Nem tudom, megfigyelted-e, hogy Magyarországon, ha megkérdezik valakitől: „Hogy vagy?”, akkor erre szinte illik panaszkodással válaszolni. Ciki azt mondanom, hogy jól. Szerinted miért van így?
Ha azt mondanám, hogy remekül érzem magam, boldog vagyok, minden úgy van, ahogy akarom, egészséges vagyok, irtó jót szexeltem tegnap, akkor a másik irigyelne. Az irigység a gyűlölet egy formája, és nem akarjuk, hogy gyűlöljenek. Viszont ha elkezdek panaszkodni, akkor nem kell rám irigynek lenni. Megnéztem egyszer az amerikai elnökök beszédeit. Mondanak két jó dolgot, amire büszkék, és utána egy rosszat, ami nem sikerült, nehogy irigykedjenek rájuk.
Tehát ez általános jelenség?
Persze, ez nem csak itt van így.
Szerinted nincs olyan, hogy „magyar psziché”?
Én nem szeretek általánosítani. Ha van magyar psziché, akkor van német psziché, van zsidó psziché, és akkor egyszerre csak van a holokauszt.
Akkor téves meglátás az is, hogy a magyarokra jellemző a gondolat, hogy „úgysem sikerül…”
Külföldön nem így látják. Ott létezik az a vicc, hogy a magyar az, aki mögötted megy be a forgóajtón, de előtted jön ki.
És te hogy látod?
Én a magyarokat az egyik legkreatívabb népnek látom. Éppen azért, mert a történelemben olyan sokáig el voltunk nyomva. Régóta nyilvánvaló, hogy minél jobban el van nyomva egy nép, annál kreatívabb lesz. ’89 után óriási lehetőség nyílt meg, hogy valódi, liberális demokrácia legyen Magyarországon. És nézd, hogy mi van most! Most újra elintézzük magunknak, hogy ne legyen demokráciánk.
Érted, hogy mi miért történik?
Én nem értem. Semmit sem értek. Az embereket sem értem, akik járnak hozzám terápiára. Nekem csak szeretni kell őket, nem kell megérteni, hál’ istennek. Amikor megpróbáljuk érteni egymást, az csak fantázia.
16 évesen mentél el és azt mondtad, tele voltál veszteséggel. Miként tudtad átfordítani nyereséggé?
Szerintem egyszerűen el kell határozni, hogy az iránytű, amivel kijelöljük, hogy merre menjünk, az ne a félelem legyen. Ne kelljen már menekülni. El kell kezdeni az iránytűt a vággyal összekötni! Azt csinálom, amit akarok, és nem tart vissza a félelem. Olyan ez, mint ahogy az időjárás változására reagálhatunk. Ha azt mondom, hogy eljövök hozzád látogatóba, és havazik, vagy nagyon fúj a szél, akkor nem hívlak föl, hogy nem jövök. Felöltözöm, felhajtom a galléromat, esetleg esernyőt veszek és elmegyek hozzád, csak azért is.
Felhajtottad a gallérod, és világgá mentél. Előtte az volt az álmod, hogy talán órásmester leszel… Ma pedig ismert terapeuta vagy, előadásokat tartasz a világ különböző pontjain. Olvasok Csíkszentmihályi Mihály vagy Joe Forgach nemzetközi sikereiről. Magyar gondolkodók, akik világhírűek lettek – másutt.
Megint nem lehet általánosítani: van, akinek sikerül, van, akinek nem. Én elkezdtem azt csinálni, amit igazán akartam. Addig váltottam munkát, addig váltottam feleséget, amíg jó munkát és jó feleséget találtam. És addig nem álltam meg. Mindenki azt mondta, hogy a Feldmárnak semmi sem elég jó, a Feldmár semmit se fejez be, a Feldmár mindent otthagy - nem szabadott, hogy ezt magamra vegyem, és ezzel megszégyenítsenek. Addig váltottam, amíg találtam valamit, amit nem akartam otthagyni. Az ember akkor unatkozik, amikor azt várja, hogy valaminek vége legyen. Én nem akarok unatkozni.
Volt időszak, amikor unatkoztál?
Amikor nem volt az a személyes hatalmam, hogy azt csináljam, amit akarok és ne azt, amit nem akarok. A szolga unatkozik és vár. A mester nem unatkozik, a mester nem vár semmire. A szolga csak várja, hogy a mester meghaljon. Azt hiszi, akkor ő lesz a mester. De a legtöbb szolga talál egy másik mestert magának, és megint csak arra vár, hogy a mester mit kér. Az unalom, a boldogtalanság oka mindig a hatalomnélküliség. De félre ne értsd! Én nem akarok hatalmat mások fölött, de azt sem akarom, hogy bárkinek hatalma legyen fölöttem. Aki megszületik, arra van ítélve, hogy szabad. Egy ember nem lehet nem szabad, de akkora a felelősség megölelni és észben tartani a szabadságunkat, hogy úgy csinálunk, mintha nem lennénk szabadok. Menekülünk a szabadságunktól. Amikor azt mondom, hogy ezt vagy azt nem tehetem meg, nem léphetek, mert nincs másik lakás, mert nincs ez, nincs az - mind hazugság. Csak alibi arra, hogy konzervatív legyek és ne változzak. Az ismerős rossz kevésbé félelmetes, mint az ismeretlen jó.
Az ismerős a vonzó?
Az ismerős, hogyha valaki fél.
A félelem is biztonságot adhat?
A biztonság illúzióját adja. Nincs biztonság. A következő pillanatban lehet egy földrengés és mind a ketten meghalunk. Nincs biztonság. Neked ugorhatok és kivájhatom a szemedet. Nincs biztonság.
A panaszkodás szokásától indultunk. De érdekelne a véleményed a mindennapi agresszióról is. A közlekedésben, a sorban állásnál… Sokszor azt érzem, mintha elfojtott, máshonnan hozott dühöt, indulatot vetítenénk egymásra.
Ha elnyomnak, akkor találok valakit, akit én nyomok el. Ha eltűröm, hogy velem rosszul bánjanak, akkor valószínűleg én is rosszul fogok bánni valakivel, akitől nem félek. Az az ellenségeskedés, az a türelmetlenség, ami Magyarországon tapasztalható, egyértelmű jele annak, hogy az emberek rosszul bánnak egymással. Szenvednek, fölfelé nem mernek egy szót se szólni, és lefelé meg rátaposnak arra, akinek egy picit kevesebb hatalma van, mint nekik.
Hogy lehetne ezen változtatni?
Akiket elnyomnak, akikkel rosszul bánnak, azoknak egyszerűen azt kellene mondania, hogy vége! Ezt többet nem tehetitek velem! Miért tűrjük el, hogy velünk rosszul bánjanak? Lentről fölfelé kellene haladni. Csak azok érezhetik azt, hogy minden így jó, ahogy van, akik rossz családból származnak, akiket megvert az apjuk. Ha azt éli át az ember gyerekként, hogy bántják - több lehetősége van. Vagy megöli azt, aki bántja, vagy öngyilkos lesz, mert olyan szégyenteljes, amit átél. Vagy pedig elfogadja, hogy a másiknak biztos igaza van, és én rossz gyerek vagyok, és amikor fölnövök, és én leszek az apa, én is verem majd a gyerekeimet. Ez adódik tovább generációkon át. Add tovább, szamár a végállomás. Maradhatok az, aki megengedi, hogy valaki, akire rávetítem az apát, fenyíthet engem és rosszul bánhat velem.
Mikor a szabadság felé törekszik egy gyerek, vagy akár egy felnőtt – sokszor koppantanak az orrára, hogy mivel tartozik, minek kell megfelelni. Van egy kialakult elvárásrendszer, ami gyakran a bűntudat keltésére épít. „Nem teheted meg!”, „Nem tudok lépni!”. Hogy lehet a béklyókat ledobni?
Nagyon könnyű. Föl kell ébredni! Ez egy rossz álom. Hipnózis. A szó a görög Hüpnoszból ered. Hüpnosz a halálnak, Thanatosznak volt az öccse. Az alvás a halál rokona. Addig, amíg nem ébredünk fel - alvajárók vagyunk. Mindenkinél ott van az on/off kapcsoló. El kell jutni hozzá, és elég bátorságodnak kell lennie ahhoz, hogy felébredj. Akkor majd minden megváltozik.
De hogy kell fölébredni?
Rá kell jönni, hogy te milyen fájdalmat okozol, és téged mennyit bántottak. A legrosszabb az, ha az ember azt a túlélési módot választja, hogy nem érzi a megszégyenítést. Ha nem érzi a fájdalmat, amit az apja cselekedete okoz. Ha már megtanultam, hogy csillapítom a fájdalmat, akkor már akármit csinálhatok és akármit csinálhatnak velem. Akkor nincs empátiám a gyerekeim iránt, meg nincs empátiám magam iránt, nem érzem azt a fájdalmat, ami fölébreszthetne.
Nálad volt ilyen ébredés?
Igen. Én tizenhat évesen kezdtem ébredezni. Aztán 34-35 éves voltam, amikor megtaláltam a tanítómesteremet, R. D. Laing skót pszichiátert. Az nagyon szerencsés találkozás volt. Tulajdonképpen csak akkor ébred fel az ember, ha jó társasága van. Ha mindenki alszik körülötted, és egy pillanatra fölébredsz, olyan egyedül vagy, hogy inkább visszamész abba az állapotba, amiben a többiek vannak. Csak akkor marad az ember ébren, hogyha körül van véve emberekkel, akik, amikor fölébred, azt mondják: na, végre!
Még valamiről szeretném megtudni a véleményed. Megfigyeltem, hogy mi egy versenyen csak az aranyéremnek örülünk igazán. Beszéltem egy bajnokkal, aki az egyik olimpián ezüstöt kapott, és amikor lejött a dobogóról, azt mondták neki, hogy nem baj, majd 4 év múlva meglesz az arany. Micsoda abszurdum, hogy a világon másodiknak lenni valamiben, nem méltó az igazi ünneplésre?
Hogyha nem érzem magam szeretve, és nem gondolom, hogy szeretetre méltó vagyok, akkor tökéletesnek kell lennem. Aki szeretve érzi magát annak nem érdekes az érem színe, mert attól függetlenül is szeretik. De amit idéztél, miszerint majd négy év múlva meglesz az arany - ez a mondat annyit jelent: szégyelld magad, és addig, amíg az aranyat meg nem kapod, te egy senki vagy! Te azt mondtad, az a probléma, hogy sokszor bűntudatot keltünk egymásban. A bűntudattal meg lehet küzdeni, az nem olyan veszélyes. Ami megöli az embert, az a szégyen. A különbség óriási, de senki nem akarja tudni. A bűntudat arról szól, hogy mit tettem. A szégyen pedig arról, hogy ki vagyok, vagy mi vagyok én. A szégyen a lényemet támadja meg, a bűntudat csak a cselekedetemet. Amikor például a fiam egy pohár vizet kiborított, anyám azt mondta volna neki: „Te hülye, olyan ügyetlen vagy, már megint mit csináltál!” Itt a hipnózis: én hülye vagyok. Egy selejtes ember. Ez a szégyen. Amit én mondtam a fiamnak, mert az anyai mintát megfékeztem magamban: „Nézd ezt a nagy tócsát, amit csináltál, itt egy rongy, töröld föl!” Egy szóval sem minősítettem őt. Arra reagáltam, amit tett. Ha valaki valamit rosszul csinál, azt meg lehet javítani, azért lehet vezekelni, és meg lehet bocsátani. De ha te megszégyenítesz engem, akkor vagy azt érzem, hogy el akarok süllyedni, nyeljen el a föld, láthatatlanná akarok válni, vagy meg akarlak ölni bosszúból.
Tehát nagyon fontos, hogy a cselekedetet és a személyt válasszuk ketté.
Abszolút. Én ezt ismétlem, mert valahogy nem akarják az emberek megérteni. Ha mondjuk most megölnélek téged…
Akkor csak meggyilkoltál, de nem vagy gyilkos - ha jól idézem.
Így van. Nem engedném meg, hogy engem gyilkosnak hívjanak. Én András vagyok, aki téged megölt. Ha gyilkos lennék, akkor még a börtönben is ölnöm kellene, mert a gyilkos gyilkol. Hogyha tolvaj vagyok, akkor lopni kell, de ha egyszer loptam, még lehet, hogy soha többé nem teszem.
Ezek a címkék beletolnak egy-egy szerepbe?
Abszolút. Ez megint hipnózis. Ha skizofrénnek varázsol valakit a pszichiátria, az is hipnózis. Olyan, mint egy átok.
De szerinted akkor mi az elmebetegség?
Egy ember reakciója, aki esetleg megijedt. Senki sem őrült, ha nem bántották. A pszichiátria nem akarja tudni, milyen nehézségekre próbál megoldást találni úgy, hogy elmenekül egy privát világba, mert nem akar részt venni abban, amiben mindenki van. Már több mint 40 éve dolgozom, de egyetlen olyan emberrel sem találkoztam, aki őrült, pedig senki nem bántotta. Minden, amit elmebetegségnek hívnak - az összes diagnózis a hisztériától kezdve a depresszión át -, mindegyik a félelemnek egyik virága, egy változata. A félelemtől kell megszabadulni, és eltűnik a tünet. Hogyha eljössz hozzám terápiára, akkor szeretlek, rád figyelek, meghallgatlak, komolyan veszlek, bátorítalak, esetleg ha egy ilyen ködben élsz, és nem akarod látni, hogy ki bánt kit, és ki tesz mit kivel, akkor segítek, hogy lássál - nagyon egyszerű ez a dolog, amit én csinálok.
Úgy kezdtem a beszélgetést, hogy azt mondtam, nálunk nem illő a „Hogy vagy?” kérdésre azt válaszolni, hogy „Jól!”. Ha neked teszem fel a kérdést - mi a válaszod?
Remekül, soha jobban!
Mindennap ezt mondod?
Igyekszem. Ha nem, akkor megváltoztatom az életemet. Nem vagyok hülye. Minden reggel, amikor fölébredek, megnézem, ki jön hozzám terápiára és azt mondom: Yes! Mindenki izgalmas, mindenkit szeretek és szeretem a munkámat! Akkor is azt akarnám csinálni, amit csinálok, ha nekem kéne fizetni érte. Én igyekszem fölébredve élni és részt venni minden áldott eleven pillanat szentségében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.