Abortusz - Ki dönt helyetted? - Terézanyu írása

Nyilván ilyen nem létezik: nincs az a nő, aki "boldogan rohangál abortuszra". A nem kívánt terhesség minden nő számára az egyik legrettegettebb állapot, amiről még beszélni sem mer, a legtöbben ugyanis elítélik keservesen meghozott döntéséért.

Sokan egy életen át némán cipelik egy nem vállalt terhesség felett érzett szégyenüket és bűntudatukat. Én sosem fogom elfelejteni azt a rettegést, amit minden hónapban átéltem huszonévesként, a menstruációmra várva, annak ellenére, hogy mindig figyeltem a védekezésre. De az ördög nem alszik. Hány olyan történetet hallottam akkor is, azóta is, hogy óvszer, spirál, sőt még gyógyszer mellett is előfordulhat a teherbeesés.

Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO adatai szerint a világ összes terhességének közel fele - 40%-a - nem tervezett, hanem "becsúszott". Az abortusszal kapcsolatban két álláspont áll egymással szemben: az egyik már fogantatásától kezdve teljes jogú emberként kezeli az embriót és elvetetését gyilkosságnak tekinti: gyermekgyilkosságnak.

A jelenlegi, új alkotmányunk is teljes jogú embernek tekinti a magzatot, de mivel a magyar lakosság 71%-a választáspárti, vagyis a nőt tekinti az egyetlen kompetens személynek abban, hogy a saját teste fölött rendelkezzen, ezért itthon nem tiltott az abortusz. Még akkor sem, ha sok aggódó jogvédő szerint az alkotmány jelenlegi módosítása bármikor alapot adhat rá.

Tiltott viszont az abortusz Európa két államában, Lengyelországban és Írországban. Ezekben az országokban papíron csak a nő élete védelmében történhet meg a beavatkozás. Talán sokan hallottak annak a tizennégy éves terhes ír kislánynak az esetéről, aki kétségbeesésében öngyilkosságot akart elkövetni. Mégis bírósági döntés született arról, hogy ez sem menti fel a gyermek kihordásának kötelezettsége alól, vagyis ha beledöglik is, meg kell szülnie. Megszülte, ebből is látszik talán, hogy ez a szabályozás nincs tekintettel a nőre, még ha gyereklány, akkor sem.

Sem Írországban, sem Lengyelországban nincs papíron abortusz, nyílt titok azonban, hogy mindkét országban virágzik az abortusz-turizmus, vagyis a nők külföldre utaznak, hogy biztonságos körülmények között vethessenek véget a nem vállalható másállapotnak.

Persze csak az utazik, aki meg tudja engedni magának, hiszen drága a műtét. Akik nem tudják vállalni a költségeket, azoknak maradnak a feketén, nem biztonságos körülmények között, titokban elvégzett beavatkozások. Ha még szegényebb a nő, akkor igénybe veheti a házi, középkori magzatelhajtó praktikákat, hogy a feldugott kötőtűről ne is beszéljünk. Nem is részletezem így a 21. században. Szégyen, de nem a nőre nézve - szerintem.

Egyik abortuszt tiltó országban sem lendült fel a születések száma, annak ellenére, hogy erre hivatkozva vezették be a drákói szabályozást. Az ír, a lengyel ugyanúgy fogy, ahogyan Európa minden államának népessége, beleértve a magyart is.

Abortusz ügyben a másik álláspont azt mondja, hogy a teste felett csakis és kizárólag a nőnek van joga rendelkezni, ő tudja fölmérni, adott élethelyzetében, kapcsolatában, hogy tudja-e vállalni egy gyermek kihordását, felnevelését: ez egy életre szóló döntés, nem ismerek ennél felelősségteljesebbet. Ha erre most azt mondja valaki, hogy "hiszen örökbe is lehet adni azt a gyermeket", kénytelen vagyok megemlíteni, hogy például a béranyaság is Btk-ba ütköző cselekedet - börtön jár érte.

Az abortusz kapcsán kizárólag csupán a nők felelősségét szokás emlegetni, ebből logikusan az következne, hogy csak a kívánt terhesség létrejöttéhez van szükség férfira és nőre. A nem kívánt másállapotot egyedül a nő hozza létre, szóba jöhet a szeplőtelen fogantatás, máshogyan ez nem történhet, ugye? Ez biológiailag ugyan több mint abszurd, de hogy jogilag mennyire nem az, azt bizonyítja, hogy csakis a nő felelősségének tekinti a törvény: a férfi szerepét sehol sem említik meg.

Én nem ismerek nőt, aki boldogan ment volna kés alá. Sőt, tudom, hogy életre szóló traumát okozhat egy nem kívánt terhesség megszakítása, és mivel még beszélni sem nagyon mernek róla - például látott valaki mostanában nőt erről nyilatkozni? -, ezért a trauma tovább mélyül, legfeljebb egy már kívánt várandósság során merül fel témaként. Gyakran csak akkor, ha a nő az évek alatt felgyűlt bűntudatát szomatizálja, vagyis az abortusz emléke valamilyen testi tünetként jelentkezik: például vérezni kezd, attól való félelmében, hogy régi döntéséért "büntetésből" elveszítheti a magzatát. Ilyenkor szerencsés esetben egy pszichológus, terapeuta segíthet a nő eltemetett gyászának, bűntudatának feldolgozásában, de a nők leggyakrabban nem jutnak lelki támogatáshoz, mert az orvostudomány ezt rutinból orvosi esetként kezeli, és a lelki segítség fel sem merül.

Mióta világ a világ, létezett nem kívánt terhesség, és létezni is fog, mint ahogyan az adott államok ennek szabályozására tett kísérletei is mindig léteztek. A női jogok védelmezői szerint - például Magyarországon a Patent Egyesület - a patriarchális társadalomban ez mindig a férfiak nők felett gyakorolt kontrolljának egyik legerőszakosabb megnyilvánulása.

Vagyis ahogyan férfi döntéshozók döntik el, hogy miképpen kell és lehet szülni (lásd az otthonszülés lehetőségének ma is durva indulatokat kiváltó vitája), úgy a férfiak szeretnének dönteni arról is, mikor szülje meg a gyerekét egy nő, hol nemzeti érdekre, demográfiára, hol erkölcsre, értékrendre hivatkozva.

A szülési kedvet nem serkenti, ha a nem kívánt terhesség megszakítását gyilkosságnak titulálja egy állam (gyilkosnak nevezve így a nőt vagy a nőgyógyászt, de a nemző férfit biztosan nem!), viszont a nők bűntudatát tovább növeli. Akiken már épp elég a teher a "fogy a magyar, aki rendes nő, az szül!" állandó sulykolásával, és még inkább magukra hagyja őket egy nem kívánt terhesség amúgy is rettenetesen nehéz helyzetében.

A magyarországi statisztikák szerint a legtöbb nő gyereket szeretne, az abortuszok száma évek óta, ha lassan is, de biztosan csökken. A nem kívánt terhesség megelőzésének egyetlen módja a felvilágosítás, a védekezés, de nálunk a fogamzásgátláson nincs állami támogatás, egy doboz tabletta több ezer forintba kerül havonta, de még egy csomag 3 darabos gumióvszer is több százba (4-700) - sokan meg sem tudják engedni maguknak.

Arról nem is szólva, hogy sok férfi ma sem hajlandó óvszert húzni, mondván "Óvszerben szeretkezni olyan, mint zokniban lábat mosni."- vagyis a férfiak többsége még mindig nincs meggyőződve arról, hogy a védekezés felelőssége - ahogyan a kufircolás öröme - az övék is.

Ugyanakkor a választás jogát nem szeretnék a nőkre hagyni. Hogy is van ez?!