapcsolati mediáció lesz belőle, vagyis akkor már nem lezárni, hanem megmenteni akarják a házasságukat, mert megértik, hogy mi is az ő kapcsolatuk valódi lényege. A hétköznapokban sajnos sokszor pont ez veszik el. Csodálatos dolog, hogy ennek én is részese lehetek. Semmilyen döntést nem erőltetek rájuk, az mindig az ő kezükben marad. Én abban segítek, hogy ki tudjanak mozdulni az ellenséges hadállásaikból és objektíven szemléljék a problémát. Nem azt keressük, hogy ki volt a hibás, hanem a jövőbe tekintünk, a megoldásra koncentrálunk.

Azt is írták a lapok, hogy az üzleteid becsődöltek.

Az egyik vállalkozásom nyolc évig ment, a másik öt évig. Mindkettő sikeres volt. Szó sem volt csődről. Egy idő után azonban túl sok lett a feladat és egyedül nem bírtam. Ráadásul bizonyos rosszindulatú újságcikkek sem kedveztek az üzletmenetnek. Beláttam, hogy túlvállaltam magam. Kisgyermek mellett több üzletet egyedül vezetni lehetetlen, ezért döntöttem úgy, hogy nem szabad ennyire szétforgácsolni magam. A gyerekek az elsők és igyekszem olyan munkát vállalni, amely mellett elég időm jut rájuk.

Szerintem nem. Ha így éreztem volna, akkor biztos többet jártam volna partikra, de én még a stábbulikra is csak ritkán mentem el. Nem vagyok egy bulizós alkat és soha nem iszom. Sokkal jobban szeretem az őszinte beszélgetéseket, mint amilyen ez is most. Soha nem használtam ki az ismertségemet.

Mindig olyan voltál, aki tökéletes kontroll alatt tudta tartani önmagát?

Sok nehéz helyzet volt az életünkben, meg kellett tanulnom. Anyukám is ilyen volt. Nyilván ez a minta vésődött belém, de én örülök neki. Ez a tulajdonság elképesztő tartást ad az embernek. Kevés olyan helyzet van, amikor engem térdre lehet kényszeríteni. Mindig van B tervem, sőt C is. Ha egy-egy nehéz helyzetben csak ülnék otthon és sirathatnám magam, abból mi lenne? Megoldás nem, az biztos. Hát akkor felállunk ebből is! Már számtalan ilyen helyzet volt. Na, de mégis csak itt ülünk, mégis csak jól érzem magam, elindult az új pályám is - én optimistán nézek a jövőbe.

Egyedül nevelt fel az édesanyád. A főiskola után megszülted Vikit és egy év múlva egyedül maradtál...

Az volt az a pont, amikor eldönthettem, hogy összeomlok, vagy összeszedem magam és akkor is felállok a padlóról. Én is megpróbáltam először azt a mintát követni, hogy aranyos kis feleség vagyok, tündéri gyerekkel, helyes férjjel, és majd ezen a vizen elcsónakázgatok. Aztán egyszer csak jött a pofon, hogy nem kényelmesedhetek bele ebbe a helyzetbe, mert egyedül maradtunk. Ott is megtettünk mindent, de később beláttam, hogy nem voltunk egymáshoz valók. Én pedig az összeomlás helyett a talpraállást választottam.

Talpra álltál és egyszer csak a sors adott egy elképesztő karriert.

Így volt, és most is így lesz. Emlékszel? Egyszer pont veled beszélgettünk arról, hogy ahhoz, hogy az inga a pozitív irányba elinduljon, előbb a negatív oldalra kell kilengenie. Ebben hiszek most is. A dolgok kiegyenlítődnek, és most jó fog következni, de nem várom tétlenül, hogy ezt valaki helyettem megoldja, teszek is érte, hogy könnyebben menjen.

Takarékos vagy?

Nagyon. Elsősorban saját magammal. Sosem az volt a fontos, hogy mennyire divatos egy ruha. Legyen tiszta, álljon jól. Kifejezetten zavar, hogyha valamiért a normálisnál többet kell fizetnem. Nem is jött be soha. Akárhányszor drága cipőt vagy ruhát vettem, vagy elveszítettem, vagy az első alkalommal úgy leöntöttem valamivel, hogy használhatatlan lett, vagy ellopták tőlem. Egy idő után be kellett látnom, hogy ez nekem nem megy. Egyszer vettem egy Roberto Cavalli cipőt Rómában. Nagyon drága volt. Aztán röviddel később teherbe estem, és nőtt egy számot a lábam. Nem tudtam többet fölvenni. A mai napig ott áll. Nem adom el, mert annyira gyönyörű, csak nézegetem. Az élet mindig az orromra koppintott, hogy ez csak külső csillogás. Neked befelé kell figyelni! Tanulj! Képezd magad és a gyermekeidet! Abból lesz valami. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a lányaim a legjobb iskolákba járhassanak és mindenből a legjavát kapják. Ez az én utam.

Határozott csaj lettél - nem?

Nem volt más választásom, Nóri! Ha a férjemmel együtt lennénk, akkor lehet, hogy nem lettem volna ilyen sosem. Viszont ha hagyom azt, hogy más gondoskodjon rólam és más irányítson, akkor az ő szabályai szerint kell élnem, és nem panaszkodhatok, ha az a szabály nem tetszik. Elismerem azt is, hogy nem mindenkinek van kiugrási pontja, vagy lehetősége rá, hogy változtasson. Pont azért kellene legalább a gyermekeinket úgy nevelni, hogy függetlenek legyenek minden vonatkozásban és akkor tényleg azért maradnak egy kapcsolatban, mert ott szeretnének maradni és nem azért, mert muszáj. Így sokkal kevésbé lesznek sebezhetőek.

Milyen párra vágysz?

Olyanra, aki szintén teljes egész és nem azért keres párt maga mellé, hogy elvegyen belőle, hanem azért, hogy hozzátegyen. Ha van valami, amitől nagyon idegenkedem, az a függés - bárkitől, bármitől. Ne azért legyünk együtt, mert nincs más választásunk, hanem azért, mert együtt akarunk lenni. Akit szeretek, ahhoz nagyon ragaszkodom. Imádom a családomat, a gyermekeimet, az anyukámat. Ha a párom megbecsül, és építeni akar engem, nem rombolni, akkor miénk a világ. A magánéletemet azonban többé nem tárom a nyilvánosság elé. Ameddig csak lehet, a mi titkunk marad, nagyon fogok rá vigyázni.

Mi lenne, ha megcsörrenne a telefon és a médiából keresnének?

Az esélyt szívesen fogadom, mert szerettem beszélgetni és megoldásokat találni. Ha megtalál egy új feladat, örömmel várom, és szívvel-lélekkel fogom csinálni, de mindenáron nem akarok tévézni. Inkább az értelmes valami, mint az értelmetlen bármi.

Tehát nem azzal alszol el, hogy hívjanak már?

Nem.

Akkor mivel?

Minden nap hálás vagyok a családomért, azért, amink van, és amit elértünk. Nem azon kesergek, ami nincs, vagy ami lehetett volna. Most épp szegény sorsú gyermekeknek gyűjtök ruhát, cipőt és boldog vagyok, hogy az én gyermekeim egészségesek, és megvan mindenük. Van egy csodálatos anyám, aki nekem szentelte az életét. Akkor én miért éljek másként? Bízom magamban, a jövőben, és meg is teszek érte mindent!