Csalogató reklámok – vigyázz, ne dőlj be nekik!

Forrás: Thinkstock -
bevásárlás csalás reklám
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akár szupermarketben, akár az interneten vásárolsz, biztosan szembesültél már azzal, hogy egy akciósan meghirdetett terméknek már nyoma sem volt az üzletben, mire odaértél, pedig épphogy lement az ára. Ha nem figyelsz és nézel körül alaposan, te is könnyedén csapdába eshetsz. Eláruljuk, hogyan védheted ki az ilyen eseteket!

Mi is az a csalogató reklám?

Amikor egy áruház akciósan meghirdet egy terméket, ám nem rendelkezik akkora készlettel, amely a várható keresletet képes lenne kielégíteni, csalogató reklámról beszélünk. Sőt, előfordul olyan eset is, amikor egy áruház csak arra használja az akciót, hogy átcsábítsa a vásárlókat a versenytársaktól. Persze itt felmerül a kérdés, mikor számít kevésnek az akciósan meghirdetett áru mennyisége. ,,Az, hogy egy akció során a készlet megfelelő mértékűnek tekinthető-e, illetve, hogy mikor minősül túl korainak a készlethiány, igen kényes kérdés – erre ugyanis nincsenek abszolút érvényes keretszámok, határértékek. Mindig az eset körülményei az irányadók, és ez alapján a hatóság azt várja el, hogy a készlet ne legyen irreális. Tehát ha például az ár rendkívül kedvező, akkor a Gazdasági Versenyhivatal joggyakorlata szerint elvárható, hogy a vállalkozás számítson a fokozott érdeklődésre, és rendelkezzen az ésszerű elvárások alapján elegendő készlettel" – árulta el adatvédelmi és fogyasztóvédelmi jogi partnerünk, a Dr. Hatházi Vera Ügyvédi Iroda.

Forrás: Thinkstock

Az még nem számít jogellenesnek, ha a készlet elfogy az akció vége előtt, ám a reklámozónak mindent meg kell tennie azért, hogy a felkínált árut biztosítani tudja az akció jelentősebb időtartama alatt. ,,Ez rövidebb akciók esetén a joggyakorlat szerint az első három nap, azok közül is a legelsőn várható megnövekedett fogyasztói érdeklődés, ezért amennyiben ebben az időszakban nem áll rendelkezésre készlet, akkor az mindenképp jogsértőnek tekinthető. Ez nem jelenti persze azt, hogy egy két hétre tervezett akció esetén elegendő lenne mindössze az első három napra biztosítani megfelelő készletet. Itt fontos megjegyezni, hogy a készlet erejéig tájékoztatás feltüntetése lényeges információ a fogyasztó részére: ezt mindenképp fel kell tüntetnie a reklámozónak olyan ajánlatok esetén, amelyek vonatkozásában meghatározott mennyiségű készlet áll rendelkezésre. Azonban a reklámozót ez nem mentesíti akkor, ha a készlet már az első napokban elfogy. Ennek feltüntetése esetén is teljesítenie kell a reklámozónak a megfelelő készletre vonatkozó jogszabályi elvárást."

Jó, ha tudod

A csalogató reklám fogalmát a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2008. évi XLVII. törvény határozza meg: „Áru meghatározott áron való vásárlására felhívás annak elhallgatásával, hogy a vállalkozásnak alapos oka van azt feltételezni, hogy az adott vagy azt helyettesítő árut a kínált áron nem fogja tudni - az árura, a vonatkozó kereskedelmi kommunikáció hatókörére és az ajánlati árra figyelemmel - megfelelő időtartamig és mennyiségben szolgáltatni vagy más vállalkozástól beszerezni." A fenti fogalom a törvény mellékletében rögzített ún. fekete listán szerepel. A fekete lista 31 olyan kereskedelmi gyakorlatot sorol fel, amelyek a körülmények vizsgálata nélkül tisztességtelennek minősülnek.

Forrás: Thinkstock

Csalogató reklámok a weben

Online felületen is könnyen találkozhatsz csalogató reklámmal, például webáruházak esetében. Itt előfordul, hogy akciósan meghirdetnek egy terméket, majd már az akció elején azzal kell szembesülnöd, hogy a termék elfogyott. Amennyiben ilyen típusú akcióval találkozol, és az a piaci versenyt érdemben nem érinti (ilyen például, ha az akciós áru készlethiánya csak néhány áruházat érint), akkor a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhatsz. Ha azonban az akció olyan mértékű, amely a piaci versenyt is érintheti, akkor a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulhatsz panasszal. Ezek a bejelentések illetékmentesen megtehetők elektronikus vagy postai úton. Akkor sincs gond, ha nem tudod megítélni, hogy melyik hatóság rendelkezik hatáskörrel és illetékességgel, mert a hatóság adott esetben átteszi az ügyet a hatáskörrel rendelkező illetékes szervhez.

Jó, ha tudod

Saját kárunk orvoslására a fenti bejelentések nem alkalmasak. Amennyiben az adott vállalkozással szemben konkrét kárigényt szeretnél érvényesíteni, akkor a törvényben meghatározott esetekben fordulhatsz ún. békéltető testülethez, illetve bírósághoz. Az adatkezelés, illetve a nyereményjátékok kapcsán gyakran felmerülő kérdéseket és az ezekre adott válaszokat a Direkt és Interaktív Marketing Szövetséghez köthető Tisztelt Vásárló Program weboldalán találsz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.