"Órákig eltilitolizunk" - csajozik a facér pasi

Csak most az volt, hogy telt-múlt az idő, és nem történt semmi. Akkor beugrott: lehet, úgy kezdtem bújócskázni, hogy meg sem hirdették a játékot. Nincs is hunyó, de a kis félnótás mégis lapul a rejtekében. Az oviban persze kiszúrják az ilyesmit, és ha kiderül, gyári hibás a kölyök, mehet kisegítőbe, lőttek az egyetemnek.

Teszem hozzá, mifelénk azért ez sem biztos, ha körbenézünk, kik kerülnek olykor helyzetbe, gyanítható, elég szellősen monitorozzák az idiótákat.
A felügyeletemre bejelentkezett Barbara is úgy látta: fura részemről a lapulás, pláne, hogy senki nem akar zargatni. De ő persze nem óvónő, mert ugyan állítja, hogy egész biztosan nem vagyok normális - ez ügyben tegnapi csajaim számát és életvitelem egyéb sajátosságait is meg szokta említeni -, nem tartja sürgetőnek, hogy szakértőhöz forduljak, vagy megkeressem tegnapi lakótársaimat.

Esetében ez alighanem szimpla önérdek, plusz saját dilijét is jelzi: addig jó neki, amíg szőnyeg alatt maradnak a problémáim, nem bíbelődöm mással, csak vele.
A bíbelődés még megy. Amikor Barbara kedvet érez egy kis tilitolira, akár órákig eltilitolizunk.

Barbarával elég újszerű a cucc, sok a gyöngédség, és rákaptunk, hogy ágyban csináljuk, biztonságos körülmények között. Ellentétben szexuális életem korábbi gyakorlatával, amely rendre együtt járt némi károkozással.

Azt is mondhatnám, hogy Barbarával kifizetődőbb a dolog, vagy legalábbis nem jár veszteséggel, csak ez így nem igaz. Ugyanis amennyi kárt a Cilikéékkel lezavart aktusok okoztak ingatlanomban, azt mind bejelentettem a biztosítónak. A savanyú képű kárbecslő pedig hajlott rá, hogy elhiggye: én vagyok a világ legpechesebb faszija, nincs a lakásomban egyetlen jól beszerelt szaniter, akármi, ami ki ne szakadna csak úgy magától, ripsz-ropsz, az illesztékéből. Tehát a durvább meneteket lényegében a biztosító finanszírozta.

Ebből az következne: gyengédség ide, biztonság oda, több nővel mégiscsak izgibb a cucc, pláne, ha nem saját zsebre mennek a közvetett veszteségek. De ez sem ilyen szimpla.

Ugyanis, egy idő után, ahogy belefogtunk a lányokkal a dologba, mindjárt beköltözött a fejembe a biztosító társaság embere: mit tudom én, afféle pavlovi reflex, az első-két három kárbecslés után alakult így. Először csak a képe villant be egyszer-kétszer, aztán állandósult a jelenléte, már a szagát is éreztem, nem a legjobb, és határozottan hallottam a szuszogását.

Nem akarom túlspilázni, de kurvára kezdett már zavarni, hogy hiába tolom egyszerre két-három jól konstruált bigével, ha folyton egy szürke, mosolytalan, karót nyelt ötvenes faszit látok magam előtt. Nem mintha dobott volna helyzeten, ha egy vigyoribb ürgét kapok ki, ahogy attól sem sodródott az életem békésebb vizekre, hogy Barbara szelíd tilitolijai aztán kiiktatták numeráimból a kárbecslőt.

Ha őszinte akarok lenni, be kell vallanom, körülbelül ő az egyetlen, aki kicsit sem hiányzik, de a többiek egyre jobban. Nincs mese, muszáj lesz végére járnom a dolognak, előkajtatni a lányokat, Bélástól, Charlie-stól. Meg kell tudnom: mi folyik itt?

Mert az élet nem csak tilitoli, és bizonyos dolgoknak nincs helye a szőnyeg alatt.