Pál Dénes: "...irtózom az álmosolyoktól, az álölelésektől"

Az elmúlt jó egy év hogy alakult? Nem csak a nézők szeme láttára zajló életedre gondolok.

A közönség az előadót csak a tévében, vagy épp interjú kapcsán látja. Hogy e mögött mennyi munka van - láthatatlan. Pedig arra megy el a legtöbb idő és energia, és azon múlik, hogy elégedett lehetek-e magammal, vagy sem. Az Eurovízió után sok fellépésem volt, aztán picit ritkultak, a nyár mindig sűrű, hiszen amikor az emberek pihennek, nekünk akkor van a főszezon. Az ősz csendesebb, de akkor jött a Sztárban sztár, úgyhogy elég hullámzó az életem.

Beleszoktál már? Mielőtt ismertté váltál - gondolom - sokkal nyugalmasabb mederben folydogáltak a mindennapok.

Régebben ha ráértem, hajlamos voltam belekényelmesedni, elengedni magam. Most már inkább zavar a nyugalom. Ha kicsit több időm van, rögtön el kezdem keresni hogy mit csinálhatnék még. Igyekszem kihasználni a szabadidőmet - fotókat retusálok, előkészítek egy-két posztot, válaszolok a rajongói levelekre, befut egy telefon... Nem lettem munkamániás, csak minden, amit csinálok, a szenvedélyemmé vált. Szeretem. Levezeti a fölös energiáimat és közben hasznos is.

Az is nagy változás, hogy a miskolci szülői házból Budapestre, albérletbe költöztél. Amíg az ember otthon lakik, szinte magától telik meg a hűtő, mosódnak ki a ruhák...

Tény, hogy elég rövid időm volt belerázódni az önálló életbe. És nem is csak ezekre a praktikus dolgokra gondolok. Meg kellett tanulnom azt a világot kezelni, amibe belecsöppentem. Még most sem tudom tökéletesen, de már jobban megy, mint egy évvel ezelőtt.

Mit értesz ezen?

Ha az ember szeretne maradandót alkotni és értéket képviselni, akkor nem szabad mindent elvállalni. Meg kellett tanulnom nemet mondani. Tudnom kell, hogy hosszútávon mi a jó nekem. Nem csak a pillanatnyi siker számít. Én nem szeretnék rövid úton egy kellemes emlékként távozni. Épp ezért folyamatosan mérlegelnem kell, amit elég hosszú folyamat volt elsajátítani.

...és nehéz is talán. Lehet, hogy megharagszanak ha nemet mondasz,esetleg nem hívnak újra. Tétje van a "nem-nek".

Igen-igen, éppen azért mondom, hogy a felnőtté válás - vagy nem is tudom, hogy hívjuk ezt - nem egyszerű feladat. Ezek a döntések is beletartoznak. Éles helyzetekben tanulom, hiszen nincs tankönyv...

A "Sztárrá válás kézikönyve" - nem is rossz ötlet!

Sajnos nincs bevált recept. Mindenkinek a saját személyiségéhez igazodva kell lépegetnie. Fura, de soha nem éreztem azt, hogy hú, nekem most meg kell felelnem! Inkább csak sodródtam. Volt, hogy úgy éreztem, hogy kész, vége, valami padlóra küldött lelkileg vagy szakmailag, de utólag már a tévedéseimet sem hagynám ki. Sokat tanultam azokból is. Átéltem pár vitát szakmailag és a családdal is...

Jó, hogy mondod - azon tűnődtem, vajon a kapcsolataidat mennyire rendezte át mindaz, ami veled történt. Az otthon élő egyetemistából, országosan ismert énekes lett.

A változás természetes, hiszen egy új világba kerültem, és teljesen más életet élek, mint az otthoniak. Nem napi nyolc órában dolgozom, hanem 24 órában kell készenlétben lennem. Nincs olyan, hogy szabadság. Persze pihenés van, de nem nagyon tehetem meg például, hogy nem veszem fel a telefont. Van, hogy éjfélkor intézek el valamit, mert akkor jut eszembe...

...vagy akkor, amikor anyu a vasárnapi ebédet tálalja...

Igen, volt olyan, amikor már kétszer álltam fel az asztaltól és csúnyán néztek rám. Mondtam, hogy muszáj intézkednem, mert a jövő hetem függ ettől. Nekem is szokatlan volt, mert az ebédidő korábban sérthetetlen volt. De hál’ istennek a család és a barátaim mindezekkel együtt is mellettem állnak. Igazán mély, új baráti kapcsolatom azóta sem épült. Jó ismerőseim persze lettek, de nagy barátságok nem születtek. A régiek maradtak, és ez rajtam is múlt. A műsor miatt augusztus óta nem voltam otthon, és most hat elmaradt ünnepet kellett bepótolni. Összegyűlt ebédre a család, a nagyszülők, unokatesók, este pedig elmentem bowlingozni és filmet nézni a barátaimmal.

És gondolom - csak meséltél és meséltél...

Nem! És épp ez benne a jó. Nem szeretem, ha minden körülöttem forog. Engem az érdekel, hogy velük mi van! Szóljon rólam öt-tíz perc, aztán ezt rakjuk félre és beszélgessünk arról, hogy mi van a keresztlányommal, az unokahúgommal, anyukámmal az iskolában, a nővéremmel... A barátaimmal ugyanígy. Nyilván nyomon követik, hogy mi történik velem, de otthon inkább az együtt töltött pillanatokat éljük és azoknak örülünk.

Van olyan, aki azt jelezte vissza, hogy megváltoztál?

Az ismerőseim között nincs. Szokták kérdezni, hogy megváltoztam-e. Erre én nem tudok válaszolni! Persze bennem is felvetődött, de a barátaim azt mondták, hogy azokat az értékeket, amiket régen is fontosnak gondoltunk - megtartottam. Nyilván alakul az ember személyisége, de arra is rájöttem, hogy azoknak a véleménye nem feltétlenül mérvadó, akik csak a képernyőről vagy a fellépéseken látnak. Ez az előadók keresztje. Ha kijön egy dal, vagy nyilatkozol valamit - könnyedén rávágják: "Ez nem te vagy!" Honnan tudhatnák, hogy én mi vagyok? Magam hozom a döntéseimet, hogy elmondok, elénekelek vagy felvállalok valamit, csak esetleg ezt az oldalamat még nem látták. Sokszor érzékelem, hogy az emberek kialakítanak magukban egy képet, és ha eltérsz tőle, kimozdulsz belőle, azt nem fogadják el.

Bosszant? Bánt?

Eleinte rosszul esett és kicsit dühített is, de ma már azt gondolom, hogy jó így, ahogy van. Ezt is meg kellett tanulnom elfogadni.

Egyébként, ha már a változásról beszéltünk: néztelek a Sztárban sztárban, és leesett az állam. Alaposan kiléptél a komfortzónádból...

Nagyon komolyan vettem a feladatot. Jó volt egy-egy pillanatra olyan dolgokat is megvillantani, amiket amúgy nem látnak tőlem. Biztos, hogy fejhangon sivítani soha nem fogok, hisz nem illik hozzám, és nem is szeretném. De folyamatosan ott volt a szemem előtt egy képzeletbeli léc, amit szerettem volna átugrani.

Nyerni mentél?

Abszolút nem. Inkább az volt a célom, hogy több oldalamat megismerjék. A Voice-ban kicsit beskatulyáztak.

A búgó hangú, lírai alkat...

Én tudtam, hogy képes vagyok más lenni, több lenni. Úgy érzem, hogy az elmúlt közel két év alatt a közönség többé-kevésbé elfogadott, de szakmai visszaigazolásokat egészen eddig nem kaptam. Ez a műsor ezt is meghozta, és ez jól esett.

Te nem csodálkoztál rá magadra? Mondjuk "Zsédaként" a tükörbe nézve.

De, abszolút. Volt, amikor magamon is meglepődtem. Azt tudtam, hogy jó, talán egy Szécsi Pált el tudok énekelni, de jött hozzá a mozgás, és sok minden más is, amit nem biztos, hogy kinéztem volna magamból. Vagy a Psy... A próbán kétségbe voltam esve, mert annyira fulladtam a maszk alatt, hogy fogalmam sem volt, hogy fogok megszólalni! Aztán elindult az adrenalin, és csak azért is sikerült. Nincs lehetetlen csak tehetetlen, ugye? Vannak olyan akadályok, amik nagyon magasnak tűnnek, aztán csak neki kell menni és legyőzzük. Sok ilyen volt.

Nem oly rég még az egyetemi vizsgák voltak az akadályok, amiket át kellett ugrani. Tényleg, mi van a környezetvédelemmel? Hisz azt tanultad.

Nagyon örülök, mert egy a környezetvédelemmel, megújuló energiával foglalkozó cég felkért, hogy legyek az arcuk, és így foglalkozhatok azzal, amit egyébként az egyetemen csinálnék. Amúgy épp passzív-aktív félévben vagyok. Vagyis a félévem épp passzív, de aktívan készülök arra, hogy megcsináljam! Egyébként vannak a zenén kívül is elképzeléseim. Még nem szeretnék erről részletesebben beszélni, de a Voice alatt megfogalmazódott bennem egy álom, amibe három éven belül szeretnék belevágni… Olyan, mint az éneklés - nagyon hiszek benne. Szerintem ez a legfontosabb. No meg az, hogy olyan embereket találjak magam mellé, akikben megbízom. Mint a zenekaromban. Anélkül nincs értelme.

Te nem tudsz úgy csinálni, "mintha". Nem működsz álságos közegben.

Nem, én irtózom az álmosolyoktól, az álölelésektől… Sok mindent azért nem vállalok el, mert nem szeretek hazug közegben létezni. Nyilván hallottam róla, hogyha belekerül az ember ebbe a taposómalomba, akkor eltűnhet a személyisége, termékké válik, amit adogatnak kézről-kézre. De szerintem ez az adott emberen is múlik, és azon, hogy mennyire ragaszkodik mindahhoz, amit a múltjából hozott. Én szeretnék inkább leválni a tömegről, és egy jó csapattal a saját utamat járni úgy, ahogy belül igaznak érzem. Szerintem csak akkor lehet fennmaradni, ha olyat csinálok, ami megkülönböztet. Nem akarok egy kidolgozott sémát követni. Sokan mondják, hogy jaj, hát mindenki így csinálja. Akkor mi van? Én meg máshogy fogom. Nem biztos, hogy attól, hogy még csak két éve vagyok itt, hülyeségeket gondolok.

Te a szívedre hallgatsz.

Van az unokahúgaimnak egy kedvenc meséje - A Némó nyomában -, amit gyakran megnézünk együtt. Tudod, a teknősök a Golf-áramlattal sodródnak. De mindig van egy, aki kiválik a tömegből. Sokszor eszembe jut ez a kép. Néha jó kiszakadni, és látni, hogy megy tovább az örvény nélkülem is. Aztán persze vissza lehet csatlakozni, de időnként kell a nyugalom. Én így élek. Esténként kiülök a teraszra, és próbálok ránézni mindarra, ami történik velem. Ha folyamatosan benne lennék, sok mindent észre sem vennék. Kell a csend. Sokszor belenézünk a tükörbe, oké rendben, és már szaladunk is tovább. Ritka az a pillanat, amikor tényleg magunkat látjuk. Könnyen eltűnik a lényeg. Én ezt nem szeretném. Én nem ezt szeretném. Arra törekszem, hogy megfeleljek magamnak. Annak, aki valójában vagyok.