Így lett világhírű Madame Tussaud

A viaszszobrok királynője Anne Marie Grosholtz néven született 1761. december 7-én Strasbourgban. Már születése előtt félig elárvult, elveszítette édesapját, aki a fronton esett el. Anyja egyedül maradt a kislánnyal, minden segítség és pénz nélkül. Kétségbeesésében Bernbe utazott, hogy ott keressen munkát. Kínszenvedésekkel teli hetek után dr. Philippe Curtius házvezetőnője lett, aki amellett, hogy orvos volt, rendkívül tehetséges viaszszobrász is. A doktor barátságosan fogadta a bajbajutott családot, a kislány szinte úgy nőtt fel mellette, mintha az unokahúga lett volna. Marie rengeteget tanult a doktortól, mindig ámulattal figyelte a készülő viaszszobrokat. 1765-ben Curtis egy viaszkiállításon dolgozott, ami miatt Párizsba kellett költöznie, ahová anya és lánya csak két évvel később követték a doktor urat, aki addigra befejezte nagy művét, XV. Lajos utolsó szeretőjének, Madame du Barrynak a pontos mását. Első viaszkiállítását 1770-ben mutatták be, ami hatalmas szenzáció volt, özönlöttek az emberek. Második kiállítására 1782-ben került sor, ahol teljesen új bábukat tárt a közönség elé, szintén hatalmas sikerrel. Curtis a két kiállítás között sem tétlenkedett, mindenre megtanította a kíváncsi Marie-t, aki szorgosan gyakorolt, dolgozott minden egyes nap. 17 éves volt, mire első viaszfigurájával, Jean-Jacques Rousseau másával elkészült, ami olyan jól sikerült, hogy azonnal felkeltette a befolyásos körök érdeklődését. Miután több, hasonlóan remek figurát készített, Marie-t Versailles-be hívta a francia királyi család, hogy ott dolgozzon tovább. XVI. Lajos azzal bízta meg a lányt, hogy testvérét művészetre oktassa, míg York hercegnője azt kérte tőle, hogy készítsen számára egy viaszkisfiút, lévén neki nem lehetett gyermeke. Elég bizarr ötletnek tartom, mondjuk nem vagyok uralkodó, hogy ismerjem ezt az észjárást.

Jött a francia forradalom, és minden megváltozott Marie életében, aki aktív részese lett a cselekményeknek. Számos híres történelmi alakkal találkozott, beleértve Napóleont és Robespierre-t. Idővel igen közel került a halálhoz is, kis híján megölték, miután letartóztatták. Már a haját is leborotválták a kivégzéshez, csak percei voltak hátra, mikor imái meghallgattattak és csodálatos módon megmenekült. Életét Jean-Marie Collot d'Herbois közbenjárásának köszönheti, aki Curtis doktor jó barátja volt és szót emelt a lány érdekében. Miután Marie sikeresen került ki a halál torkából egy ideig meghúzta magát, később azonban megbízásra halotti maszkokat kezdett készíteni a guillotine alatt fejüket vesztett hírességekről, hogy azokat rúdra tűzve, mintegy forradalmi zászlóként lobogtassák Párizs-szerte az emberek. Ott volt például a nyakaszegett XVI. Lajos és neje Marie Antoinette. Milyen ironikus, hogy Marie szívesen látott vendég volt királyi udvarukban. Biztos nem gondolták, hogy egyszer a lenyisszantott fejükről fog másolatot készíteni a lány. Marie felkutatta Robespierre és Jean-Paul Marat fejeit is, amikről szintén másolatot készített, így lett teljes a forradalmi kollekció. Nyakatekert egy történet ez.

Curtis doktor 1794-ben meghalt, teljes gyűjteményét Marie-ra hagyva. A lányt nagyon megviselte a doktor halála, szomorúságán és elkeseredettségén az enyhített egyedül, hogy időközben szerelmes lett Francois Tussaud francia mérnökbe, aki hamarosan feleségül vette őt. Két fiúgyermekük született, Joseph és François. 1802-ben, az amiens-i békekötést követően a család úgy döntött, hogy maguk mögött hagyják a puskaporos Franciaországot és Londonba költöztek, ahová természetesen vitték magukkal a viaszbábukat is. Marie saját darabjait és Curtis doktor örökségét is. A bábuk iránti érdeklődés csak nagyon lassan indult be Nagy-Britanniában, kitartó munkára, sok kopogtatásra volt szükség ahhoz, hogy kifizetődő legyen Marie szenvedélye. Közel 30 évig vándorkiállításokból tartották fent magukat, ami nem volt egy életbiztosítás. A folyamatos utazás kárt tett a bábukban, sosem lehetett tudni, melyik városban van alkalmas hely arra, hogy felállítsák a figurákat, sőt egyszer az egyik szállítóhajó elsüllyedt, így több báb odaveszett, amiket már nem lehetett pótolni többé. A vándor életmódot nem szerették, de Marie kitartott, míg össze nem gyűjtött annyi pénzt, hogy 1835-ben a Baker Streeten sikerült bérelnie egy házat, ahol berendezhették első állandó kiállítását. Marie felügyelt mindent és végre olyan elegáns környezetet teremtett figuráinak, amit mindig is szeretett volna, szép háttérrel, szép ruhákkal.

Nem sejthette, hogy munkája később az Angol Örökség részévé válik, sőt annál jóval több lesz. Marie 74 éves volt, amikor megnyílt az első állandó kiállítása. A megnyitó után megírta emlékiratait, és elkészítette saját viaszmását, amely ma is látható a múzeum bejáratánál. Utolsó éveiben sem hagyta el magát, nem csupán művész volt, hanem nagyszerű üzletasszony is. Minden egyes nap a kiállítás bejáratánál ült, árulta a belépőjegyeket, beszélgetett a hozzá betérőkkel. Pompásan értett a marketinghez, tudta, hogy akkor jönnek sokan, ha nagy hírverést csap. Ezért a megszokottnál is többet költött újsághirdetésekre, plakátokra, amik be is váltották reményeit. Az emberek tolongani kezdtek a múzeum bejáratánál. 1850. árpilis 16-án halt meg, álmában. Az üzlet vezetését fiaira bízta. A róla elnevezett Madame Tussauds panoptikum mára világhíres és jövedelmező. Szinte nincs olyan sztár, akinek ne lenne egy mása a múzeumban, sőt joggal mondhatjuk fordítva is: akinek nincs viaszszobra a panoptikumban, nem is sztár. A kiállított figurák között királyokkal, vallási vezetőkkel, gyilkosokkal és híres művészekkel is találkozhatunk. A múzeum kinőtte önmagát és már külföldön is megtalálható többek között Amszterdamban, Las Vegasban, New Yorkban és Hongkongban is.

Mit tanulhatunk Madame Tussaud életéből? Nem szabad feladni! Ha van valami, amiben jók vagyunk, legyen az akármilyen különös is mások számára, ki kell tartani mellette. 30 év vándorlás és a kitartó munka majd meghozza a sikert! Így kell maradandót alkotni.