Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Amikor még a Ding-Dong is dadogott...

Szia, Anyu! Na, tessék, még 2 nap és kezdhetem a fogadkozást! Tudod, jönnek azok az "óriási és mindent meghatározó" ígéretek önmagamnak, amelyekre majd jövőre valamikor évközben némi lelkiismeretfurdalás közepette gondolok vissza, enyhe szégyenérzettel, hogy már megint nem sikerült úgy, vagy nem annyira, és egyébként is szégyen és gyalázat. Mi a fenének? Már nem érdekelnek a fogadalmak, az elhatározásokhoz bőven elég egy szürke hétköznap.

Amúgy is pontosan tudod, mennyire rühellem a szilveszter estéket. Még szerencse, hogy jó néhány éve dolgozom ilyenkor, az sokkal inkább feldob, ha én szórakoztatok, mintha nekem kéne pörgetnem magam valami sültmalacos, pezsgőmámoros buliban, mert ugyebár az egyáltalán nem biztos, hogy pont aznap jó a kedvem... és annak örvendezzek, hogy mindjárt egy évvel öregebb leszek? Na ne már! :-)

Emlékszel, Anyu? Amíg sulis voltam, teljesen rápörögtem szilveszterre. Egyrészt, ugye, akkoriban az egy létező televízió szilveszteri műsorára fente a fogát a komplett ország, ez volt a téma, vajon mi lesz, ki lesz, hogy lesz? Nekem téli szünetem volt úgyis, és a karácsony mámorától ittasan szilveszter napján mindig feldíszítettem a ti szobátokat. Konfetti az asztalra, szerpentin a lámpák körül és között, hülye lampionok az égőkre húzva. Egész délelőtt ezzel szórakoztam. Sosem értettétek, miért nem a saját szobámban csinálom mindezt. Na jó, a tévé nálatok volt, tehát az volt a bázis, ott voltunk mi ketten egész este, mert apu többnyire játszott vagy haknizott, aztán éjfél után ért haza.

Na és ne feledkezzünk meg a kis hagyományunkról sem, ami már gimnazista koromban teremtődött, amikor is az egykori Fórum, ma InterContinental Hotel híres Bécsi Kávézójában megvettem a grillázs malackát, rajta az adott évszámmal. A malacka a konfettivel teleszórt üvegasztalon várta otthon a sorsát. Nem nagyon érte meg az új évet. A fotó, amit találtam, elég gyatra, de bizonyítékképpen ott van rajta minden. Na és a másnap: elseje? Amikor mindig ágyból néztük meg az újévi koncertet Bécsből. Na látod, legalább ez megmaradt, és ha belekukkantok manapság, kicsit időutazás az egész a múltamba.

Szóval azért ma már minden más. Annak kell örülnöm, ha munkával telik az évforduló, és szerencsére ez mindig így van. Emlékszel 2001-re, amikor a Kongreszusi Központból közvetítette a TV2 a Dáridót? Lajcsi akkoriban több millió embert ültetett le a képernyő elé. Na és abban az évben nekem ez az adás egy dal premierjét is jelentette. Színpadra perdültem 4 kiváló táncos barátnémmal és tűzpiros "kűrruhánkban" akkor, ott, először bemutattunk egy dalt, amiről legmerészebb álmomban sem gondoltam, hogy ilyen mélyen beleég az életembe. Ugye, nem kell sokáig gondolkodnod a megfejtésen. Igen, ez volt a népszerű holland dal magyarított változata, a címe Ding-Dong.

Hihihi! Erről eszembe jut egy másik szilveszter, ami egy kissé botrányosra sikeredett. Az uniós csatlakozás évében egy monstre televíziós gálával ünnepelt a Magyar Televízió szilveszterkor, az Andrássy úton vonultak végig kamionok, különböző járművek, mind egy-egy uniós tagország képviseletében. Én a holland kamionon vendégeskedtem, mert a Ding-Dong ugye holland dal, ráadásul az 1975-ös Eurovízió győztes produkciója. Több ezer ember hömpölygött körülöttünk, és élő adás volt az egész. Ilyen helyzetben természetesen playbackről szólt minden zene. A stúdióból állandóan kapcsolták a helyszínt, és úgy alakult, hogy pont akkor volt az újabb bejelentkezés, amikor a Ding-Dong volt soron. Nagy lelkesedéssel vágtam bele a nótázásba, amikor is elérkezett az első refrén. "...most is dúdolom veled, úgy ahogyan szereted, ding-ding-dong...” Anyukám, nyilván te is döbbenten bámultál a képernyőre, amikor is ding-dong helyett azt hallottad, hogy di-di-di-di-di-di-di-di...

Mert mi is történt? Megakadt a cédé. A Magyar Telvízió élő szilveszteri műsorában beragadt a lemez, és nem ugrott tovább, ehelyett átcsapott dadogásba a dal. Ehhez elég nehezen tudtam hirtelen alkalmazkodni, de szerencsére kiderült, hogy gyorsan egy nagy totál képet adtak rólunk, hogy ne legyen a kínosnál is kínosabb, és sürgősen le is keverték az egészet, a képet visszaadták a stúdiónak. Ez a szilveszter este, talán érthető módon, nem tartozik a kedvenceim közé, bár utólag visszagondolva inkább baromi vicces az egész, legalábbis jókat röhögünk, ha ezt valahol elmesélem.

Ha már hagyomány, akkor azért egyvalamihez ragaszkodtam mindig, és most is. Amikor éjfélkor felcsendül a himnusz, egyfajta imaként sorra veszem közben, mi az, amit várok a következő évtől, és mi az, amiért hálás lehetek az előzőből. Ha fellépésem volt, vagy nekem kellett az újévi köszöntőt mondani, mint házigazda, valamelyik rendezvényen, a himnusz után, ahogy lehetett, elsőként téged hívtalak telefonon. Mindig. Tudod, azt soha nem tudom megszokni, hogy most már ezt nem tudom megtenni.

Csakazértis boldog új évet nekünk, Anyu, együtt!