narancssárga Takács Nóra bronz Fashion donor Kurucz Nikolett arany Átalakít a Jónő Team Kántor Katalin Larion Oscar réz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ági épp a 26. szülinapján érkezett hozzánk. Mi pedig egy kis átalakítással kedveskedtünk neki, ha már ilyen szerencsésen összejöttünk. Sok tippel és fortéllyal ismertettük meg, amiket könnyűszerrel tud majd alkalmazni a mindennapokban.

Ági jelenleg állást keres. Nemrég végzett a miskolci egyetemen mérnökként, de azt mondja, eddig még nem talált rá a szerencse, nincs meg álmai munkája. Január óta keresgél, sok állásinterjún van túl. Sajnos eddig nem járt sikerrel, ezért szeretett volna picit változtatni a külsején, izgalomra és pozitív élményekre vágyott. Így jelentkezett hozzánk. "Mindig is vágytam egy átalakításra, mint sokan mások, most nagy szükségét is érzem, hogy új lendületet kapjak, főleg egy ilyen szimpatikus csapattól. Remélem, sok apró trükköt el tudok majd lesni tőletek, amit aztán felhasználhatok a következő állásinterjúkra készülődve" - mondta Ági. A csapat összedugta a fejét, és megbeszéltük a haditervet. Egy picit színesebb, nőiesebb vonalat mutattunk neki, miközben természetesen extra smink-haj-divat tippeket is súgtunk, amit - reméljük - sikerrel fog majd alkalmazni egy-egy állásinterjún.

Niki színezett pakolással kényeztette Ági haját. "Csodás fényt és ragyogást adott a hajának. Szárítás előtt még egy kis volumennövelő krémet is használtam, hogy a laza hullámok elkészítése még könnyebb legyen. Az eredmény: magabiztos, nőies frizura!"

/1407/_gnes2014729163920

Oscar félénkséget tapasztalt, így elsősorban ennek dolgozott ellen. "Színekkel bátorítottam. A világosbarna szemhez jól passzolnak az arany, narancs, bronz és rezes fényű színek. Arctisztítás után könnyű alapozással egységesítettem a bőre színét, szerkezetét. Lefixáltam púderrel, majd jöttek sorban a színek a szemhéjára. Narancsos szemhéjkrémmel készítettem alapot a mozgó szemhéjra, majd aranyat satíroztam a szemzugba. Kifelé mélyítve narancs, majd a bronzbarna követte. Mélyítő vonalát rezes naranccsal mostam át. Alsó szempillatövéhez egy kis narancs és barna színt kevertem. Fekete tusvonala kontrasztot képzett és felragyogott tőle a szeme. Szempilláit dúsítottam. Orcáit barackos fénnyel emeltem ki. Szemöldökét finoman élénkítettem a hajszínéhez. Ajkára szenvedélyes, narancs árnyalatú ajakrúzs került. Csak úgy ragyogott!

/1407/_gnes2014729164010

Ruha: Mohito, Táska: F&F, Karkötő: F&F, Szandál: Camaieu

A Fashion Donor-lányok élénk színű ruhát választottak. "Gyönyörű barna szemeihez ez illik, és a kisugárzásán csak erősített. A ruha szabása ráadás volt a szettünk összeállításánál. Megbolondítottuk megjelenését egy mintás, különböző színekből álló, díszes táskával és egy szuperdögös magas sarkú szandállal, aminek eredményeképpen Ági tagadhatatlanul szexi, nőcis énjét sikerült előcsalogatni!"

Mikor elkészültünk mindennel nagyon elégedetten szemléltük Ágit, szuperül nézett ki! A narancs remekül illett hozzá. Kata, a fotósunk is örömmel látott munkához és instruálta Ágit, hogy minél profibb képek készülhessenek róla. Így is lett: a szülinapos csak úgy ragyogott! "Tetszik ez az új stílus! Nagyon ritkán viselek szoknyát, de azt hiszem, beszerzek pár darabot hamarosan. Élveztem az átalakítást, köszönöm szépen!"

/1407/_gnes2014729164325

Mi köszönjük, hogy ellátogattál hozzánk, Ági, sok sikert a jövőben! Reméljük, hamarosan visszajössz hozzánk és mesélsz majd egy kicsit az új állásodról, amit hamarosan megszerzel! ;-)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.