Steiner Kristóf: Ki írja az életed könyvét?

Szeptember volt. Alig egy hónapja költöztem Londonba Tel-Avivból, korábban egész hátralévő életemet le akartam élni valakivel, akivel Isten egymásnak teremtett minket. Tanulni utaztam Angliába, de ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, nemcsak a Goldsmith Egyetem kultúraírás kurzusa vonzott, hanem az európai kultúra is, amely Izraelben rettenetesen hiányzott. Tel-Avivban a Kabbala Központ tanulójaként megtanultam, hogyan ragadjam magamhoz a kormánykereket, ha az életem túl gyorsan száguld, és hogyan kapaszkodjak fel az Élet Fájára, hogy ne csak lentről figyelhessem a sorsom alakulását. Ugyanakkor három és fél éve ébredtem Matan Attias, izraeli orvostanhallgató mellett, aki ebben az évben visszavonhatatlanul és végérvényesen doki lesz, és sokszor 48 órán át lesz ügyeletes, én pedig jógázhatok a tengerparton, készíthetem a színpompás, vegán tortáimat, és írhatom a cikkeimet naphosszat. De vajon meddig?

1 új mail - subject: szakítás

Tanulni akartam, és nemcsak az "élet iskolájától", hanem olyanoktól, akik okosabbak, tanultabbak nálam. Ha a spiritualitásban bevált, az írással is működnie kell. Amikor azonban beiratkoztam az egyetemre, és beköltöztem a kelet-londoni Hackney-be egy hétfős albérletbe, Matan e-mailen értesített: képtelen lépést tartani azzal, hogy mindig pontosan tudom, mit akarok, és abban a pillanatban meg is szerzem magamnak, és azzal, hogy olyan határozott elképzeléseim vannak az életről, emellett - úgy érzi - egyszerűen nincs helye egy ilyen mindent megfontoló, mindent száz oldalról megvizsgáló és sokszor még ez után is a végletekig bizonytalan ember számára, mint ő. "Nem tudok fejlődni melletted" - írta. "Életem végéig szerelmes leszek beléd, de nem hallom a saját gondolataimat a tieidtől." Ezzel pedig... lehetetlen vitatkozni. Még számomra is... pedig én mindent meg tudok magyarázni. Ezt nem.

És boldogan éltek, míg...

Ebben az évben bármiféle túlzás nélkül állíthatom, hogy életünk legszebb karácsonyát töltöttük együtt. Mégis hogyan lehetséges mindez? Hogyan lett happy end a "különélési kísérletből"? Egyszerűen újraírtam a saját történetemet. Bár nem tudtam, hogy egy hét vagy egy év múlva, de abban biztos voltam, hogy bocsánatot fog kérni. Nem azért, mert fájdalmat okoztunk egymásnak, nem is azért, mert szakított velem, hanem azért, mert - drámák, veszekedések ellenére - én mindig tudtam, hogy mi ketten összetartozunk. Jóban, rosszban, betegségben, boldogságban. Azzal, hogy ilyen egyszerűen elbúcsúzott tőlem, nemcsak a szerelembe, de a bizalomba, a barátságba és az "örökkébe" vetett hitem is megrendült egy időre. Matan visszavárt - ezt tudtam mindig is. Akkor is, amikor elhagyott. Igazam lett. Alig egy hónappal a szakítás után repülőjegyet vett Londonba, hogy meggyőzzön: nem létezhetünk egymás nélkül. Ezt a fejezetet én írtam a közös életünk könyvébe: a helyszínt és a cselekményt is megváltoztattam. Mindezt azért, hogy megmentsem a főszereplőimet, akik - ha nem ejtem el a tollat ismét - boldogan élnek, míg meg nem halnak...

Mi a te történeted? Melodráma? Romantikus komédia? Thriller? Bestseller vagy bukás? Mi volna, ha újraírhatnád a könyvet? ...ha megváltoztathatnád az eseményeket? ...ha új témát választhatnál? ...ha új karaktereket írhatnál bele? És mi volna, ha tiszta lappal indulhatnál, hogy egy új könyvet kezdhess? Felemelnéd a tollat? Te hogyan látnál neki?...