Steiner Kristóf: Bajban ismerszik meg a barát!

Még a zenetévénél dolgoztam, amikor egy Nyugati téri forgatáson odalépett hozzám egy terepmintás bő nadrágot és fekete-szőke rasztákat viselő 15 éves lány.

"Téged tanított Gálffi László?" - kérdezte, majd kifejtettem neki, hogy bár játszom színházban, a színművészeti második rostáján kiszórtak. A színházról hamar az életre terelődött a beszélgetés, így nem volt nehéz észrevenni, hogy ez a tinilány mennyivel felnőttebb a koránál. Amikor pedig néhány hónappal később Bécsbe utaztam egy filmbemutatóra, és megkérdeztem őt, van-e kedve velem tartani, igent mondott, ezzel pedig mondhatni eljegyeztük egymást. A köztünk lévő hét év korkülönbség ellenére azonnal megtaláltuk a közös hangot, és az ausztriai kirándulás után gyakorlatilag összenőttünk. Anna ma már nem lázadó alter kiscsaj, hanem dögös nőci, és hat éve tart a barátságunk. Ahogy Forrest Gump mondja - úgy vagyunk, "mint a borsó meg a héja."

"Terhes vagyok..."

Amikor augusztus végén Londonba költöztünk Annával, még ágynemünk sem volt, és olyan kevés pénzt költhettünk, hogy ha vettünk egy szendvicset - természetesen a legolcsóbb fajtából -, azt is elfeleztük. Ezekben a hetekben közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha - lelkileg és fizikailag egyaránt, hiszen megosztottuk az ágyunkat, az ebédünket, és persze a legbensőbb gondolatainkat is.

Sosem fogom elfelejteni, ahogy nem sokkal Angliába költözésünk után egyik este kétségbeesetten rámnézett, és azt mondta: "Szerintem terhes vagyok." Aznap éjjel aludni is képtelenek voltunk, és míg ő a konyhában ülve, chaten értesítette a Budapesten élő "leendő papát" a meglehetősen váratlan fordulatról, én azon agyaltam, hogyan fogjuk megoldani ezt a helyzetet anélkül, hogy bárki tragédiaként élné meg. "Ne aggódj semmi miatt" - mondtam Annának, aki álmatlanul forgolódott. "Ha az apa rosszul kezeli a hírt, majd azt mondjuk mindenkinek, hogy tőlem van a baba. És egyébként is... várjunk holnapig, mielőtt terveket szövünk."

A leghosszabb három perc

Másnap reggel öles léptekkel nyargaltunk a Victoria pályaudvar melleti drogéria felé, és a kasszánál állva szó szerint a táskánk bélésében kallódó utolsó pennynként dobtuk össze a pénzt egy terhessségi tesztre. Majd miután odakísértem az állomás mosdójához, életem leghosszabb három percét töltöttem el, és mire kinyílt a mellékhelyiség ajtaja, esküszöm, már azt is fejből tudtam, hányadik vágányra érkeznek az induló és érkező vonatok. Anna nem volt terhes, és bár az életünk visszatért a régi kerékvágásba - mikor hazaértem az egyetemről, nagy lakomákat rendeztünk, és egy üveg olcsó olasz bor mellett megnéztük a Gossip Girl legújabb epizódját, vagy forró ciderrel a kezünkben sétáltunk a közeli parkban - ettől a naptól kezdve azonban valahogy mindketten tudtuk, hogy a legnehezebb próbákat is kiállná a kapcsolatunk. Azóta sosem használom a "csak barátok" kifejezést. Már csak azért sem, mert Annával együtt lakva arra is rájöttem, hogy a jó kapcsolat alapja - legyen szó szerelemről, lakótársakról vagy akár kollégákról - a jó humorérzék, és persze az igaz barátság.