Istenes Bence: „…eldöntöttük, hogy kiköltözünk Németországba”

Már akkor megmondtam?

Én inkább nagyon tudatos vagyok.

A tudatosság számomra azt jelenti, hogy hiszek abban, hogy mindennek oka van, hogy a gondolataink irányítanak, és éppen ezért igyekszem pozitívan gondolkodni. Ettől persze történnek rossz dolgok is, de én próbálom ezzel a szemlélettel élni az életem. Amikor neked azt mondtam, hogy szeretnék gyereket, én komolyan is gondoltam. Aztán a Jóisten megadta.

Igen, azt hiszem – bár Nátán azért még nagyon pici. Érdekes, azt mondják, hogy a férfi nem érzi rögtön azt, hogy apává válik. De én annyira jelen voltam végig Adél mellett, hogy rögtön átjárt az érzés és a felelősség is... Most már eltelt három hónap, és persze látom, hogy ez az időszak még leginkább az anya-gyerek kapcsolatról szól, de a fürdetés az enyém, és olyan jó látni, hogy már érzi, hogy mi következik. Nem sír, tudja, hogy jön apa... Persze, várom azt az időszakot, amikor már másként is tudunk kommunikálni. Amikor tényleg elkezdhetek igazán adni neki. A gondolataimat, az érzéseimet... Igazából abban akarok neki segíteni, hogy megmutatom a világot. Lehetőségeket szeretnék neki kínálni, aztán majd kiválasztja, mit szeretne.

Szeretném, hogy olyan legyen – igazi csibész!

Naná! Én imádnám, ha olyan lenne, mint én. Nehezebb lenne nekem egy „jógyerekkel”.

Most mindent ő irányít, persze. Ez tök érdekes, hogy szerintem rajta keresztül fogok egy csomó mindent megtanulni. Úgy gondolom, hogy ő a tükröm is lesz majd. Fura most szembesülni azzal, hogy nem csinálhatom azt, amit akarok, és akkor, amikor akarom. De közben meg nagyon nagy kincs, hogy az Adéllal annyira hihetetlen módon egymásra hangolódtunk! Sok mélységen mentünk együtt át, és ahogy kiderült, hogy gyerekünk lesz –szinte egyik pillanatról a másikra minden régi probléma, vitaforrás megszűnt. Annyira egy hullámhosszon vagyunk, hogy más nőt el sem tudnék képzelni magam mellé. Tökéletesen érezzük egymást! Hogy miben hogyan támogathatjuk a másikat. Adél tudja, hogy nekem szükségem van szabadságra, és meg is adja nekem. Elmehetek a haverokkal focizni vagy jetskizni – nincs ebből gond –, és utána boldogan rohanok haza hozzájuk. És fordítva ugyanez van. Nem akarom, és nem is hagyom, hogy a hétköznapok felőröljék, hogy besokalljon, belefásuljon a monotonitásba, ezért mindig kitalálok valami apróságot. Kimozdulunk együtt is, és támogatom abban, hogy egy-egy órácskára ő is elmehessen csajoskodni. Addig én vigyázok a gyerekre. Látod, ebben is tudatos vagyok. Meg akarom és meg is fogom előzni, hogy nehogy az legyen, amiről olyan sokat hallunk. Hogy beszürkülnek a kapcsolatok, amikor pici a gyerek.

Igen, nemsokára...

Hát, ez az...

Jó. Akkor most elmondom. Nóra, mi eldöntöttük, hogy kiköltözünk Németországba.

Hamarosan. Természetesen minden munkát elvégzek, amiben számítanak rám ősszel, vagyis az állandó bázisunkat tesszük át Németországba. Korrekt srác vagyok, nem hagynék senkit cserben. De amint vége az őszi televíziós szezonnak, elkezdünk csomagolni, de ez nem jelenti azt, hogy feladnám az itthoni karrierem. Abban állapodtunk meg az RTL-lel, hogy bármilyen feladatra ugyanúgy készen állok a jövőben is, hiszen a csatorna alkalmazottja maradok, így ha szükség lesz rám valamilyen műsorban, akkor arra az időre visszatérek Magyarországra.

Abszolút nem volt meg minden, még nagyon sok mindent szeretnék csinálni, de most kicsit új impulzusokra, kihívásokra vágyom. Félre ne értsd, amit mondok! Miközben megtisztelő, amilyen feladatokat bíznak rám, de mégis azt érzem, hogy szükségem van a változásra.

Már voltam Kölnben. Behívtak, és nagyon elégedettek voltak velem. Ajánlatokat is kaptam. Azt kértem, hogy fél évet hadd dolgozzak a háttérben – nem képernyőn –, hogy német társaságban legyek, hogy visszajöjjön a nyelv... Azt érzem, hogy hisznek bennem, úgyhogy előttem van a lehetőség... Ez az egyik része, a másik pedig a gyerek. Megtanulhatja a nyelvet, láthat egy másik kultúrát. Tudod, azt mondtam, szeretnék neki sok mindent megmutatni! Itt az idő, aztán majd meglátjuk. Ha úgy alakul, bármikor visszajöhetünk, sőt folyamatosan vissza is fogunk járni, akár az RTL-es munkák miatt, de a barátaink és a család miatt is időközönként hazajövünk.

Nagyon támogatja ezt a döntést, mint ahogy mindenki a családban. Azt mondják, hülye lennék nem kimenni, ha van egy ilyen lehetőség. Persze nem akarom az itteni életem feladni, továbbra is szeretnék itthon is műsorvezető lenni, hiszen haza lehet jönni pár hétre.

Természetesen miután meghoztuk a döntést, leültem az RTL vezetőségével, és őszintén elmondtam nekik a helyzetet. Az RTL szempontjából nem változik semmi, folytatódik a közös munka, ahogy eddig, annyi különbséggel, hogy próbáljuk időben úgy alakítani a dolgokat, hogy az a csatornának kielégítő és számomra is teljesíthető legyen.

Sokat gondolkodtam az elmúlt egy évben, hogy mi is az, ami igazán az én területem. Miben vagyok jó, miben érzem jól magam? Szeretek zenélni, imádom azt a fajta színpadi jelenlétet, de rájöttem, hogy nem vagyok zenész. Mindig meg fog maradni hobbiszinten, de nem az a hivatásom. Nagyon érdekel a színészet is. Akartunk egy közös estet az Adéllal, egy interaktív zenés, játékos estet az életünkről, a vicces helyzeteinkről. Ezt sem adtuk fel, de most halasztódik a baba miatt. Nagyon sok kreatív munkám van a tévé mellett, sok cégnek gyártok kisfilmeket. Tényleg kerestem az utam, kerestem magam, de arra jutottam, hogy változásra van szükségem. Erre ad lehetőséget Németország.

A német televíziózásban vannak olyan formátumok, amelyekre nagyon vágyom. Ott is fut tehetségkutató és reality, amiket nagyon szeretek, de ezeken kívül még készül tíz másik műsor is. Sokkal nagyobb a piac, ez tény. És tök jó, ami itt van, csak egyszerűen másra is vágyom. És nem csak a munkában, hanem mindenben. Én továbbra is szeretnék dolgozni. Alkotni! Olyan dolgokat szeretnék csinálni, ami maradandó, Most vagyok fiatal, most szeretnék megragadni minden adódó lehetőséget, ez pedig ilyen.

Németországban sokkal több műsorvezető-centrikus műsor van, mint például a Hagyjál főzni!, amit a jövőben is szeretnék csinálni. De rengeteg minden van a műsorvezetésen kívül is, az egyéni estektől kezdve a vicces napi sorozatokig. Amikor elkezdtem tévézni, Stephan Raabot, Oliver Pochert néztem. Azokat az embereket, akik nap mint nap szórakoztatták a nézőket 20 éven át. Előttem ők voltak a példák, én is ilyen szeretnék lenni! Meglátjuk, sikerül-e. Tudod, azt érzem, hogy tele vagyok energiával, lelkesedéssel, ötletekkel, és minden azt súgja, hogy itt az idő... Mikor, ha nem most?