Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Som-Balogh Edina

Peller Mariann: Hogyan alakult a hited?

Som-Balogh Edina: Életem első szakaszában hívő voltam, és kapaszkodtam Istenbe, eljártam templomba, és nagyon sokat imádkoztam. Aztán történt valami, amiért egyik pillanatról a másikra elveszítettem a hitemet. Ez borzalmas volt, mert hiába keresgéltem kapaszkodót, nem találtam. Ez 16 éves koromtól körülbelül 26-27 éves koromig tartott. Most azonban, az elmúlt 2-3 évben történtek ismét olyan dolgok, olyan jeleket kaptam, amik sorsszerűek, és ezek után újra elkezdtem hinni. Most már azt mondom rá, hogy a sorsomban. De ez a hit már nagyon határozott, és ahogy most visszanézek a hitehagyott időszakomra, látom azokat a jeleket is, amiket abban az állapotomban nem vettem észre.

PM: Milyen jelek voltak ezek?

SBE: Például a férjem neve, az egy jel volt az én életemben. Emlékszem, amikor bekerültem a Barátok köztbe, végignéztem egy részt, egészen a stáblistáig. Ahogy futottak a nevek, egyszercsak megláttam azt, hogy Som Krisztián. Megakadt rajta a szemem és ez az, amire nincs magyarázat, de valami villanásként átfutott rajtam, hogy ezzel a névvel, ezzel az emberrel nekem lesz dolgom.

Én akkor azt sem tudtam, hogy kicsoda vagy mit csinál. Aztán nem sokkal később egy felvétel során bemutattak neki is. Emlékszem, hogy annyira meg akartam felelni annak a szerepkörnek, amit elvártak akkor tőlem, tele voltam izgalommal, hogy nem láttam meg őt. Egészen addig, amíg azt nem mondta, hogy Som Krisztián. Akkor felnéztem, és rettenetesen zavarba jöttem. Tetszett is, de ez nem volt tudatos, csak az, hogy menekülnék előle. Ő viszont a következőt kérdezte tőlem:

19 évesen addig én ilyen bátor kérdéssel még nem találkoztam.

PM: Képzeld, azt mondják, hogy a lélek hagy magának útjelzőket, még mielőtt leszületik. Akár arra, hogy felismerjen élete során fontos helyzeteket, vagy akár a társát. Én azt gondolom, hogy ilyen lehetett Krisztián neve, amit először a képernyőn láttál meg.

SBE: Igen, ennek így kellett lennie. Ha ma ránézek a gyerekeinkre, nincs bennem kérdés. Noel (a kisfia – a szerk.) pedig olyan nekem, mintha mindig is ismertem volna. Nekem az a furcsa, hogy volt életem nélküle. Számomra ő nem egy kisgyerek, akinek a személyisége majd kiforr, hanem az első perctől fogva pontosan ismertem az ő egyéniségét. De ugyanígy érzek a kislányommal, Lilivel kapcsolatban is.

PM: Miért kezdtél újra hinni?

SBE: Mert 2 évvel ezelőtt elénk görgetett a sors egy olyan nehézséget, ami az egész családunkat érintette. Valójában ez az életem egyik legnagyobb félelme, és most szembe kellett néznem vele. Akkor annyira összetörtem, hogy nem tudtam, hogyan fogok ebből felállni, vagy hogy fogok-e még valaha mosolyogni. Emellett pedig két évig nem jött össze a második kisbaba, pedig Noel után hamar szerettem volna még egy picit.

Akkor, ott átfutott rajtam valami forróság, ami először nagy félelmet váltott ki belőlem, de utána rögtön valami nagyon jó, bizonyosságérzet járt át, egyfajta várakozásérzés öntötte el a lelkemet. Nem is számítottam rá, de 1-2 nappal később már biztos voltam benne, hogy újra babát várok. Hiába mondtam Krisztiánnak, nem hitte el, csitított, hogy várjuk meg, amíg a teszt is kimutatja. De én tudtam. És igazam is lett.

PM: Elképesztő, ezek szerint neked csodálatosan működnek a megérzéseid!

SBE: Ez a furcsa, hogy én ennek ellene dolgoztam.

PM: Ez mit jelent?

SBE: Azt, hogy én nem akartam belemagyarázni semmit, semmibe. Azt gondoltam, hogy az ember mindig szeretne kapaszkodni valamibe.

PM: Annak mi volt a kiindító oka?

SBE: 16 éves voltam, és a nagypapám, aki nagyon fontos volt az életemben, meghalt. Egyik napról a másikra, szívrohamban. Mindig mondogatta, de csak nekem: kislányom, ha én egyszer bemegyek a kórházba, onnan már ki nem jövök. Amikor bevitték a kórházba, én már tudtam, hogy nem fog kijönni. De még be akartam érni hozzá másnap reggel, ezért egész éjszaka imádkoztam, hogy elbúcsúzhassak tőle. Csakhogy mikor reggel indultunk volna, jött a telefon, hogy meghalt. Akkor felfoghatatlan volt számomra, hogy ha létezik Isten, miért nem segített. Most már másként gondolom, de nem tudtam megbékélni ezzel a mai napig, mert szerintem minden kapcsolatot tudni kell lezárni. Erre azonban nem volt lehetőségem.

GYK: A védikus rendszerben Rák az aszcendensed. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok közöd van a múlthoz, a régi dolgokhoz. Ezer szállal kötődsz hozzá. Kicsit olyan, mintha többet időznél a múltban, mint a jelenben vagy a jövőben.

SBE: Ez nagyon igaz, és mindig magamra kell parancsolnom: elég, itt és most kell lennem! Visszaemlékszem, tanulmányozom, meg akarom fejteni, meg akarom érteni, keresgélek benne, sokszor és sokáig.

GYK: A hozott tudásod igen hasznos lehet, mert valószínűleg nagyon jó a nyelvérzéked, és könnyen tanulsz szöveget. Ugyanakkor megnehezítheti a dolgodat az, hogy adott esetben hiába tudod, hogy egy helyzetnek vagy feladatnak lejárt az ideje, mégis nehezen engeded el, zárod le azt.

SBE: Jaj, nagyon. Éppen ezért szörnyen ragaszkodom személyekhez, helyzetekhez, vagy munkákhoz. Nehezen változtatok. Fiatalon ez nem tudatosodott még bennem, csak az utóbbi időben.

GYK: Az is látszik a horoszkópodban, hogy olyan életekből jössz, amelyekből rengeteg destruktív viselkedést, tabut és negatív dolgokat hozol, azzal a szándékkal, hogy azokat ebben az életedben megtisztítsd és letedd.

SBE: Hát, ez elképesztő! Végigfutott rajtam a hideg. Annyira így érzem.

GYK: Ebben az életedben azonban, és ez a jó hír: a cél a nyugalom, a harmónia és a béke megtalálása.