Steiner Kristóf: A férjem szerelmes lett... egy pasiba!

"A legjobb, amit tehetsz, hogy megpróbálsz elvonatkoztatni a saját fájdalmadtól, és belegondolsz: milyen rettenetes időszak lehet ez az expasid számára." - válaszoltam a levélre. "Szó sincs arról, hogy a fiú nem szeretett, és arról sem, hogy kevés vagy neki. Épp ellenkezőleg: azért volt melletted, mert fontos vagy neki, és mert hinni akart benne, hogy ami kettőtök között van, erősebb, mint a testi vonzalma a srácok iránt." A kiindulási pontom - amellyel a legtöbb nő képes azonosulni - mindig ezen a példán alapszik: képzeld csak el, milyen rettenetes kínokat élnél át, ha évtizedeken át próbálnád elnyomni a sütemény iránti vágyadat önmagadban, mert teszem azt, a társadalom azt sulykolná az agyadba, hogy aki sütit eszik, az "fura" vagy "rossz". Viszont nem lehet "tortaevők" és "tortagyűlölők" csoportjaira osztani az embereket.

A társadalmi konvenciók és elvárások miatt címkéket biggyesztünk magunkra - homo és hetero, vagy biszexuális -, ám a valóságban ennél mind sokkal komplikáltabbak vagyunk. A kabbala tanai szerint minden férfiben és nőben ott van a maszkulin és a feminin energia, a kérdés az, mennyi teret engedünk neki, mennyire merjük, akarjuk elfogadni a két pólust önmagunkban. Alapvető igazság, hogy a női a befogadó energia, a férfi pedig az adakozó. Nem meglepő, hogy ha egy pasi - akár több kapcsolaton át - görcsösen csak ad, óv, védelmez, és mániákusan elnyomja magában a befogadó, törődésre vágyó ént, előbb-utóbb "felforr". Ha úgy érzed: szüksége van a támogatásodra, soha ne hozd kellemetlen helyzetbe azzal, hogy érzteted vele: "Te vagy a pasi, oldd meg!" Légy nő, de ne légy mesebeli királylány, aki a kényelmes toronyszobában várja, hogy a hős lovag megküzdjön a világ összes sárkányával.

A szerelemnek nincs neme, a szex pedig éppen attól nagyszerű, hogy az ágyban nem próbálunk meg határokat szabni magunknak. Olyan világban élünk, ahol tévéreklámok, szappanoperák és ponyvaregények "mondják meg nekünk", mi helyes és mi nem, ám küzdenünk kell ellene, hogy az alfahímeket és femme fatale-okat felvonultató fehérnemű-plakátok átmossák az agyunkat. A világ nem fekete vagy fehér, és minél több szín van jelen a palettán, annál csodálatosabb az élet. Ha igazán mélyen értelmezzük a párkapcsolatot, akkor a lényeg az egymás iránti kölcsönös, igaz szerelem, tisztelet és őszinteség. Ha ez megvan, egy ehhez hasonló kihívás akár közös kaland is lehet, ahelyett, hogy rettenetes tragédiaként tekintenénk rá, és megutálnánk egymást, vagy - ami még rosszabb - önmagunkat.

Alapvető igazság, hogy az exekkel barátságban maradni nehezebb, mint tűsarkúban maratont futni, de hidd el, önmagadnak és neki is segítesz azzal, ha nem vágod el végleg a kettőtök közötti szálakat. Amikor néhány hónappal ezelőtt a Cosmopolitan egyik újságírója azt a kérdést feszegette: "mit tehet a lány, aki mit se sejt", felkért, hogy mondjam el a véleményem a témában. Én pedig a dráma helyett a barátságra voksoltam. "Ha barátként egymás mellett maradtok, meg fogjátok érteni: attól, hogy a párkapcsolat nem működött, szerethetitek egymás lelkét - nem véletlen, hogy a sors egymás mellé sodort titeket. Ha pedig túlteszitek magatokat a múltbéli sérelmeken, lehet egy saját beépített embered a pasik érthetetlen világában." Ráadásul végre lesz valaki, aki vásárláskor biztosan nem rosszindulatból mondja a próbafülkében, hogy inkább a 30-as skinny jeanst vedd meg a 26-os forrónadrág helyett, hanem mert szeret, és nem akarja, hogy magadra erőltess egy "kényszerzubbonyt", amiben örökké csak feszengenél... hiszen ez egyszerűen nem te vagy. Ha valaki, ő biztosan tudja, milyen rémes, ha valaki magára próbál kényszeríteni egy hamis szerepet...