Vajna Tímea exkluzív beszámolója Cannes-ból

Vajna Timi Cannes blog Nemes Jeles László sztárok Andy Vajna Leonardo DiCaprio Cannes-i filmfesztivál filmfesztivál exkluzív
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már hónapok óta kacérkodtam a gondolattal, hogy elindítom a blogomat, és létrehozok egy fórumot, ahol beszámolhatok azokról az érdekességekről, amik velem történnek. Andyt idén is elkísértem az év egyik legfontosabb filmes eseményére, a cannes-i filmfesztiválra, így az első posztom Cannes-ról szól.

Cannes-ban, mint minden évben, most is pezsgő hangulatba csöppentünk, de a korábbi évekhez képest jóval kevesebben vannak az utcákon, és kevesebb világsztár látogatott el ebbe a mesés mediterrán városba.

Idén rengeteg kutyás, lovas rendőrt lehetett látni tetőtől talpig felfegyverkezve. Sajnos a párizsi terrortámadás óta visszaesett a turisták száma, és a hangosan szirénázó, rendőrökkel teli buszok láttán nekem is megfordult a fejemben, hogy bármi megtörténhet.

Forrás: Vajna Tímea

Emellett a hirdetők száma is megcsappant. Andy mesélte, hogy amikor a Terminátort promózták, a Carltontól a Majestic hotelig tele voltak LED-falakkal és filmes hirdetésekkel az utcák. A tengerparton viszont nagy az élet, ahol főként nyugdíjasok napoznak.

Forrás: Vajna Timi

Sztárkavalkád Cannes-ban

A fesztiválon részt vesz többek között Kristen Stewart, Justin Timberlake, George Clooney, Julia Roberts, Blake Lively, Jodie Foster, Woody Allen, Joel Egerton, Sean Penn, Robert de Niro, Ryan Gosling, Russell Crowe, Javier Bardem, és nem utolsósorban

a zsűriben foglal helyet Nemes Jeles László, a tehetséges Oscar-díjas magyar rendező,

aki Cannes-ban is már igazi sztár.

Az alábbi videóban megnézheted, ahogyan fotósok hada várta Nemes Jeles Lászlót

A világ egyik legcsodálatosabb helye az Hôtel du Cap. A szálloda mesés parkja és sziklába vájt medencéje szemet gyönyörködtető látványt nyújt.

A teraszon pedig minden évben a filmipar legfontosabb szereplői ebédelnek... ez a férjem kedvenc helye,

amikor belép, az ismerős rendezők, producerek hangosan kiabálva köszöntik. Egy ilyen

ebéd közben lépett be az ajtón Leonardo DiCaprio is a „bandájával”

és pont velünk szemben foglaltak helyet. Egy nagyon vékony, magas, fiatal modell lány volt a társaságban, de vele egy fél mondatot sem beszélt, inkább csak a haverjaival, és átment a másik asztalnál ülő Robert de Niróhoz, akit tisztelettel köszöntött. A stílusát tekintve Leo nem nagyon foglalkozik a külsőségekkel, kis pocak, borosta, rövid kockás ing nagyapasapkával... amit a Coachella fesztiválon is viselt.

Forrás: Vajna Tímea

Kedd este tartották az egyik leglátványosabb partit, amit a De Grisogono ékszernagyhatalom szponzorált.

Rengeteg topmodell vonult fel, és a híres tervezők ékszereiben tündököltek,

többek között Palvin Barbara is ott volt.

Az after party vendégeinek öltözködését a kettőség jellemezte, ugyanis voltak nagyon ízlésesen felöltözött hölgyek, és voltak olyanok is, akiket nem is értettem, hogy juthattak be ilyen ruhában. Egyébként idén Blake Hamupipőke-ruhája varázsolta el a nagyközönséget, de engem mégis Amal Clooney finoman elegáns és letisztult halványsárga ruhája fogott meg.

Forrás: AFP

Visszatérve az after partyra, mindenki izgatottan várta, mikor toppan be Leo, de sajnos nem jött el, ehelyett Paris Hiltonra irányult a legnagyobb figyelem, főként akkor, amikor az asszisztense felfokozott hangulatban próbált az arcába húzni egy nagy, rózsaszín napszemüveget, ezzel próbálva álcázni, hogy a sztár valószínűleg nem érezte túl jól magát.

Forrás: AFP
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.