Galambos Dorina és Péterfi-Nagy Évi - Két véglet harmóniája

Mikor ismertétek meg egymást?

Évi: Régen is találkoztunk, csináltam vele interjút, amikor az Aktívnál dolgoztam. De akkor még nem kötöttünk barátságot. Aztán 2010-ben, amikor a férjemmel együtt kezdett zenélni, egy próba után Dorina mindenkit meghívott, és össze akart ütni valamit a konyhában…

Dorina: Valami elemózsiát szolgáltatni kellett a fárasztó próba után, és Évi rögtön odaugrott mellém a konyhában, és tulajdonképpen így is maradtunk. Azóta együtt főzőcskézünk…

Az első alkalommal, amikor privátban találkoztatok, abból már főzés lett?

Évi: Igen. Reggel ötig beszélgettünk és barátok lettünk.

Nézzük, hogy találkozott a két út, amin egyenként jártatok. Dorina Gödön, Évi, te Balatonlellén cseperedtél. Ki miről ábrándozott pici lányként?

Dorina: Megjegyezném, hogy "hímestojás" volt a jelem az oviban, ez valószínűleg meghatározta, hogy milyen leszek felnőttkoromban! Már akkor is dalolásztam, és azt gondoltam, énekesnő leszek. Kicsit később, egy sítáborban a táncversenyen mikrofont nyertem. Szóval voltak jelek az életemben. Aztán majdnem elkanyarodtam a jog felé, de szerencsére gyorsan észhez tértem, beiratkoztam zeneiskolába és elkezdtem komolyan énekelni tanulni.

Évi: Arra emlékszem, hogy amikor Kudlik Julit megláttam a tévében, azt mondtam, egyszer én is ott szeretnék ülni!

Dorina pályaválasztása a szemünk előtt zajlott a Megasztártól kezdve. Te újságírónak tanultál…

Évi: Kandász Andi médiasulijába jártam először, aztán a Kodolányin végeztem kommunikáció- és művelődésszervező szakon. Már általános iskolában is interjúkat készítettem a tanárokkal, az osztálytársaimmal a suliújságba, aztán volt egy időszak, amikor tanár akartam lenni. Az egyik magyartanár mondta az utolsó évben, hogy van érzékem a kérdezéshez, és mi lenne, ha mégis ebbe az irányba indulnék el. Hallottam Andrea médiaiskolájáról, elmentem felvételizni, és már amikor kijöttem a vizsgáról, szólt, hogy fel vagyok véve.

De végül is nem lett belőled Kudlik Juli!

Évi: Hát nem.

Dorina: Mindig megdöbbenek, milyen jól tud beszélgetni bárkivel. Szerintem ez a vérében van.

Évi: Szeretek kérdezni. Nagyon érdekelnek az emberek.

Miért nem maradtál mégsem napi kérdező, újságíró?

Évi: Megszűntek munkahelyek, főszerkesztők jöttek-mentek, aztán egyszer csak nem volt munkám. De ha hívnak, manapság is elmegyek magáncégekhez riporterkedni. Közben elkezdődött a közös főzőcskézés, és amikor úgy döntöttünk, hogy érdemes lenne ezt nyilvánossá tenni és másoknak is kedvet csinálni hozzá, végül is a szerkesztői énemet is visszahozhattam. Jól vegyítettük a dolgokat, és ez kiváló recept!

Amikor még a képernyőre vágytál - ismert akartál lenni? Sztár?

Évi: Gyerekként csak azt láttam, ami a „dobozban” van. A háttérmunkát nyilván nem. Akkor talán volt bennem ilyen. Hisz nem láttam Kudlik Juli életét, csak azt, hogy ott van, jól érzi magát, beszél és kérdez. Ez tetszett. Aztán elkezdtem tanulni a szakmát és rájöttem, mennyire érdekes és szép, ami a háttérben zajlik. Zseniális egy műsor részesének lenni.

Beleszerettél a háttérmunkába?

Évi: Bele. A főzőműsorunkat én szerkesztem. Tehát benne van a kettősség. Elöl is vagyok és hátul is, és ez nekem így jó.

Dorina, te hogy álltál a hírességhez?

Dorina: Énekesnő akartam lenni. Persze híres is, ez az egómból fakad. Ki ne akarna az lenni? Sajnos mostanság sokan tévhitben élnek azzal kapcsolatban, mit jelent a híresség. Összekeverik a hírhedtséggel. Számomra sokkoló volt, ami a tehetségkutató után következett. Nem olyan egyszerű ez, és nem is mindig jó.

Évi: Szerintem elismertnek jó lenni. Amikor az emberek tudják, hogy valamit jól csinálsz, vagyis hogy Dorina nagyszerűen énekel, és erről írnak…

Dorina: Az nagyon jó érzés. De ha arról írnak, hogy megbotlottam egy fűszálban…

Évi: …az nem jó érzés. Talán ez is a különbség.

Dorina, te átélted a népszerűség hullámzását. De azt látom, hogy már nyolc éve a pároddal együtt is nagyon vigyáztok, nehogy átcsússzatok a hírhedtségbe.

Dorina: Igen. És ebben is nagy segítségemre van Évi, mert ő intézi a sajtóval kapcsolatos dolgokat. Ő a sajtófigyelőm is.

Nézzetek bele egymás tükrébe. Mik a hasonlóságok és a különbségek?

Évi: Én rettenetesen rendmániás vagyok – ő nem. De már nagyon sokat változott! Csodálatos, ahogy egymás mellett fejlődünk. Elismerem, eléggé merev vagyok. Dorina laza. Én lazultam mellette, ő pedig picit összeszedettebb lett. Szerintem jó hatással vagyunk egymásra.

Dorina: Jól kiegészítjük egymást. Azt szoktuk mondani, nem is lenne adás, ha Évi nem figyelne oda a lépésekre. Én hajlamos vagyok összedobálni a dolgokat.

Évi: Viszont ha Dorina nem lenne, akkor nem lenne vicces! Egyébként ő a lazaságából adódóan egy csomó mindent el tud ereszteni. Nem görcsöl. Én katonásabb vagyok. Ő művészlélek, én pedig szervező-lélek vagyok.

Dorina: Évi rendkívül jól szervezi a dolgokat. A férjeinkkel négyesben olyanok vagyunk, mint egy kis család. Nagyon sokat lógunk együtt. Néha olyan ő nekem, mint egy második anyuka.

Mondod a majdnem "ikertesóra", hisz egy évben születtetek, mindössze két hónap különbséggel…

Dorina: Igen, mert vigyáz rám, terelget. Sokkal inkább két lábbal áll a földön, mint én, és tök jó, hogy néha visszaránt, mert különben elszállnék.

Évi: Nekem épp ez az ellentét a szép, mert ő pedig el tud emelni engem a földtől. Sok olyan dolgot megcsinálok, amióta barátok vagyunk, amit utoljára tinikoromban tettem. Időnként hajnalig bulizunk. Ez évekig nem fordult elő. Élvezem ezeket a hajnali beszélgetéseket, és már nem bánom, hogy csak délben kezdődik a nap. Ő tanította meg nekem, hogy néha belefér. Hogy vannak pillanatok, amikor el kell lazulni. Ebben sokat segít nekem.

Dorina: Amikor érzem, hogy valamit nagyon a lelkére vesz, akkor jövök és mondom: "Ereszd el!" Annyira egymásra hangolódtunk már, hogy sokszor kimondjuk a másik gondolatát.

Hol álltok egymásnál a bizalmi rangsorban?

Dorina: A párunk mellett az első helyen.

Évi: A férjeinkkel mindent megbeszélünk. Mind a ketten azt valljuk, hogy ez a kapcsolat alapja. A céljaink, az értékrendünk és a hozzáállásunk az élethez majdnem ugyanaz. Hasonló családból jövünk.

Dorina: Anya, apa, tesó, kertes családi ház… De aztán városi lányok lettünk, és szeretjük a pörgést. Négyen együtt pedig egészen elképesztőek vagyunk! Az ajándékvásárlás is úgy történik, hogy mindenki a másik párjával megy, mert akkor biztosan sikerül jó meglepetést kitalálni.

Azt mondják, az igazi mély barátságok inkább a gyerekkorból erednek.

Dorina: Nekünk szerintem jót tett, hogy felnőttünk és éretten gondolkodva találkoztunk.

Évi: Nagyon érdekes, mert ha megnézed, az első találkozásunk a kétezres évek elején történt, amikor Dorina képernyőn volt, én pedig a háttérben dolgoztam.

Dorina: És akkor elsétáltunk egymás mellett.

Évi: Valamiért ennek így kellett lennie, hogy hét évvel később kötöttünk barátságot. Valószínűleg most értünk meg egymásra.

Ne fessük rózsaszínre a képet! Csak vannak civódások! Ráadásul kockázatos a barátságot és a munkát keverni.

Évi: Csak a munkából adódóan vannak néha vitáink. Volt olyan, hogy sírtunk, de köztünk is az a szabály, hogy nem megyünk el a probléma mellett, hanem megbeszéljük.

Dorina: Ez nagyon fontos. Nem söprünk a szőnyeg alá semmit. Régebben volt, hogy láttam, valamit cipel magában, de én nem engedtem. „Most mondd! Most beszéljük meg!” Két percig ugyan duzzog az ember, de aztán megkönnyebbül, hogy ezen is túl vagyunk.

Évi: Nem szabad, hogy gyűljenek a dolgok, hisz az szokott egy idő után robbanáshoz vezetni.

Oké, ott volt az első ominózus főzés. Mégis hogy lett ebből lassan két és fél éve egy vállalkozás?

Dorina: Láttunk egy videót, amiben az utcán arról faggatták a járókelőket, hogy miből lesz a palacsinta. "Porból" - hangzott a válasz, és ez kivágta nálunk a biztosítékot. Ebből jött az ötlet edukációs jelleggel.

Évi: Sok közös programot csináltunk, és egyszer bementünk egy könyvesboltba. Ránéztünk egy szakácskönyvre és felsóhajtottunk: de jó lenne egy saját! Miért nem csináljuk együtt? Én szerettem volna írni, Dorina meg nagyon kreatív, és úgy döntöttünk, belevágunk. Kitaláltuk a címét, elkezdtünk recepteket gyűjteni. Aztán amikor nászúton voltunk a párommal, és vicces videoüzeneteket küldözgettünk, Atinak annyira megtetszett a vágás meg az operatőrködés, hogy felvetette az ötletet: mi lenne, ha videoblogot csinálnánk? Kitaláltuk, hogy ez tök jó, és majd a könyv is jobban fogy.

Könyv azóta se lett!

Dorina: Már félig kész van.

Ti tényleg tudtatok sütni-főzni?

Dorina: Persze! Már kiskoromtól kezdve rengeteg fortélyt lestem el a nagyszüleimtől meg az anyukámtól. Szerettem a konyhában sündörögni. Imádtam, amikor apukám meg anyukám együtt szaggatták a nokedlit - óriási volt! Egyébként ezért is jó, hogy ketten főzünk. Minden sokkal gyorsabban elkészül.

Ha rátok nézek nem a "konyhatündérség" jut eszembe.

Dorina: Belőlem a főzés kihozza a művészt, mert ugyanúgy nagyon kreatív tevékenység, mint a zene. Játszhatsz, kísérletezhetsz, improvizálhatsz, mint a jazzben. Feldobódok közben és örömet okoz, hogy adhatok másnak.

Évi: Annyi mindent csinál az ember, aminél korlátok közé van szorítva. A főzésben nekem is a szabadság tetszik. Bármit ki lehet találni. Kinyitod a hűtőt és elengeded a fantáziád.

Nyilván tudod, hogy mi Dorina kedvence.

Évi: A hortobágyi húsos palacsinta..

Dorina: Jajaj… Imádom! Azzal Évi mindig levesz a lábamról. Azt készített a szülinapomra is.

Évi mit szeret a legjobban?

Dorina: Húst hússal és zöldséggel.

Most párhuzamosan halad az életetek. Friss házasság, közös vállalkozás. A tervek is hasonlók? Például mikor fogtok babázni?

Dorina: Most nem szeretnénk ezen gondolkodni, de persze közben meg sokszor eszünkbe jut. Az tuti, hogy ha össze lehet hozni, akkor jó lenne azt is egymáshoz igazítani, már csak a közös vállalkozásunk miatt is. De egyelőre karriert építünk és szeretünk bulizni.

Ha tíz év múlva újra lehuppanok mellétek? Látom, kuncogtok…

Dorina: Ugyanígy fogunk itt ülni, csak valószínűleg picit ráncosabban…

Évi: De talán akkor már itt futkosnak körülöttünk a gyerekek is!