Bor és carbonara két nővel fűszerezve - csajozik a facér pasi

A csajok idővel kihúznak a konyhába, összedobnak egy carbonarát, salátát. Gyertyafényes vacsi a nappaliban, billeg kicsit az asztalláb, délelőtt vágtuk gallyra Cilikével, amikor még mi voltunk terítéken. - Kis tésztát még? - kérdi Erika, nesze neked monogámia. Osztok-szorzok, az jön ki, engem másra terveztek, nem két csajra, ez fix nem volt a programban, még a végén ki is tudódik, oda a jó hírem.

Oké - döntök magamba némi bort, tolok rá tésztát -, nem kell túlgondolni a dolgokat, két csaj, hát két csaj, mi baj lehet, leszámítva, hogy túl sok lesz a szabad terület, beégés, ha valamit kihagyok. - Salit? - kínál Cilike, mire beugrik, tényleg kell lennie valami transzcendens lénynek, főgonosznak, az irányítja fentről, mi történik lenn a manézsban.

A szexet fix az találta ki, szívatásból, ha már olyan kafa, akkor a legjobb része legyen tök rövid, viszont közben nézzünk ki elejétől a végéig baromi hülyén. Két csajjal még hülyébben festhet az ember, bár én - ez legalább mázli - nem sokat látok majd belőle, ahogy az sincs meg, mi történik kedvenc kajámmal, amikor betolom a számba, ha mutatnák valahogy, annyi lenne az étvágynak. - Szárnyas fejvadász? - tapint a gyengémre, válogat a DVD-k között Cilike vacsi után.

- Annyira természetes, minek parázom? Annyi lesz csak: megnézzük a mozit, szexelünk egyet hármasban, szunya. Az is rendben volt, amikor délután mögé kerültem Cilikének, majd hesszeltük közben, ahogy Béla kalapálja Charlie-t. Na, jó, ne csesszük át magunkat, az se volt rendben, beteg dolgok ezek, ami volt, meg ami jön, annyit lehet súlyozni, melyik könnyű vírusos, melyik üti a leprát.

Húznám az időt, kérdezem a csajokat, mit szólnak a Béla-Charlie tandemhez, totál egymásra cuppant a két ürge, pedig azt se hittem volna, hogy Charlie élve távozik. Nincs válasz, guggolnak a lányok a DVD előtt, babrálják, felettük a tévém egy öreg Singer varrógép állványán, artisztikus kép, családias, itt kéne kimerevíteni, nem átcsúszni állatba.

Bekerül a lemez, fut a film, a lányok elvackolnak a kanapén, lezuttyanok Cilike jobbján, mire Erika felkászálódik a baljáról, és mellém ül. Az a kedvenc részem, amikor Rutger Hauernak, vagyis Roy Battinak lemerülnek az akkui a háztetőn, ám mielőtt végleg kampec, még felhúzza maga mellé az őt üldöző, ám egy elvétett ugrás után az épület peremén kimerülten csimpaszkodó Harrison Fordot, azaz Rick Deckardot. Költői ábrázolása az élet tiszteletének, de aznap este ez már nincsen meg.

Úgy alakul, hogy Ford-Deckard még javában a replikáns Sean Youngot, alias Rachelt firtatja a Voight-Kampff-féle empátiateszttel, vagyis még semmi poézis, csak feszkó, amikor én már túl vagyok az első stáción. Erika előbb a fejét hajtotta vállamra, majd megtalált a szája is, aztán Cilike kínálta a magáét, és a sodrásban már tényleg nincs min agyalni.

Csak azt sajnálom közben, kevés a tükör a lakásban, dobna a dolgon, végül is kíváncsi természet az ember.