Így építettem fel az önbizalmam – Meg tudtam csinálni!

Vajna Tímea

2016.09.09.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Mikor reggelente felébredek, van egy szokásom, ami nagyon a szívemhez nőtt az elmúlt évek során – a férjemhez bújva és a cicáimat simogatva rendezetten, szépen sorjában végiggondolom minden aznapi tennivalómat, számba veszek minden buktatót és megoldást, majd mindegyikről elmondom magamban, hogy "meg tudom csinálni". Elárulom, hogy építettem fel egy apró reggeli rituáléval a magamba vetett hitet.

Régen, ébredés után nem önbizalommal töltődtem fel, hanem sokkal inkább valamilyen sötét, keserű kétségbeeséssel. Összevissza száguldoztak a fejemben az elintéznivalók, az egész nap rögtön egy káosznak tűnt. Hirtelen csak azt láttam, hogy mikor, hogyan okozok majd csalódást, és mire felkeltem, már fel is adtam mindent.

Vajna Timi blogja a Life.hu-n

Amióta reflektorfénybe került Vajna Tímea, a média kereszttüzében éli mindennapjait. Az elmúlt években kapott meleget a rajongóitól, és ugyanúgy hideget az ellenlábasaitól. Vajon az olvasók, tévénézők közül ismeri őt bárki is annyira, hogy véleményt formáljon róla? Tudja-e valaki, hogy valójában hogyan érez, mit gondol, mi a véleménye bizonyos kérdésekben, vagy hogy mit jelent számára a család melege, az otthon békéje vagy hogy hol keresi a nyugvópontot egy fárasztó nap után? Nem valószínű. Éppen ezért arra kértük Timit, segítsen nekünk abban, hogy jobban megismerhessük őt. Így indult el Timi blogja a Life.hu-n, amelynek köszönhetően elkísérhettük Cannes-ba a filmfesztiválra, tippeket kaphattunk arra, hogyan legyünk istennők egy fesztiválon vagy éppen a vízparton, illetve azt is megtudhattuk, mitől is lesz Timi számára igazán vonzó egy pasi.

Aztán jön a reggeli első tükörbe nézés... Te jó ég, hogy megöregedtem, de rosszul nézek ki...

Aztán egyszer csak elegem lett. Hiszen én nem ez a nő vagyok. Mindig is úgy tartottam, hogy ha farkasokat vetnének elém, akkor nem ijednék meg, inkább én lennék a falkavezér. Az nem mehet tovább, hogy ilyen elgyötörten kezdjem a napot, mosoly és energia nélkül, előre nyakamba véve a világ minden terhét. Választanom kellett két nő közül. Az egyik már reggel kétségbeesik a feladatoktól, a másik pedig bízik önmagában, becsüli és kívül-belül szereti önmagát, és hisz abban, hogy nincsenek előtte akadályok. Nyilvánvaló, hogy melyik a jobb választás, ugye?!

De miért nem vagyok ez a nő akkor? - tettem fel magamban a kérdést gigászi kérdőjelekkel a fejemben, értetlenül állva saját magam előtt. Ha az az ember akarok lenni, aki bízik önmagában, akkor egyszerűen bíznom kell önmagamban, nem?

Lehetetlennek tűnt, hogy ennyire egyszerű a megoldás arra, hogy magamra szedjek némi önbizalmat, de közben meg azon járt az eszem, hogy miért ne lehetne néha elég annyi, hogy egy kicsit őszintén elbeszélgessünk magunkkal, majd kieszeljünk egy tervet, amiben bízunk.

Az én tervem az lett, hogy mindenre azt fogom mondani: „Meg tudom csinálni". És nemcsak bízni fogok ebben, nemcsak üres mantraként fogom ismételgetni, hanem mindent meg is teszek azért, hogy valóban mindent meg tudjak csinálni. Egy próbát megér, gondoltam. Mit veszíthetek? Mosolyogva realizáltam, máris kételkedem magamban, és azon jár az eszem, hogy nem fog sikerülni a nagy átalakulás, de a mantrám bevált. Szép lassan nem megijedtem a feladatoktól, hanem izgalmat éreztem, hogy megoldhatom őket.

Time management? Beletanulunk! Meggyőzni valakit az igazamról? Beletanulunk! Nem lelombozódni minden goromba kommenttől? Beletanulunk! És beletanultam. És erre büszke is vagyok.

És nem szégyellem. Holott a büszkeséget sokan ma már valami negatív, nagyképű dolognak képzelik. De mégis miért ne lehetne az ember büszke? Ha valamit megtanultál, légy büszke rá! Ha valamit elérsz, légy büszke rá! A büszkeség jutalom. Ha pedig valaki nem büszke magára, akkor az a nyers igazság, hogy az illető egyszerűen nem becsüli meg azt, amit kap és amiért megdolgozik. Holott semmit sem véletlenül kapunk, mindennek oka van.

És mindenért köszönet jár.

Még a rossz dolgokért is. Ma már hálás vagyok és köszönetet mondok a sorsnak a kudarcért, mert tudom, hogy valami újra fog tanítani. Köszönetet mondok minden gonosz kommentért, minden rosszmájú cikkért és minden dühös emberért, aki felettem ítélkezik. Ők az én tükreim. Őket nézve tanultam meg, hogyan lehetek még jobb ember. Minden erőmmel azon vagyok, hogy higgyek abban, hogy ha jó vagyok valakivel, mások is jók lesznek velem. Néha nehéz, de nem adom fel. Ha rámosolygok valakire, ő vissza fog rám mosolyogni.

Rossz energiákkal bombázzam a világot? Álljak be azok közé, akik sebeket ejtenek másokon? Legyek én is ilyen ember? Még mit nem! Ezt se én, se a világ nem érdemli meg. Miért ne legyek az az ember, aki inkább ad, mint elvesz? Ha mindannyian csak jót adnánk, mindannyian csak jó kapnánk. Ez pedig egy sokkal szebb világ lehetne. Úgyhogy reggelente gondoljuk végig, hogyan tehetnénk jobbá, szebbé, harmonikusabbá nemcsak a napunkat, az életünket... hanem a világot is.

És kezdjük az egészet egy mosollyal.

Meg tudjátok csinálni! Kedvesség és őszinteség: ez az én trükköm - és a világ a lábaitok előtt fog heverni.