Segítség, beteg a gyerekem!

A szülő-gyermek kapcsolat nagymértékben átalakulhat a betegség következtében: a gyermek diagnózisa okozta megrázkódtatás és az aggodalom ahhoz vezethetnek, hogy a szülő átmenetileg maga is védelemre szorul, s átadja szülői szerepét az orvosnak. Ezáltal kevésbé lesz képes betölteni a gyermeke által megszokott és elvárt védelmi szerepet, melynek a gyermek biztonságérzete – ezen keresztül pedig gyógyulása – láthatja kárát. Fontos észrevennünk, hogy a kisgyermekek nem tudják értelmezni betegségüket, mivel még nem képesek elképzelni testük belsejét és az ott zajló folyamatokat. A gyermekek általában minden rossz dolgot azzal hoznak összefüggésbe, hogy ők követtek el valami rosszaságot, ezért ha nem kapnak megfelelő tájékoztatást, könnyen megeshet, hogy azt képzelik, ők maguk idézték elő a betegségüket is. A bizalomvesztés mellett tehát a gyermek bűntudata is gátolhatja állapota javulását. A kisgyermek, a kisiskolás illetve a kamaszkornak egyaránt megvannak a maga érzékeny pontjai, ezért a testi betegséggel együtt élő gyermekről gondolkodva feltétlenül figyelembe kell vennünk annak életkori sajátosságait is.

Mindenki mástól fél

„A csecsemőkkel kapcsolatban meg kell említeni, hogy 8 hónapos koruk körül már felismerik az idegeneket. Az idegenek közeledése pedig szorongást kelt bennük, ezért ebben a korban nagyobb hangsúlyt kell fektetni az anya állandó jelenlétére. 7 hónapos kortól 3 éves korig még érzékenyebb életkor következik, mely például a kórházi elhelyezés szempontjából is problémásabb, kockázatosabb. Az ennél fiatalabb csecsemők paradox módon kevésbé érzékenyek még a körülményekre, de természetesen rájuk is ügyelni kell. A tipegőkorra (2-4 év) a szeparációs félelem jellemző. Az ilyen korú gyermekek még csak kis mértékben képesek megérteni, milyen beavatkozás miért szükséges, és ezen kívül az idő beláthatósága is nagyon korlátozott (ez elsősorban a kórházi beavatkozásokra érvényes). A tipegőkorú gyermekek nagyon sokféle fantáziával rendelkeznek, egyfajta mágikus gondolkodással jellemezhető ez a korszak – melyet az nehezít, hogy ők még nehezen fejezik ki magukat, és mindent önmagukhoz vezetnek vissza: a saját rosszaságukkal hozzák összefüggésbe, ha valami rossz történik velük. Az iskoláskorúak már jóval könnyebben viselik a szeparációt, könnyebben alakítanak ki kapcsolatot társaikkal, és jobban lehet építeni a képességeikre az együttműködés szempontjából. Itt már a gyermek együttműködésére – kisebb korban viszont csak az engedelmességére lehet számítani. Azonban meg kell jegyezni, hogy még az iskoláskorú gyermekeket is gyakran a mágikus képzelet jellemzi. A serdülőkorban a kontrollált életmód jelenthet problémát, mely a fiatalok saját függetlenedési vágyával ütközik. Pozitívum, hogy ebben a korban sokkal jobban be tudják fogadni a kortársak felől érkező hatásokat („Másokkal is ez történik.”), ugyanakkor adott esetben könnyebben is izolálódnak társaiktól. Szintén meg kell említeni a serdülők testük átalakulására vonatkozó félelmét. Ebben az időszakban nagyon nagy hangsúlyt kap a testkép, a testtel kapcsolatos fantáziák, félelmek – ebbe pedig erősen beavatkozik a betegségtudat” – mondja Hódi Ágnes gyermekpszihoterapeuta, aki nemrégiben könyvet is írt erről a jelenségről.

Hogyan tudjuk megkönnyíteni a hosszabb kórházi kezeléseket a gyerek számára?

„Ez életkoronként, családonként és gyerekenként is változó. Adott esetben még három nap is végtelenül hosszú időnek tűnik, diabéteszesek közt márpedig gyakran előfordul, hogy több hetet kell kórházban tölteni. Alapvető, hogy a szülők minél többet lehessenek jelen gyermekük mellett (ez főként a kisgyermekekre vonatkozik). A szülőket minél jobban be kell vonni az intervencióba, hiszen ők az elsődleges viszonyítási pontok a gyermek számára – ez azonban nem azt jelenti, hogy a gyermeknek kellemetlen dolgokat is ők csinálják. A gyermek azt várja a szülőtől, hogy megvédje, és nem azt, hogy kiszolgáltassa. A szülőnek nyugodtnak kell maradni, és biztonságot kell nyújtania a kritikus helyzetekben is, és fontos, hogy mindig a lehető legtöbb információt adjon gyermeke számára arról, hogy mi történik éppen” – meséli a szakember.

Miből tud a szülő erőt meríteni?

Hódi Ágnes szerint abból, ha valaki erőt ad neki. A társas közegből, illetve ha az orvosok is úgy beszélnek vele és úgy tekintik, mint felnőtt embert, partnert. Orvosként fontos, hogy olyan kifejezéseket használjunk, melyek megfelelnek a szülő és a gyermek szókincsének, hogy érthetően magyarázzuk el a dolgokat, ne használjunk ismeretlen kifejezéseket, ne fogalmazzunk ijesztően. Rengeteget számít, ha érthető nyelvezettel és együttérzéssel mondjuk el a szülőnek, mit várunk tőle. A határozottság fontos, a rideg, közönyös hangvétel és a „negatív üzenetek” azonban gyengítik a szülőt, és rontják az együttműködést. Az orvos részéről megfelelő információra és empátiára van szükség. A szeparációt a szülők is nehezen viselik, és fontos átgondolni, hogy valóban ki kell-e venni a csecsemőt a szülő karjából egy vizsgálat során. A szülőben felgyülemlett indulatok sokszor az orvosokra zúdulnak, melyet csak úgy lehet elkerülni, ha a szülőnek van tere ahhoz, hogy beszéljen arról valakinek, aki benne feszültséget kelt. Segítségére lehet ebben pszichológus vagy egy pszichoszociális munkás, de hazánkban is működnek különböző önkéntes szervezetek, melyek a beteg gyermekek szüleinek nyújtanak segítséget a betegség kezelésében, feldolgozásában.