Tóth Gabi: "Abba akartam hagyni" - Szily Nóra interjúja

Min múlik, hogy milyen a külsőd? Kevesen mondhatják el magukról, hogy annyi átváltozásuk volt, mint neked.

Függ a lelkiállapotomtól is, de ne felejtsük el azt sem, hogy én tulajdonképpen még kislányként kerültem be a showbizniszbe, és mint minden kamasznak nekem is voltak korszakaim. Kipróbáltam mindenféle hajszínt, stílust, csak nyilván ha én bármit változtattam magamon, azt megírták és különlegesnek tűnt, pedig ugyanazt csináltam, mint az átlag.

Ezt nagyon szeretem. Édesanyámé volt, a tizenkettedik szülinapjára hímezték neki a mezőkövesdi rokonok és megkaptam tőle. A magyar motívumok, az egész népi kultúra közel áll a szívemhez - néptáncoltam sokáig, imádtam csinálni. Akkor is hordtam ilyen blúzokat és ötvöztem az öltözékemmel. Nekem ezek fontosak.

Ha már a külsőddel kezdtük - 3 éve beszélgettünk a tetkókról és akkortájt az került fel a karodra, hogy "Nem adom fel." Azóta van újabb üzenet?

Az oldalamra került fel egy újabb: "Célozd meg a holdat, legrosszabb esetben is a csillagok közt landolsz." Ez a mottóm, és úgy gondoltam, hogy magamra tetováltatom. Azt jelenti, hogy merjünk nagyot álmodni, és hogyha az nem jön össze, még ott van sok kicsi álom, amiket attól még elérhetünk, és akkor sosem ér csalódás - szerintem.

Térjünk vissza a tapolcai lakótelepi kislányhoz, aki álmodozott erről-arról. Hold vagy csillag, ami mára megvalósult az álmokból?

Hold volt, és csillag lett belőle. Lettek újabb holdak. Egy nagylemez, egy turné, bármi olyan dolog, ami nélkül nem lennék énekesnő. A nagy álmok között ott van az Eurovíziós Dalfesztivál, de az volt az X-Faktor fellépés is - olyan dolgok, amikért nagyon sokat küzdöttem, küzdök, hogy eljusson a hangom az emberekhez.

Ha belegondolunk, 2005 óta - amikor az Év női hangja lettél - 6 év telt el. Mondhatjuk, hogy a szemünk láttára nőttél fel, és még mindig csak egy 23 éves lánnyal beszélgetek... Ez idő alatt miben változtál a legtöbbet?

Elkezdtem lenyugodni. Lejjebb adni a lázadásból, az ego uralmából, abból, hogy "majd én megmutatom!" Mostanában megpróbálok többet befelé figyelni, már nem az az ugri-bugri lány lenni, aki mindenkin segíteni akar, hanem inkább olyan, aki magával foglalkozik. Az a baj, hogy sokáig nem mertem magamba nézni, mert akkor egyből jöttek a problémák, a pánikbetegség, a szorongás, depresszió, vagy bármi, de rájöttem, hogy amíg én nem vagyok rendben, addig hogyan is próbálhatnék pozitív dolgokat közölni az emberek felé.

Megértetted, hogy ezek a félelmek, szorongások, gondok miből fakadtak?

Igen, megvannak a problémáknak a gyökerei, tudom, de ez még kevés. A megoldást még nem találtam meg. Keresem.

A gyerekkorodból hozod őket, vagy annak a következményei, hogy kifordult a sarkából az életed? Netán nehéz ebben a világban létezni?

Ez így mind benne van... Plusz talán az előző életeim. Lehet, hogy azokból hoztam valamit. Nagyon hiszek az ezotériában, a spiritualitásban. Valahol ez a menekvés nekem. Van egy természetgyógyászom, akivel sokat beszélgetek és segít megérteni, feldolgozni bizonyos dolgokat. Van bennem egy kettősség. Létezik egy bölcsebbik énem, aki nem fél, és él bennem egy hisztis gyerek, akivel küzdök magamban.

Egyébként te hisztis kislány voltál?

Akaratos. Hogyha az is hisztinek hívható, akkor igen. Olyan nincs, hogy én nem kapok meg, vagy nem csinálhatok meg valamit. Nem anyagiakra értem, hiszen elég szegény családban nőttünk fel, és ha valamire nem volt pénz, azt nyilván megértettem. Inkább azt jelenti, hogy már óvodás korom óta mindig szerepelni akartam. Az iskolás éveim is úgy teltek, hogy be voltam táblázva reggel héttől este nyolcig. Vívtam, karatéztam, néptáncoltam - én mindent akartam, mert nekem mindenhol ott kellett lennem!

Most is így van? Ez a gyerek még most is ezt diktálná benned?

Van, hogy igen, de megtanított rá a sors - nagyon sok olyan figyelmeztető jelzést kaptam, fizikálisan és lelkileg is -, hogy le kell állítanom magam, mert különben csak pörgök, és közben elégetem magam.

Tehát neked azt kell megszokni, megtanulni újra, hogy jó, ha néha kicsit csend van?

Igen.

Nehezen viseled a csendet?

Nagyon, nagyon, igen. Nem bírom, valamit csinálnom kell. Nem szeretem a vasárnapokat, olyan, mintha megszűnne a világ... De közben meg tudom, hogy meg kell tanulnom magamra figyelni. Észrevenni azokat a fontos elemeket, amitől ezek a gondok mind el fognak múlni. Én ebben hiszek, csak nagyon nehéz megtalálni a sok zűrös gondolat között, amiket nyilván magamnak köszönhetek. Hát van min dolgozni magamban, magamon.

Egyébként akkor, amikor a pályád beindult, ilyennek képzelted a showbizniszt és benne magadat?

Nem. Teljesen másnak hittem. Álomvilágban éltem - vidéken el vagy zárva teljesen. Csak az van, amit a tévében látsz: hohó, majd sztár leszek, tele pénzzel, eltartom a családom, kacsalábon forgó palotám lesz, megveszem magamnak a Ford Mustangomat, és élek, mint az állat - tiszta buli! Én azt hittem, hogy ilyen.

Ehelyett?

Ehelyett nem ilyen, viszont ami az elmúlt egy évben történt velem, arra már azt tudom mondani, hogy közelít ahhoz, amit szerettem volna. Egy tehetségkutató nem az, ami utána jön - nyilván. Teljesen más. Az egy álomvilág. Mindent alád raknak, úgy vagy kezelve, hogy te vagy a legnagyobb... Aztán amikor kikerülsz a popszakmába bizony meg kell tanulni az alázatot. A szakmai, zenei alázatot - talán ez volt a legnehezebb. Nem mi tehettünk róla, hisz elhitették velünk a csillogást. Ez nagy csalódás volt, de nem haragszom senkire, csak most már tudom, hogy mennyi mindent kellett volna másként gondolnom, csinálnom. Nyilván az ember nem képes tudatos lenni 16 évesen. Sokszor meglepődöm a mostani tehetségkutatósokon, hogy ők mennyire azok, hogy azon törik a fejüket már a műsor alatt, hogy utána mi lesz. Nálunk még annyira nem volt ez jellemző. Nem láttunk el holnapig - csak abban az állapotban nyüzsögtünk.

Amikor onnan kijöttél, akkor volt egy olyan időszak, amikor inkább csak sodródtál?

Folyamatosan, igen. Azt sem tudtam, mi történik velem! Hol vagyok? Úristen! Mi történik velem? Sodródás volt végig.

Mióta mondhatjuk azt, hogy tudatosabban csinálod a szakmát? Én azt látom, hogy közben profivá váltál. Ki vagy találva. Az, amit csinálsz, egész más szintre emelkedett.

Kezembe vettem az irányítást körülbelül két évvel ezelőtt. Egy új csapattal dolgozom. Elegem lett abból, hogy rám akarnak húzni olyan dolgokat, ami nem én vagyok.

Mármint dalokat, vagy...

Dalokat, stílust, legyél visszafogott, ülj vissza az iskolapadba, mert úgy fognak csak elfogadni az emberek, hogyha minél egyszerűbb leszel. Én azt gondoltam, hogy engem az emberek nem azért szerettek meg, mert "egyszerű" vagyok. Vissza is igazolódott, hogy nagyon sok próbálkozásomat nem kedvelték, mert lerítt rólam, hogy nem az vagyok én! Váltottam.

De azt egyébként kudarcnak érezted? Megijedtél, hogy mi lesz?

Inkább el voltam keseredve. Nagyon szomorú voltam, hogy hogyan fogok tudni ebből kilépni, hogy egyedül vagyok, hogy nekem nincs erre pénzem. Én nem tudom magam befizetni mindenféle nagy managementekhez, lemezkiadókhoz, hogy na, figyeljetek - építsétek fel, ami én vagyok. Tudtam, hogy valahogy máshogy kell megoldanom. Na de hogy? És akkor elkezdtem a legaljáról. Ez alatt azt értem, hogy tudtam, hogy ha van valami celebparti, ahol megjelennek befolyásos emberek - én odaálltam és énekeltem a karaoke-helyeken.

Micsoda? Az Év női hangja karaoke-vel kellett, hogy újrakezdje?

Igen, és össze is jött belőle a Valami Amerika főcímdala, ami egy ilyen helyen született meg.

Gyakorlatilag újra nulláról indultál?

Igen. Újra. Le kellett menni kutyába... Tényleg mindenhova elmentem, és bár tudtam, hogy ebből nem lesz pénzem, de azt gondoltam, hogy valamikor csak észrevesznek és csak lesz belőle kapcsolati tőkém, amiből utána tudok esetleg csemegézni... Bejött.

Soha nem volt abban a hullámvölgyben olyan pillanatod, hogy az egészet hagyom a francba, feladom?

Dehogynem. Abba akartam hagyni. Konkrétan összecsomagoltam, mondtam, hogy na, most hazamegyek Tapolcára, mert én ezt nem bírom.

Két éve?

Körülbelül akkor, igen. Nagyon összegyűlt minden és úgy voltam vele, hogy minek próbálkozzak? Itt vagyok egy tehetséggel, tudom, hogy mit tudnék adni, és egyszerűen nem veszik észre, és nem kell. Ez katasztrofális érzés volt. Most, hogy így összejött hirtelen, most meg nem tudom kezelni! Mert Úristen, ennyi év, ennyi küzdelem után hirtelen meghozta a gyümölcsét az a sok karaoke-buli....

Végül is neked lett igazad.

Igen, és most is könnybe lábad a szemem... Ilyen hülye vagyok. Ennyi.

Ilyen szempontból az érzékenységed vagy a sérülékenységed nem keményedett?

De, kvázi bárhol el tudok kezdeni könnybe lábadt szemekkel beszélni olyan mély érzésekről, amik fontosak, és pont ez mutatja azt, hogy kemény lettem. Mert ahhoz, hogy ezeket a könnyeket fel tudjam vállalni, ki tudjanak jönni, ahhoz szerintem nagyon erős embernek kell lenni. Én nem fogom vissza. Minek? Ha jön a könnyem, akkor jön...

Őszintén akarok élni...

Igen, igen.

Pedig ez a világ, amibe kerültél - nem az.

Hát nem, de én valahogy annyira azt érzem, hogy meg tudom mutatni, hogy igen, lehet őszintének lenni ebben a világban is.

És már nem is egyedül. Min múlott az, hogy egyszer csak megérkezhetett egy olyan pasi, aki mellett le tudtál horgonyozni és a párod lehetett?

Hát mindenképpen azon, hogy dupla Mérleg! Hozzám nagyon nagy türelem kell. Pont ezek a dolgok, amik miatt talán velem nehezebb együtt élni, hogy egyszer azt érzem, hogy le vannak tisztulva a dolgok bennem, aztán meg jön a nagy zűrzavar. Ezt olyan ember képes elviselni, aki érti ezeket a dolgokat, vagy legalábbis megpróbálja. Ő ilyen. Tudja, hogy milyen ez a szakma, hogy milyen dolgokon mentem keresztül és melyek azok a tanulságok, amikre kezdek rájönni. Nagyon sokat beszélgetünk. Ez az egyik lényege a kapcsolatunknak.

Vajon mi az, amivel megfogtad? Nem vagy egy egyszerű csaj... Szerinted mit szeret benned leginkább?

Hát ezeket a maceráimat. A bolondos éneimet. A hipochondert, a zizzentet, de közben mégis valami bölcsességekkel kapcsolatos dolgokat már kapizsgáló lényt - vagyis azt a zűrzavart, mindent, ami én vagyok.

Vágytál már a szerelemre?

Nagyon ki volt már éhezve rá a lelkem, mert borzasztóan egyedül voltam. Ez is két éve volt... Akkor találkoztunk, amikor elkezdtem lefogyni, és kezdtem magam megszeretni. Én nem voltam magammal megelégedve semmilyen szempontból, nyilván más ezt nem érti, hogy miért, de akkortájt kezdtem magam elfogadni, és akkor hirtelen rátaláltam.

Reggelente, amikor felkelsz, szereted ezt a Tóth Gabit?

Bírom. Tudom, hogy kemény életem van, hogy nagyon erős karmát hoztam magammal, de pont ez az, ami erősít is abban, hogy én ezt meg tudom csinálni. Nem bírnám ezek nélkül a nehézségek nélkül. Unalmas lenne. Nyilván sírok rajta, elgyengülök és kiborulok, hogy már megint miért kell ennyit küzdeni, jaj Istenem, de közben tudom, hogy kellenek. Azért kell megélnem, hogy egyszer majd bölcs ember lehessek, aki tud segíteni másoknak.

Mit szeretnél közvetíteni?

Talán biztonságot, menedéket a zenémmel. Ezért van bennem ez a kényszeres őszinteség, és az, hogy felvállaljam a betegségeimet, a rossz dolgaimat, mert annyira szeretném, hogy az emberek érezzék, nincsenek egyedül!

És az álmok? Mi van a kacsalábon forgó palotával és a Ford Mustanggal?

Van helyette egy szép kis albérletem, és egy olyan autóm, amit imádok!

Ha a privát életet nézzük: rebesgettek esküvőt.

Gyakorlatilag úgy élünk, mint a házasok, de nem kell papír.

Akkor csak mendemonda volt. Egyébként hogy viseled, hogy annyiféle hír járja rólad? Tán a fele sem igaz...

Azért nehéz, mert nem tudok minden egyes emberhez odamenni, elmagyarázni neki, hogy az nem én vagyok. Nem vagyok rossz, nem vagyok az az idegesítő valaki, ami megjelenik a bulvárlapokban, hanem egy ember vagyok, aki szeretne szeretni és a hangjával erőt adni másoknak. Nem tudok a hamis képpel mit kezdeni.

Az egészséged hogy van? Olvastunk cisztákról, aztán hogy a májadban is találtak valamit...

Most voltam vizsgálatokon, mindenem rendben van. Kipróbáltam, hogy tudok-e hízni. Felszedtem 4 kilót, tehát jól vagyok. Hála Istennek! Lekopogom - háromszor kell, ugye?

Igen! Hogyha kívánnék neked valamit a jövőre - mit szeretnél? A következő tetkó, ami fölkerülne, mi lenne?

Szeretnék még, de nem feliratokat, mert már tényleg olyan leszek, mint egy könyv vagy egy képregény. Amúgy most úgy látom, hogy nagyon durván felturbóztam magam oda, ahol most vagyok. Igaziból azt szeretném, ha ez a szint megmaradhatna, és sokakhoz eljutna a hangom. Erre vágyom, és hidd el, mindent meg is teszek érte! Aztán előbb-utóbb biztos a zűrzavarból is rend lesz...