Keresztes Ildikó: "Ami érdekelt, azt mind elvettem az élettől"

Egy órája várlak türelmesen, békességben, te betoppantál és olyan volt, mintha egy gömbvillám átment volna a cukrászda teraszán.

Ismersz, én alapból sem vagyok nyugodt. De most fel vagyok turbózva, nem? "Keresztes a köbön".

Izgultam, hogy ideérsz-e, de jó, hogy máris nevetünk. Sok év alatt ültünk együtt magunk alatt, és a felhők tetején is. Ha jól sejtem, akkor most...

...annyira fent, ahol most vagyok, nem nagyon voltam még. Brutál! Erre szoktam mondani, hogy na, hát, minek kéne nekem kábítószert fogyasztani? Az egész életemet így éltem fent és lent egyaránt.

Meg is fogalmaztad már, hogy nem tudsz közepesen élni.

Nem. Talán egyszerűbb lenne, nem? Bár a hullám tetején olyan jó! Ki ne élvezné? A gödör alját pedig túl kell élni valahogy. Igyekszem nem belesüppedni abba a letargiába, ami jellemző ránk. Tudod, amikor az időjárás-jelentésben azt halljuk, hogy a hétvégén szép idő lesz, de hétfőn már esni fog. Senki nem a napsütésre koncentrál, hanem a rossz időn kesereg. Na, ezen próbálok kívül maradni.

Nem is lenne időd belesüppedni, hisz közeledik a szeptember 20-i jubileumi koncerted, indul a Sztárban sztár...

... és jön a könyv! Három az egyben. Lehet, hogy ezért vagyok a köbön?

Vegyük sorra. A koncertre sok-sok dalt kell sorbaraknod a múltból, jelenből, a könyvben pedig nyilván újra kellett kicsit élni az életed.

Nagyon érdekes volt. Koronczay Lillával, aki írta a könyvemet, sokszor elkalandoztunk, és elképesztő mélyre mentünk. Olyan dolgokat hoztunk ki egymásból, és fogalmaztunk meg a saját életünkről, amire nem számítottam. Igazi önismereti utazás volt.

Gondoltad, hogy ezt is hozza a könyv?

Dehogyis! Az emberek általában sztereotípiákban gondolkodnak, hogy jaj, ha kiírom magamból, akkor megnyugszom. Én ezt nem értettem. Mit írnak ki magukból, és hogy nyugszanak meg? Nem ez volt a szándékom. 100 forintnak 50 a fele – elérkeztem az életem feléhez, és azt gondoltam, hogy mikor, ha nem most? Mit adhatnék szebbet a közönségnek, aki évtizedeken át elkísért? Egy nagykoncertet sztárvendégekkel. De hogy lehetne ezt még exkluzívabbá tenni? Könyvem soha nem volt. Hát megírtuk, hogy miből lett a cserebogár. Az a sok-sok óra beszélgetés hozzájárult ahhoz, hogy jobban megismertem magam. Olyan volt, mint egy gyorstalpaló tanfolyam. Esküszöm neked, sokkal kiegyensúlyozottabb lettem! Sok magasságot és mélységet megéltem az elmúlt pár évben. Tudom, hogy áldozat nélkül sosincs siker, és lassan kezdek hálás lenni a sorsnak a mélységekért, mert ha nem élek át annyi mindent – ma nem az lennék, aki vagyok.

És csíped azt a csajt, akit megismertél a könyvírás során?

Azt kívánom magamnak, hogy ennél sose legyen rosszabb! Komolyan mondom. Azt nem csípem, hogy ötössel kezdődik az életkorom. Nincsen kapuzárási pánikom, sőt jobban érzem magam a bőrömben, mint valaha! De míg az eddigi kerek évfordulók egyáltalán nem okoztak problémát – 20, 30, 40 elszaladt –, most egy kicsit elgondolkoztam. És tudod, mi oldotta fel? Hogy egy olyan meglepetésbulit szerveztek a barátaim, amit soha nem fogok elfelejteni. Behúztak a csőbe rendesen, és egyszer csak ott állt velem szemben 150 ember. Ha valaki szőke, ilyen szempontból, az én vagyok. Nem vagyok egy nyomozókutya. Utólag tudtam meg, hogy napokon keresztül ellopkodták a telefonomat, nézegették a címlistát, hogy kit kéne meghívni, hetekig ment a szervezés... Nagyon hálás vagyok, hogy ezt átélhettem. Tudod, hogy tele vagyok kételyekkel, és most újra kiderült, hogy nincs okom a bizonytalankodásra, hisz azok az emberek nem színészkedni jöttek, nem kaptak gázsit hogy eljátsszák, mennyire szeretnek engem. Ott voltak és kész. Úgy fogadnak el, amilyen vagyok, mindennel együtt. Nem is emlékszem, hogy mi történt az első 15 percben, de életem egyik legjobb bulija volt. Úgy felejtettem el, hogy ötössel kezdődik a születésnapom, mintha soha nem is értettem volna a számokhoz. Rengeteg energiát kaptam ettől az estétől, és azt kívánom magamnak, hogy tartson ki életem végéig. Azt kérem a jóistentől, hogy adjon ehhez egészséget, erőt, hadd csinálhassam azt, amit szeretek, és ezzel másoknak is örömet okozhassak. Ez az én szerelmem, szenvedélyem – a mindenem.

Az X-Faktor mentorának lenni kiemelkedő feladat volt. Most pedig indul a Sztárban sztár, ahol versenyzőként indulsz. Még mi kellhet?

Nem tudom, mert hamarabb utolértek az álmaim, minthogy álmodhattam volna. Hamarabb bekövetkeztek, minthogy én ezeket nagyon akartam vagy szomjaztam volna. Az X-Faktor után tartottam szünetet. Koncertjeim voltak, de nem akartam folyamatosan reflektorfényben lenni. Tudtam, hogy kell idő, hogy újra felszívjam magam, és hogyha jön egy olyan lehetőség, amit magaménak érzek, akkor elvállalom. És amikor eltelt egy év, akkor bementem a főnökeimhez és megbeszéltem velük, hogy ezt a lehetőséget szeretném megragadni. A lelkemnek fontos, hogy lojális legyek, és természetes volt, hogy megosztom velük. Ez egy olyan feladat, amit méltónak érzek, és szívesen nekivágok. Aztán persze ez is ízlés dolga. Nyilván ebbe is bele lehet kötni. De én vagyok a saját magam törvényhozója, én mondom meg magamnak, hogy mit vállalok el és mit nem.

Színésznő is vagy, de ez a feladat mégis más. Énekesként kell különböző karaktereket életre kelteni.

Ez egy játék! Nem azért vállaltam, mert színésznő is vagyok. Előadóművészként izgat ez a kihívás.

A saját határaidat feszegetni?

Hát, persze! Meg akarom tudni, hogy ebben is jó vagyok-e.

Janis Joplint nyilván ordítottál tiszta torokból a kezdetekkor.

Igen, hogyne. Na, de mindig csak hangban próbáltam az akkori idolokat utánozni, a nekem tetsző jegyeket elsajátítani. Lehet, hogy a habitusom is hasonlított hozzájuk, de a kinézetem nem. Játsszunk el a gondolattal: mondjuk az a feladat, hogy megtestesítsem Chert… Most felteszem magamnak a kérdést - van-e merszem felvenni a pántos kis csíkos dresszét, amiben elénekelte az If I Could Turn Back Time-ot? Nem biztos, hogy igen. Merek-e úgy kijönni, merem-e azt a fajta nőiességemet vállalni? A hétköznapi életben végtelenül szemérmes vagyok, előadóként pedig nagyon nyitott. A színpad az én terem, ott védett vagyok, bármit csinálhatok, fejen állhatok, de mégis ott a kérdés, hogy lesz-e bátorságom?

És majd jönni fognak a kritikák…

Állok elébe! Ez nem egy tehetségkutató. Nem az fog megkérdőjeleződni, hogy jól csinálom-e a pályámat. Ez egy szórakoztató show-műsor, aminek ez a tematikája. A zsűri majd azt mond, amit akar, az az ő dolga, azért van ott. Tudom, milyen ott ülni. Az se könnyű. Bele fogom tenni maximálisan, amit tudok. Én fogom legjobban a fejem a falba verni, ha úgy érzem, hogy aznap nem tudtam jól teljesíteni.

Tehát egy újabb játszóteret találtál ebben. A koncertszínpad, a színház, és most a tévéstúdió… Mázli!

Abszolút. És tudod, mit mondok neked? Az élet is egy nagy játszótér. Nevezhetem színháznak is. Sokáig azt mondtam, hogy az életben én vagyok a legeslegrosszabb színésznő. Az évek múlása arra is tanít, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy rossz legyek. Tudni kell jól játszani. Már próbálok jobb taktikát választani. A taktika nem hazugság. Az egy módszer a játékra.

Más szemlélettel szeretnéd nézni az életet?

Ne érts félre! Alapvetően nem akarok semmit másképp, tök jól van ez így, ahogy van. Én lettem volna a leghülyébb, hogyha nem így akarom élni az életemet. Csúnyán, önző módon mondhatnám azt is, hogy ami engem érdekelt, azt mind elvettem az élettől. Nem éltem vissza vele, csak éltem vele, mert hülye lettem volna nem tenni.

Nem kerülhetek meg egy témát. Az életed felét egy férfi mellett élted le. Minden nehézséggel együtt ott volt egy bástya. És két éve nincs.

Erről nagyon röviden szeretnék beszélni. Hazugság, ha valaki azt mondja, hogy nem fáj, ha egy 25 éves kapcsolat véget ér. Azt is tudom, hogy nem lehet meggyorsítani a gyász idejét. Mindenkinél más. Én nagyon megszenvedtem. Mindenki megjárja a saját Caminóját. Sokáig nem hittem, hogy fel lehet állni, hogy nem egy egész életemre megkeseredett, reményvesztett valaki leszek - hanem ebből még várat is építek, nem is akármilyet. Jelen pillanatban azt tudom mondani, hogy rettentően élvezem a szabadságomat. Úgy élek, mint huszonévesen, csak sokkal nagyobb nyugodtsággal. Teljesen más erőket érzek magamban, és nagyon örülök ennek. A mai diagnózisom az, hogy a topon vagyok minden szempontból. A magánéletemben, a szakmámban egyaránt. Legyen ennyi elég.

Azt szokták mondani, hogy az a jó, ha az ember megtanul arra vágyni, ami most van…

Pontosan. Az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy minden változik. Én is és a világ is körülöttem. Nőként azt hittem, hogy van egy-két biztos pont, ami megkérdőjelezhetetlen, de szembesülnöm kellett vele, hogy nincs! Semmire sincs garancia. Ezt el kell fogadni. Nagyon nehéz, de muszáj. Az élet ilyen. Eljutottam oda, hogy képes vagyok arra vágyni, ami most van, és lubickolok benne. Nagyon örülök annak is, hogy senki nem hiszi el, hogy betöltöttem az ötvenet. Mindenki azt mondja, hogy kb. 38 lehetek, de ahogy élek, az inkább 28! Szerintem nagyon kevés nő él így ennyi idősen. És nagyon élvezem. De hát ki szabja meg az én törvényeimet? Én. Az egyik kedvenc színészkollégám, Oberfrank Pali azt mondta - meglátod, még csak most jön a java! És tényleg, most, ahogy érzem magam, a próféta szóljon belőle! Jöjjön! Let it be!