Erdélyi Mónika: "Velem nem lehet összeveszni"

Nem is tudom, mivel kezdjem. Hogy te milyen jól nézel ki, vagy hogy a süti mennyire szép, amit hoztál?

Jaj, de aranyos vagy! Köszönöm szépen, most nagyon jól is érzem magam.

Mi történt?

Elindultam az álmok útján. De tényleg! Cukrász lettem. Tanultam, több mint egy évig. Lisztes, cukros voltam reggeltől estig, de az nagyon jó állapot! Megvan a papírom, úgyhogy most már csak gyakorolnom kell. Ezen kívül egyetemre járok. Májusban diplomázom párkapcsolati konfliktuskezelésből, ha addig el nem hasalok! De csak nem... Eddig csak egy négyesem volt.

Az álmok útja hova vezet?

Azt vizionáltam - de most ne nevess ki! -, hogy boldogságot szeretnék vinni az emberek életébe. Már az is hat ránk, ha eszünk egy finom szelet sütit. Persze ez csak átmeneti öröm, ráadásul mértékkel kell csinálni. Úgyhogy ezzel óvatosan kell bánni. Viszont amit most tanulok, és imádom, amikor egy beszélgetéssel vagy célzott technikákkal kicsit helyére lehet tenni valakinek a lelkét. Már sokat segít önmagában az, hogy ezt tanulom. Ez önterápia is.

Magadon is érzel változást?

Hú, nagyon. Amióta tanulom, azt mondom, most kell velem ismerkedni, mert velem nem lehet összeveszni, vagy csak elég nehezen. Most sajátítom el, hogyan kell a konfliktust kezelni. És ez olyan jó érzés, Nóra, mintha ajándékot kaptam volna. Én ennek a témának a családi és párkapcsolati területével szeretnék foglalkozni, mert mindig is ezek érdekeltek.

Régen nem így működtél? Hirtelenebb voltál?

Nagyon vehemens vagyok, és nem bírom az igazságtalanságot. Régen felcsattantam, de ma már nem. Vagy megpróbálom tisztázni a helyzetet, vagy elkerülöm. Kötelezően bevezetném ezt a tantárgyat az iskolákban. Azt sehol nem tanítják, hogyan kell egymással kommunikálni, gyereket nevelni, vagy azt, hogy a párkapcsolatban felmerülő problémákat hogyan kell megoldani. Pedig ez a legfontosabb. Megtanulunk írni, számolni, de hol kell nekünk a gyökvonás az életben? Mennyivel fontosabb lenne tudni azt, hogy miként teremtsünk békét magunkban és magunk körül?

Ma már másképp cselekednél a saját kapcsolataidban is?

Nem biztos. Mindez nem azt jelenti, hogy egy kapcsolatot minden áron meg kell menteni. Az lenne a fontos, hogy tisztán lássuk, mit üzen a tudatalattink. Vannak technikák, amikkel törekedni lehet arra, hogy két ember között minél több kapcsolódási pont legyen. Hogyha valaki vonz engem, megpróbálom megfejteni, vajon miért. És annyira jó, amikor rájövök a valódi okokra. Mi az, amit adni tudunk egymásnak? Azt gondolom, hogy csak az tud boldog párkapcsolatban élni, aki egyedül is képes boldog lenni. Aki maga nem tudja kormányozni az életét, annak a párkapcsolat csak függés lesz. Azért keresi a másik társaságát, mert a nélkül nem bír meglenni.

Te utálod a függést - legalábbis mindig ezt mondtad nekem.

Én nagyon. Nyilván a gyerekeink, a szüleink természetes függést jelentenek. Az más. Én, hogyha éppen pár nélkül vagyok, akkor is nagyon jól érzem magam. Szerető családom van, két fantasztikus gyerekem, és nagyon széles az érdeklődési köröm, úgyhogy rengeteg dologban megtalálom a boldogságot. Hogyha éppen nincs mellettem valaki, hát, na, bumm! Ha viszont találkozom valakivel, akivel örömöt, pluszt tudunk nyújtani egymásnak, akkor még jobb.

Hogy változott meg így a hozzáállásod?

Biztos, hogy a tanulmányaimnak is köszönhető. Számot vetettem az életemmel. Tölthetem azzal az időmet, hogy folyton csak vágyakozom valami után, sóhajtozhatok, hogy jaj, ez sincs, az sincs... De ez értelmetlen. Szemléletet váltottam és sokkal jobban érzem magam.

Ez tehát a nyugalmad receptje. Most nézzük a sütiét! Tudtam, hogy szeretsz sütni-főzni, de hogy lett ez több, mint hobbi?

Elkezdtem figyelni magam, és azt vettem észre, hogy egyre többször nézegetem az interneten a tortás képeket, recepteket. Törtem a fejem, ez vajon mit jelent? De mondok mást is. Nőként az ember sok kritikát kap a televízióban. Volt, hogy azt mondták, mit akarok én a médiában, egy nőnek a konyhában a helye! Akkor nagyon rosszulesett. És tessék! Lelkesen teszek-veszek a turmixgépek között! Utólag már ezt is jelnek érzem. Alapvetően nem hiszek a misztikus dolgokban, de mégis azt gondolom, hogy a jelekre oda kell figyelni. Pozitívra, negatívra egyaránt. Engem szinte lökött a sorsom ebbe az irányba is. Nem akartam cukrász suliba járni, van nekem elég dolgom, de elkezdett zavarni, ha nem sikerült tökéletesre a sütim. Állandóan a cukrász ismerőseimet faggattam, de egy idő után rosszul éreztem magam, inkább magamtól szerettem volna tudni. Akkor az egyik cukrász nagykerben megkérdeztem, hogy nincs-e a környéken cukrász iskola. Kaptam egy telefonszámot, felhívtam, és 3 nap múlva már ott ültem az iskolában. Ez nem lehetett véletlen! A teremtőtől kaptam egy kokit: "Menjél már, ez a te utad!"

És mi van a médiával? Sokféle hír lebegett arról, mit fogsz csinálni.

Nyitott vagyok a feladatokra, de nem ülök ölbe tett kézzel. Úgy gondoltam, hogy elébe megyek a lehetőségeknek. Ha nem erre, akkor majd arra indulok. Mindig van B meg C tervem. Kezdjek el sírni azért, ha valami nem valósult meg? Mennem kell a magam útján. Ha pedig adódik valami, majd összesimítjuk a feladatokat. De alapvetően arra figyelek, ami ma van, nem arra, ami esetleg holnap lehet.

Próbálom elképzelni, miként fog kinézni az életed. Egyik nap sütit sütsz, máskor pedig konfliktust kezelsz?

Igen! Elképzeltem, hogy hétfőn, szerdán fogadom a konfliktusos párokat, csütörtökön, pénteken pedig sütök, hisz az összes rendezvény hétvégén van. Cukrászdát nem akarok nyitni.

Nem? 8 évig volt fitnesztermed, 5 évig fodrászatod, esküvőiruha-szalonod...

Delikátüzletem... Beláttam, hogy a "vállalkozósdi" nem megy. Nekem szabadság kell. Ne kelljen minden nap ugyanott lennem, és ne kelljen alkalmazottakkal vesződni. A magam ura szeretnék lenni, és csak azért felelősséget vállalni, amit én teszek. Ráadásul azt érzem, hogy így tudom megteremteni az egyensúlyt. Az elmémet épp eléggé leterhelem az egyetemmel. Fizikai ellentételezésnek pedig ott van a cukrászat. Reggel elviszem Mókust az oviba, ha éppen nem kell dolgoznom hazamegyek tanulni, 2-3 óra után pedig csinálok egy Ekler fánkot vagy bármit. Ez boldoggá tesz!

Úgy is kezdtem, hogy mit dicsérjek, a sütit vagy téged? Jól nézel ki! Ezek szerint csak sütöd a tortát, de nem eszed?

Dehogynem! Furán is nézne ki, ha pont én nem ennék belőle.

Akkor hogyan fogytál le?

Dietetikussal egyeztettem. Még 2 kg van hátra. Többet nem akarok fogyni. Azzal már elégedett leszek. Elkezdtem futni. Maratoni futóbajnok nem válik belőlem, elég napi 15-20 perc, de rákaptam arra ez euforikus érzésre, amit a mozgás ad. Emellett pedig merengét táncolok. Tudod, azt a latin táncot! Na, az még egy boldogsághormon-löket! Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Beszélgettünk pár éve, és ült velem szemben egy viszonylag zaklatott, kicsit talajt vesztett csaj, aki kereste önmagát, a helyét. Most pedig csillogó szemmel, mosolyogva mesélsz. Jó hallgatni.

Biztos, hogy át kellett élnem mindazt, ami történt, vagy nem történt. Nekem az élet tényleg mindig rendkívül fájdalmas módon adja tudtomra, hogy egy adott ponton másfele kell elindulnom. Azt gondolom, hogy azért csinálja ezt velem a sors, mert a korábbi jeleket nem vettem észre és nem értettem meg. Visszagondolva persze belátom... Csak annyira nehéz a komfortzónából kimozdulni! Persze még csak épp hogy elindultam az álmok útján, de már csak erre gondolni is öröm. Nekem most nagyon jó és minden jel arra mutat, hogy helyes irányba megyek. Azt mondják, hogy mindenki bizonyos feladatokkal születik, szerintem nekem ez a kettő biztosan az!