Heti útravaló Müller Pétertől - 44. rész

2012.10.22.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is. Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad.

Olvasd el, és hagyd magadban megérni. A népmesékben a szülők csak néhány pogácsával és egy-két gondolattal bocsátják útra gyermekeiket. Azokkal a gondolatokkal, melyekről tudják, hogy fontosak, és csakis az övék.

"Azt kérded, mikor vannak megbocsátva a bűneid? Amikor már nem tudod többé elkövetni őket. Addig nem."

Ugyanis nem a tett az igazi bűn, hanem a hajlam. Mert hajlam a lélek valósága. Olyan, mint egy mag: újra és újra kihajt.

Hiába "bocsátod meg" valakinek az ellened elkövetett tettét, azzal csak annyit intéztél el, hogy neked könnyebb. Nem foglalkozol vele. Nem bánt. Elengeded a tartozását. Nem is gondolsz rá. Elfelejted. Részedről a dolog valóban rendben van, de attól ő a rossztól nem szabadult meg, mert a hajlam tovább él benne. Nincs "csírátlanítva", ilyen vagy olyan formában, de újra kihajt benne.

Bibliai értelemben a megbocsátás szó "elengedést" jelent. Te elengeded, mint egy léggömb zsinórját: nem szorítja már az ujjad végét. Menjen! Neked már jó, de attól ő még nem változott meg! Ő csak akkor változik meg, ha átírja cselekvésének kódjait. Ha megöli tetteinek csíráit, akkor többé már nem követi el őket.

Azt kérded, hogyan tudja ezt megtenni? Csakis szembesüléssel. Fájdalmas megéléssel! Megszenvedéssel.

Attól, hogy te elfelejted, hogy becsapott, nem jelenti azt, hogy másokat nem fog többé becsapni. Az egyetlen, ami a "nem szeretem" tettekre késztető hajlamainkat meg tudja változtatni, sajnos a megszenvedés. A verőnek át kell élnie, milyen, ha verik. Meg kell szenvednie mindazok érzéseit, akiket szenvedtetett - ez a karma. Ez nem "büntetés", hanem a lét törvénye: minden tett akkor van befejezve, ha visszaért hozzánk. Csakis ennek van érlelő-nevelő hatása.

Egy gyerek is akkor tanulja meg, hogy az anyjának fáj, ha belecsíp, ha "visszafáj" neki a csípés. Hiába bocsátja meg neki az anyja - amíg ő nem tanulja meg, hogy fájdalmat okozni fáj, újra csak csípni fog. Érted már? Önelszámoló egységek vagyunk. Te is, én is. Felnőni, megváltozni, megérni magunknak kell. Bármit teszünk: azért felelünk, és elsősorban nem mások, hanem önmagunk előtt - hiába "oldoznak fel".

Mivel sokáig éltem, elmondhatom, hogy sok, nekem ártó ember vesztét láttam már. Hiába sajnáltam őket, őszinte szívből. Én elengedtem nekik - de ők nem, saját maguknak.