Audrey Hepburn - A nő, aki maga volt a stílus

Cikkünk szerzője Takács Nóra, a Hogyan legyek jó nő? sorozat háziasszonya Csatlakozz Nórához az iWiW-en és a Facebookon!

Audrey 1929. május 4-én született, pár napja lett volna 83 éves. Brüsszelben látta meg a napvilágot, Edda van Heemstra Hepburn-Ruston néven. Édesapja az Angol Nemzeti Bank brüsszeli fiókjának bankigazgatója volt, édesanyja, Ella van Heemstra pedig holland bárónő. A színésznő ereiben tehát igazi európai arisztokrata vér csörgedezett. Élete első évei boldogságban teltek, balettot tanult, szerette a zenét és az állatokat. Hatéves volt, amikor apja elhagyta a családot, nem sokkal később a szülők hivatalosan is elváltak. Ez volt élete egyik legnagyobb csapása, amit csak tetézett a második világháború előszele. Apja a válást követően Londonba költözött, de ragaszkodott hozzá, hogy a kislány pár hónapot mindig nála töltsön évente. 1939 szeptemberében, amikor kitört a második világháború, Audrey épp Londonban volt. Édesanyja azonnal érte ment és elvitte onnan. Együtt vészelték át a világháború szörnyűségeit Hollandiában, Arnhem városában.

Audrey-t a gondterhes évek nagyon megviselték lelkileg és testileg egyaránt. Több hónapig bújdostak édesanyjával, eközben füveket, tulipánhagymát és különböző gyökereket ettek, mivel nem volt más. Az ellenállási mozgalomból is kivették a részüket: Audrey-t angolnyelv-tudása miatt futárfeladatokkal bízták meg, fontos leveleket csempészett át például a német vonalakon a cipője talpában, egy időben pedig nővérként is dolgozott. A lány az éhezés és a vérszegénység miatt rövid időn belül májgyulladást kapott, amibe kis híján belehalt. Életének erre a szakaszára mindig is borzongva tekintett vissza, és örökké viselte a nyomait. Az Audrey-karcsúság tehát nem csupán genetikai adottság, szegény, bizony gyerekként megtapasztalta, mi az éhezés, a szenvedés.

A háború után Amszterdamba költöztek az édesanyjával, majd tovább Londonba, ahol Audrey a balettban nyert megnyugvást. A család a háborúban teljesen elszegényedett, így a fiatal lány nem tudott kizárólag a táncolásra koncentrálni, dolgoznia is kellett. Olykor modellkedett, néha kisebb reklámfilmekben szerepelt, alkalmanként musicalben táncolt a West Enden. Aztán fordult a kocka. Ki tudja, mi lenne velünk, ha olykor a jó szerencse vagy sors nem lökne rajtunk egy kicsit? Rajta lökött, méghozzá nagyot. Találkozott ugyanis a híres írónővel, Sidonie-Gabrielle Colette-tel, aki mikor meglátta, egyből felajánlotta neki Gigi című regénye színpadi változatának főszerepét. Audrey kissé hátrahőkölt a lehetőség hallatán: "Nem értek a színészmesterséghez. Eddig életemben két-három mondatot mondtam el színpadon. Néhány filmben szerepeltem már, de szerintem ennek még egyáltalán nincs köze a színészethez" - hebegte az írónőnek. Végül csak sikerült rábírni a szerepre és csodálatos volt benne, elbűvölte a közönséget és a kritikusokat is.

A darab után szépen lassan szállingóztak az ajánlatok, így roppant hamar az Örök Városban, Rómában találta magát, ahol a Római vakáció című filmet forgatta Gregory Peckkel. A munka jól ment, Audrey-t mindenki szerette, kedves volt, nyugodt és illedelmes. Érdekes módon a romantikus film az Egyesült Államokban nem tartolt akkorát, mint Európában. Két igen fontos dologhoz azonban elég volt: Audrey Hepburn művészneve világszerte ismert lett, az Oscar-díj pedig szépen beszállingózott az ablakon a habkönnyű történetért cserébe. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy első filmes szerepükért rögtön Oscar-díjat kapnak.

Anna hercegnő fehér blúza és derékban húzott szoknyája után Audrey Hepburn a híres, Givenchy tervezte fehér, vállpánt nélküli, gyöngyhímzéses organdi ruhára váltott a Sabrinában, ez volt ugyanis a sorban következő mozija. Több mint valószínű egyébként, hogy ezt a filmet inkább a szépséges Audrey és a ruhaköltemények miatt szerették a nézők. A történet ismét egy kellemes limonádé, amolyan nyári frissítő, de a szereposztás szerintem nagyon félrecsúszott. William Holden még csak-csak, de Humphrey Bogart? A színész ekkor 55 éves volt, Audrey pedig 25. Szó, ami szó, elég furán néztek ki a képernyőn, mint szerelmespár. A munka sem volt könnyű számukra: az öregedő Bogart állítólag rendkívül zsémbes és mogorva volt Audrey-val, így aztán különösen nehéz lehetett beleélniük magukat a szerepbe. Holdennel viszont könnyen ment a munka, főleg, hogy semmit sem kellett megjátszaniuk. Audrey és a férfi igazából egymásba szerettek, de a boldogság nem tartott sokáig. A színésznőnek el kellett hagynia Holdent, bármennyire szerette is. A nő családot, gyerekeket és nyugodt életet szeretett volna, a férfi viszont ivott, nőzött és nem utolsósorban vazektómián esett át, azaz elköttette az ondóvezetékét. A Sabrina azonban fontos állomás volt a színésznő életében, Givenchy-vel kötött barátsága ugyanis egy életre megmaradt. A tervező a létező legnagyobb múzsájának tartotta Audrey-t, csodálta kifinomultságát, eleganciáját, szépségét, és ehhez méltó ruhakölteményeket és parfümöt alkotott számára a következő években.

Szép ruhákban könnyű férjet fogni, mondjuk biztos vagyok benne, hogy Audrey-t egy szál gyűrött ingben is mindenki feleségül vette volna. Egyik reklámkörútján találkozott Mel Ferrer színésszel, akivel őrülten egymásba szerettek, és 1954-ben egybe is keltek az eldugott svájci faluban, Burgenstockban. Ekkor fedezte fel magának Audrey ezt a helyet, ahol később élete hátralévő részét töltötte. Filmes karrierje következő állomása a Háború és béke volt. Audrey ekkoriban kisbabát várt, ám elvetélt, ami nagyon megrázta, napokig ki sem mozdult a lakásból. A forgatásra viszont profi módjára összeszedte magát és a legjobb formáját hozta. Férjével és Henry Fondával játszott közösen a grandiózus és szokatlanul hosszú produkcióban. 1960-ban végre összejött nagy álma, január 17-én megszületett első kisfia, Sean Ferrer.

Audrey majd' kiugrott a bőréből örömében, imádott anya lenni, nem is érdekelte semmi több ennél. Fel is hagyott egy időre a filmezéssel és visszavonult, hogy minden idejét a családjának szentelje. Több klasszikus filmszerepet is visszautasított, például a Kleopátrát, a West Side Story Mariáját és Hitchcock több ajánlatát is. "Egész addigi életemben arra a pillanatra vártam, amikor életet adhatok, és végül megtörtént. Biztos nagyszerű tizennyolc évesen szülni, de én harminc voltam, és a hosszú várakozástól csak még csodálatosabb volt."

Az élet azonban nem maradhatott így örökké, hamarosan újra kamerák elé állt, méghozzá nádszálkarcsún. Megkezdődött a legendás Álom luxuskivitelben című film forgatása. A munka a szokott tempóban folyt, senkinek egy rossz szava sem volt Audrey természetére, hiszen mindenkivel kedves, bájos, tisztelettudó volt. A szerepet elméletileg nem pont az ő karakterére írták, hiszen sokkal jobban illett volna egy Monroe-féle őscsábítóhoz. De Audrey is ügyesen megbirkózott a feladattal, igaz, sok kritikus kételkedett benne, hogy karrierjébe, jellemébe hogyan illik majd ez a szerep. A sors fintora, hogy ez lett az egyik legsikeresebb Audrey Hepburn-film. Holly Golightly szerepével örökre beírta magát a divat történelmébe is, méghozzá csupa nagybetűkkel. Nincs olyan ember, aki ne ismerné azt a képet, amikor a Tiffany's előtt álldogál, nézelődik és reggelizik, a rafinált, hátul nyitott kis fekete csodában. Természetesen Givenchy, mondanom sem kell. Nem csupán ez, a cipője is nagy sikert aratott, divatot teremtett. Lapos kis balerináját táncos múltja és 165 centiméteres magassága ihlette. Nem kellett neki magas sarkú, anélkül is csodás teremtés volt a képernyőn! Az összes, divatban használatos pozitív jelzőt rá lehet aggatni, ő maga volt a két lábon járó stílus. Ralph Lauren ezt mondta róla: "Két vagy három ember van, akikre a közvélemény örökké emlékezni fog bájuk és eleganciájuk miatt. Hepburn az első köztük." A neve egyet jelentett a divattal. Szó szerint. Ha angol nyelvterületen azt mondták valakire audrey, azzal azt fejezték ki, hogy csinos, elegáns, stílusos az illető. Olyan audrey-s.

Filmes karrierje utolsó nagy dobása kétségkívül a My Fair Lady volt, a magyar származású George Cukor rendezésében. Audrey régóta szerette volna ezt a szerepet, és igazán örült, amikor felkérték, hogy formálja meg Eliza Doolittle-t. Csak egy probléma volt, de az elég nagy: ez egy olyan film, ahol bizony énekelni kell, jó sokat, méghozzá. Neki pedig nem volt meg ehhez a hangja, vagyis nem volt elég magas a hangszíne. Ezért más énekelt helyette a filmben, nevezetesen Marni Nixon. A dolgot érthető okokból próbálták titokban tartani, de az ügy kipattant, és az egész Audrey nyakában landolt. Mindenki hallgatott, mindenki csak a vállát vonogatta, szegénynek egyedül kellett minden támadást hárítania. A botrányos időszak után ismét Svájcban keresett vigaszt és nyugalmat, az otthon melege azonban addigra már elillant. Férjével egyre feszültebb lett a viszonyuk, úgyhogy hosszú huzavona után 1968-ban elváltak. A válást követően Audrey sok időt töltött Rómában a barátainál, ahol megismerkedett második férjével, a dúsgazdag hercegi sarjjal, dr. Andrea Dottival, akivel 1969-ben házasságot is kötöttek. Elég gyors és aktív egy éve volt a válástól az új nászig, az biztos. Amilyen gyorsan jött az új szerelem, olyan gyorsan lett meg a gyümölcse is. Újra kisbabát várt, Lucát. A szülés, a császármetszést leszámítva, semmilyen más komplikációval nem járt. Két fiúgyermeke remekül kijött egymással, a családi boldogságot azonban ismét felhők árnyékolták be. Férje már házasságuk előtt igen aktív agglegényéletet élt, amitől a karikagyűrű sem tartotta vissza. Audrey ezeket a kis liezonokat nagyon nehezen viselte, míg egyszer csak úgy döntött, egyáltalán nem tűri tovább. 1982-ben elvállt Dottitól is.

Utolsó szerelme és férje a szintén holland Robert Wolders volt, akiben megtalálta végre mindazt, amit egy férfiban keresett: a nyugalmat, a biztonságot, a hűséget és a szerelmet. Az 1980-as évektől kezdve a házasélet, a család kötötte le a figyelmét, egyre kevesebb filmben szerepelt, amúgy is túl gyors lett számára a filmezés. Az új trükkök, a fiatal színészek, az új munkatempó, a különös elvárások már nem az ő világa volt többé. Boldogságát, nyugalmát megtalálta, szabadidejét pedig jótékonykodásra fordította. 1988-tól az UNICEF utazó nagykövete lett. Rengeteg háborús övezetben járt, Szudánban, Szomáliában, Mexikóban és még sorolhatnám. Segített, ahol csak tudott. Pontosan tudta, milyen az éhezés, a félelem, a nyomor, így mindent megtett a világ éhező gyermekeiért. Még akkor is fáradhatatlanul dolgozott, amikor már bizton tudta: vastagbélrákja van. Svájci békés otthonában halt meg, családja körében 1993. január 20-án.

Audrey Hepburn csodálatos ember volt. Elbűvölően szép volt és rendkívüli belső értékekkel bírt. Stílusikon volt, anya, színésznő, és ami a legfőbb, igaz ember. Azon kevesek egyike, aki karrierjében sikert sikerre halmozott (kapott Oscar-, Emmy-, Grammy- és Tony-díjat is), és magánéletében sikerült élete végére megtalálnia a nyugalmat, a békességet annyi gyerekkori szenvedés után. Audrey Hepburn a valaha élt legszebb nő, a legnagyobb példaképem.