A rágó története

2013.11.22.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Bizonyos források szerint már 5000 éve is ismerték, mások kutatásai alapján csak hétszáz éve találtak rá és az azték indián törzsek tagjai körében vált kedveltté a rágógumizás. Az a rágó persze még egészen más alapanyagból készült, de a cél ugyanaz volt: frissíteni a leheletet és fertőtleníteni, tisztítani a fogakat.

Az újkőkorszak embere is rágózott: ezt bizonyítja legalábbis egy 2007-es régészeti ásatás eredménye. Sarah Pickin, a Derby Egyetem régész szakos hallgatója egy finnországi településen végzett ásatása közben legalábbis erre utaló nyomokat talált. A lelet alapján elődjeink nyírfakéregből készült kátrányt rágtak, egyértelműen szájhigiéniás célból. Ismert az is, hogy az ősi aztékok – egész pontosan az azték törzsekhez tartozó indiánnők – is rágóztak, méghozzá azért, hogy jobb illatú legyen a szájuk. Ők a chicle nevű anyagot használták. Az ókori görögök pisztáciagyantát és gyanta állagú méhviaszt vetettek be, más kortársaik pedig a lucfenyő gyantáját rágcsálták előszeretettel.

Az áttörést a 19. század vége hozta: ekkor leltek rá az amerikai őserdőkben honos szapolitfa tejszerű nedvére, és döbbentek rá annak felhasználási lehetőségeire. A „találmányt” szabadalmaztatni is kellett, amire 1869. december 28-án került sor. Ekkor indult el az a rágó, amit mi is ismerünk, világhódító útjára.

Önmagában a szapolitfából készült jó minőségű rágógumi nem lett volna elegendő a népszerűséghez: kellett egy ember, aki konkrétan ebből az üzletből akar meggazdagodni. A rágó története meg is kapta a nagy álmodozót William Wrigley személyében.

Wrigley tízéves korától a család szappanfőzdéjében dolgozott, három évvel később pedig már ügynökként járta az országot a házi szappant értékesítve. A szappangyártás után következett a sütőpor, amit a jó kereskedelmi érzékkel megáldott Wrigley ajándékcsomagocskákkal akart népszerűbbé tenni. Ezekben a csomagokban pedig rágógumi lapult. Sok idő nem telt el, amire rádöbbent, hogy az ajándék népszerűbb, mint a termék maga és azonnal profilt váltott: áttért a szapolitfa chicle gyártására. Az 1910-es években Wrigley fodormentás rágógumija lett az egyik legnépszerűbb termék a piacon. Nem első sorban a rágó, sokkal inkább a nagyon pontos és okosan megfogalmazott marketing miatt. A cég feje ugyanis semmit nem bízott a véletlenre: a hatékony reklám kulcsának azt tartotta, hogy minél tömörebben, minél többször kell elmondani az üzenetet – de emellett azért dekoratív lányok tucatjaival népszerűsítette a terméket, akik nemcsak a plakátokról mosolyogtak, de az utcán sétálgatva ingyen rágógumit is osztogattak az arra haladóknak. Sőt, hatalmas méretű óriásplakátjainak darabjait a vonatok oldalára ragasztotta fel, hogy távolról úgy látsszon, mintha hatalmas rágógumi csomagok zakatolnának a síneken. Így a cég gyakorlatilag a kezdetektől uralta az amerikai rágógumipiacot, de pozíciója tovább izmosodott, amikor elkezdtek minden egyes rágógumit külön védőpapírba csomagolni.

A II. világháborúban is fontos szerepet kapott a rágó: a katonai ellátmány része volt, és a katonák a bevetések előtt, alatt és után egyaránt kaptak belőle. Persze az csak későbbi kísérletek során derült ki, hogy a rágógumi rágása segít az az éberség megőrzésében, és a stressz leküzdésében is. Majd a rágó átlépte a határokat, mikor 1944-ben az amerikai katonák elkezdték osztogatni Európában.
Ismerős az archív felvételekről a jelenet, amint egy amerikai katona köré gyűlnek a háborúban lesoványodott kisgyerekek, hogy rágót kuncsorogjanak, ugye? A daliás, és sikeres katona pedig nagylelkűen oszt, mosolyog és maga is rágózik.