Álomesküvő DIY módra - Lilla és Robi fantasztikus esküvőjét látnod kell

Lilla 28 éves, szabadúszó divatszerkesztő, így nem csoda, ha az esküvőjén a divat iránti rajongása is megmutatkozott. Van már egy hároméves kisfia, és most várja második gyermekét. A blogján nyomon követhettük, milyen eszméletlen kreativitással és jobbnál jobb ötletekkel készült a nagy napra.

Miért döntöttetek egy DIY-stílusú esküvő mellett?

Nekem nem ez az első esküvőm: már volt egy hagyományosabb, lagzival és válással záródó. Róberttel másfél éve vagyunk együtt, de már tavaly nyáron az esküvőt tervezgettük, hogy majd egyszer... Aztán a születésnapomon Szlovéniában, Bledben megkérte a kezem, akkor kezdtük el az igazi tervezgetést. Már akkor tudtuk, hogy babát szeretnénk, és hogy valószínű pocakos leszek az esküvőn. Szerencsére úgy is alakult, ahogyan terveztük. Emiatt a két ok miatt nem szerettünk volna hagyományos esküvőt, tudtuk, pocakkal úgysem fogom bírni a hajnalig tartó lagzit. A harmadik pedig az anyagiak, nem akartunk egy vagyont elkölteni erre az eseményre,

hanem egy olyan romantikus eseményt létrehozni, ami olyan, mint mi, amiben benne van a két kezünk munkája.

Hogyan választottátok ki a helyszínt?

Ezt a kérdést sokan feltették, mivel a vendégek Budapestről, Tiszaföldvárról vagy Békéscsabáról érkeztek, Lórév pedig eléggé kiesett mindenkinek. Mi pedig azt szoktuk válaszolni, hogy hát az interneten, ahol egymást is találtuk (a Tinderen ismerkedtünk meg). Tudtuk, hogy a természetben akarjuk a szertartást, a háttérben egy kis kápolnával, hát elkezdtem guglizni ezeket a kulcsszavakat, így akadtunk a lórévi Zichy-kápolnára. Írtam az önkormányzatnak, ahonnan a jegyző, aki egyben az anyakönyvvezető is, egy nagyon-nagyon kedves levelet írt, onnantól pedig sínen volt minden. Száz vendéget hívtunk, végül olyan hetvenen voltunk.

A ruha nyilván minden esküvőn fontos elem. Ti hogyan oldottátok meg?

Egy ilyen napon a ruha mindig sarkalatos kérdés. Na, én ezt sem szerettem volna túlgondolni. A növekvő pocak miatt pedig olyan darab kellett, amibe kényelmesen elférek, bármekkorára is növök május 2-ára. Tavaly, egy másik esküvőre vettem egy spagettipántos, A vonalú, mentazöld NON+ ruhát, amit azóta is imádok. Az esküvőmre egy pont ugyanolyat rendeltem, csak fehér pamutból, és varrattam rá egy plusz réteget pöttyös tüllből. Mivel hideg időre készültünk, kellett hozzá felső is, ami egy átkötős, szintén fehér boleró lett. A zord idő miatt erre vettem még fel egy fekete Zara bőrkabátot.

A kiegészítőket magam készítettem. A fejdíszt és az azzal harmonizáló övet, gyűrűt és csokrot én varrtam színes filcanyagból. A csokromat kerámiavirágok egészítették ki. A cipőm egy kínai boltban 1200 forintért vett, egyszerű vászon lábbeli volt, amiben a cipőfűzőt szaténszalagra cseréltem, hogy elegánsabb legyen, a tetejét pedig a kisfiammal firkáltattam össze textilfilccel, hogy egyedi legyen. A sminkemet magam, a kontyomat anyukám készítette.

A csokrom megvarrása volt a legidőigényesebb munka, mivel minden egyes rózsát kézzel kellett megvarrnom. Ráadásul kellett varrnom egy kisebb verziót, amiben nincs nehéz kerámiavirág, amit el tudok dobni a szertartás után anélkül, hogy a hajadonoknak bukósisakot kellene venniük biztonsági okokból.

Mindent ti készítettetek?

Igen, mindent mi csináltunk. Az apró dekorokat én varrtam, ragasztottam, a grafikai arculatot és annak a gyártását a férjem végezte. Én készítettem a sütidíszeket, kitűzőket és karkötőket a vendégeknek, varrtunk szalagfüggönyt, dekoráltam konzervesdobozokat és kiürült üvegeket, valamint ragasztottam rizseszacskókat is. A férjem készített táblákat, fotókeretet, gördeszkás emlékkönyvet (egy itthon kallódó gördeszkalapot vont be krétatábla-szerűen megnyomott papírral, erre aztán fehér akrilfilccel írhattak kedves üzeneteket a vendégek.) A kerámiapohár gyűrűtartónkat az unokahúgom festette, a mohát bele Bálint, a kisfiam gyűjtötte ott a helyszínen.

Robinak a szertartás előtt két nappal támadt az az ötlete, hogy ha ott leszünk a Duna-parton, akkor miért nem úsztatunk kishajókat? Több se kellett, megtervezte, hova kerüljön a nevünk, és a meghívóról a figuráink egy fehér A/4-es papírra, hogy aztán a hajtogatás után a hajó oldaláról mosolyogjunk. Ezt aztán átküldte az anyukámnak, aki a kórustársaival egy próba előtt lehajtogatott 160 darab hajót. És milyen jó volt! Nemcsak a gyerekek, de a felnőttek is nagyon élvezték a hajóúsztatást.

Lagzi helyett hogyan szórakoztak a vendégek?

Piknik volt, ami azt jelentette, hogy a kekszeket és sós rágcsákat az örömanyák sütötték, a frissítőket meg a közeli kompnál található kocsmából rendeltük meg előre. Anyukám csodaszép szélforgós kekszeket sütött, az anyósom pedig készíttetett nekem olyan fa tortatálakat, amikbe a neten szerettem bele.

Bár nem volt lagzi éjfélig, a tortáról nem akartunk lemondani. A tortát egy kis manufaktúrából, Az én Tortám-ból rendeltük, és teljesen szabad kezet adtunk a tortakészítő Nikinek, aki, mivel jól ismer minket, egyből azt javasolta, hogy a szupermenő fotóink kerüljenek rá a tortára. Ezt egészítettem ki én azzal, hogy a torta tetejére kerüljön Dédimamám antik fényképezőgépe.

A színes virágok ötlete az utolsó pillanatban az esküvő előtti éjjel jutott eszébe Nikinek - még jó, hogy a virágosa hajlandó éjjel 11-kor is kiszolgálni. A tortán kívül akvarellhatású festéssel díszített kekszek is készültek, sőt, olyanok is, amiken a meghívónk krétatáblás hangulata köszönt vissza.

A zenét egy laptopról és egy hordozható gitárerősítőről oldottuk meg, utóbbit a zenekarban játszó unokaöcsémtől kölcsönöztük. Ennyi hangosítás egyébként elég is volt, a zene jól hallható volt a szabadban.