Hevesi Tamás: "...engedem, hogy arra menjek, amerre az áramlat visz"

Rég láttalak, Tamás. Nagyon rég. És ámulva nézlek vasárnaponként.

Amikor felhívtak, az jutott elsőként eszembe, hogy ez olyan műsor, amiben nincs izzadtságszag. Úgy gondoltam, jópofa, hogy az ember nevettethet, de adott esetben könnyeket is csalhat a nézők szemébe. Többen mondták, hogy "Tamás, ez a te műsorod, ki fogsz virulni!" Akkor nem is értettem, miért gondolják - de már kapiskálom! Óriási felelősség visszaadni az eredeti előadót. Kellenek a mozdulatok, a belső energia, amivel életre keltem. Ezért minden egyes énekes életét elolvasom. Tudni akarom, milyen örömöket, tragédiákat élt át, hogy ki is ő valójában. Ez nem karaoke, hisz a személyiségét is meg kell jelenítenem, és azt nem a hangommal, hanem a lelkemmel teszem.

Amikor elvállaltad, éreztél benne tétet?

Nézd, az a tétje, hogy az ország megismerhet-e, felfedezhet-e újra. Talán mondhatom, hogy én kétszer jutottam fel életemben a hegytetőre...

A Jeremy-vel ’86-ban...

Igen, aztán ’94-ben az "Ezt egy életen át kell játszani" című dalommal.

Eltelt húsz év úgy, hogy nem voltál fent! Húsz, az nagyon sok!

Így van. Nemcsak, hogy fent nem voltam, hanem a köztudatban sem. Az olcsó bulvárszereplés persze nem hiányzott. Régen is és most is a minőség felé szeretnék törekedni mindenben. De most az is tét volt, hogy ki ne essek az első fordulóban. Akkor azt mondhatták volna: "aha, hát ezért tűnt el!" De ahogy lépegetek tovább, Nóra, alig hiszem el, elképesztő szeretetáradat indult el felém az országban. Beleborzongok most is...

Én is. Mint ahogy a szereplésedet nézve is. Csak az a kérdés dübörög bennem újra meg újra: miért nem láttuk, hallottuk ezt a fantasztikus pasit? Te érted?

Úgy fogalmaztam meg, hogy én vagyok az "invisible man". Láthatatlan emberként jártam az országot. Szerinted milyen érzés, amikor semmilyen nagy fesztiválra nem hívják már meg az embert? Viszont így is tele voltam fellépéssel, csak azok nem tudták áttörni a láthatatlanság és az ismeretlenség falát, pedig mindenhol vastapsot kaptam. Valamiért már nem voltam aktuális arc.

Fájt?

Nem. Inkább értetlen voltam - ez a legjobb szó rá. Azért, mert nem mutatott a média, én még nem felejtettem el énekelni. Mindig beleteszem magam a produkcióba, akármerre járok. Nem ismerem azt a szót, hogy hakni, nem az a kérdés hajt, hogy na, hol a kassza. És miközben régóta nem hallottál felőlem, én mégis meg tudtam élni az éneklésből. Pedig nincs menedzserem, sose volt. Egy hónappal ezelőttig a Facebookon sem voltam fent. Azt sem tudom, mit kell ott csinálni. Persze közben tudom, hogy efelé megy a világ...

De te nem mentél vele.

Direkt nem, mint ahogy azokon a partikon sem voltam, ahol "ott kell lenni". Utálom a sznobizmust, az öncélú kitárulkozást, a rongyrázást, és azt, hogy smúzolni kell. Nem szeretem, amikor szinte senki nem önmaga. Tudod, kik a barátaim? Az utca emberei. Vendéglátós, újságárus, postás. Esküszöm, a legjobb barátom egy vasutas.

Nyáron volt a 20 éves, jubileumi koncerted Gyulán, a szülőházad előtt. Ott, ahol már 14 évesen dalokat írtál, ahonnan zeneiskolába jártál, ahol hegedülni, citerázni, vadászkürtözni tanultál, no meg focizni, atletizálni... Az a kissrác mire vágyott igazán annak idején?

Színész akartam lenni. Érdekes, már általános iskolás koromban engem küldtek minden kulturális seregszemlére, mindenki azt mondta, hogy színész legyek. Már akkor is három dolog érdekelt. A színpad, a sport és az utazás. Nekiugrottam, és fölvettek Szentesre. Épp akkor indult a drámatagozat. Nagyon boldog voltam...

De egy év után otthagytad.

Hazamentem, mert hiányzott az atlétika, és olyan honvágyam volt! Nem voltam elkényeztetett srác, hárman vagyunk testvérek, de a család, a nagynéni, nagymama - nagyon hiányoztak. Tudod, amikor túrós buktára vágysz, és a nagyi rögtön nekiáll sütni... Ehhez képest a kollégiumban rácsok vettek körül. Soha nem felejtem el. Nem tudtam hova menekülni, hogy kiénekelhessem a fájdalmamat. Nagyon sokszor sírtam. Hiába voltak jó fej osztálytársaim, 15 éves voltam és nagyon érzékeny. Képzeld, találtam egy vasalószobát és oda zárkóztam be énekelni. Egy év után hazamenekültem, de második után megint visszamentem Szentesre, és végül ott érettségiztem, hogy aztán megpróbáljam a színművészetit.

Csak egyszer futottál neki, pedig az utolsó rostán estél ki.

Nem érdemeltem volna meg, hogy bejussak. Megmondom, miért. A színészetben egy társulat tagja vagy, és felelősséggel tartozol a tagok felé. A zenészéletben te dönthetsz, hogy merre mész. Nekem inkább ez való. Huszti Péter azt mondta, hogy jöjjek újra, mert nekem színésznek kell lennem, csak legyek szorgalmasabb. Tény, hogy a húsz kötelező versből jó pár a saját költeményem volt... Lusta voltam annyit megtanulni.

De nem mentél vissza.

Soha többé. Kijöttem a felvételiről, és életemben először megittam egy fél korsó sört. Úgy fejbe vágott, hogy azt se tudtam, jó irányba szállok-e föl a buszra. Aztán hazavonatoztam, és apám azzal a kérdéssel várt: "Sikerült, fiam?" Annyit mondtam neki, hogy: "Nem, de büszke leszel rám az élet más területén!" Abban a pillanatban letisztult bennem, hogy a színészet nem az én pályám. Nekem az a színpad kell, ahol a zenekarommal én lehetek az író, a dramaturg, a rendező - minden! És ez el is jött a Névtelen Nullával.

Mindezzel párhuzamosan egy másik mániának is éltél. 1983-ban Moszkvában egy tornán a legjobb középpályásnak választottak és egy Paul Breitner Adidas futballcipőt kaptál díjként. Megvan még?

Te miket tudsz?! Naná, hogy megvan! A futball mindig is az életem része volt. Gyulán, édesanyám tudta nélkül a szőnyeg alatt fekete filctollal fölrajzoltam egy gombfocipályát, Kolynos fogkrémes dobozokkal körberaktam, az volt a reklámfelirat, egy hajszárító volt a szembeszél, a bal kezem volt az egyik csapat, a jobb kezem a másik - és hangosan közvetítettem a mérkőzéseket. Édesapám is mindig azt mondta, hogy Tomikám, több lábon kell állni, ha az egyiket kirúgják, akkor is tovább tudsz menni! Mi van, ha történik valami a hangszálaimmal? A futball lett a másik lábam.

Olvastam valahol, hogy azt mondtad magadról, egy edző vagy, aki szeret énekelni. Nekem ettől elszorult a szívem.

Akkor úgy éreztem, hogy az ország elengedett engem, mint énekest.

Egyik este hoztál egy döntést, hogy elkezded ezt a karriert építeni? Besokalltál?

Nem. Inkább azt mondtam, hogy ezt szeretem csinálni. Állítólag van hozzá érzékem. '83-ban, amikor kint voltunk a csapattal Moszkvában, indulásunk előtt két nappal infarktust kapott az edzőnk. Én voltam a csapatkapitány, legyúrtam a játékosokat, és én tartottam az edzéseket is. És legyőztük azt a moszkvai válogatottat, amelyik Gyulán 4:1-re megvert bennünket! Egy olyan szabadrúgás variációval rúgtuk a gólt, amit én találtam ki és gyakoroltattam be. Akkor mondta a vezetőség, hogy "Tamás, neked olyan érzéked van ehhez, hogy egyszer edzőnek kell lenned. És nézd meg! Egyszer csak az lettem... A másik löket az volt, hogy Szekszárdon énekeltem egy női, nemzetközi futsaltornán (a futsal a nagypályás labdarúgás hivatalos, elsősorban teremben játszott változata - a szerk.), ami után beszélgettünk. Két hét múlva felhívtak, hogy felmondott az edző, és a csapat egyöntetűen engem szeretne... És én belevágtam. A tanulásba is. A legmagasabb szintű diplomám van, ami létezik és angolul is levizsgáztam. 2008-ban kaptam meg a Pro Licence-t. Azóta is büszke vagyok rá!

Nem kellett azzal küzdened, hogy "itt az énekes-edző"?

De. És az nagyon rosszulesett. Nem tudták, vagy nem akarták észrevenni, hogy az ember esetleg két dologhoz is érthet magas szinten. Elmesélem a tavalyi évemet, mert valamit azért talán elárul... Edzője vagyok a cukorbeteg futsalválogatottnak, akikkel megnyertük az Európa Bajnokságot Horvátországban, Zadarban! Az idén pedig ezüstérmesek lettünk itthon, Balatonfüreden. Ezen kívül egy öregfiúk csapattal - ahol játékosedző voltam - feljutottunk az első osztályba úgy, hogy a legtöbb gólt rúgtuk és a legkevesebbet kaptuk a bajnokságban. Van még a Ferencváros szurkolói csapata, az FFC, akikkel pedig bent maradtunk a BLSZ I. osztályban, holott a kiesés szélén álltak, amikor megkerestek. Közel három hónap alatt - úgy, hogy nem igazoltunk senkit, ugyanazzal a játékoskerettel - sorra nyertünk mérkőzéseket és a 11. helyen végeztünk!

Mit tudsz te, Tamás? Megfejthető?

Talán ugyanaz a lényeg, mint a színpadon - 110 százalékot beletenni. Szerintem szakmailag és a magánéletben is makulátlannak kell lenni, mert különben beléd harapnak. Mindenkivel megtalálom a hangot. Készülök az edzésekre, minden ellenfélnek kielemeztem a gyenge pontjait, erősségeit, rúgásait, ki hova helyezkedik. Azt gondolom, hogy ennél sikeresebb év nem nagyon lehet, de nagyon szeretnék egyszer NB I.-ben edző lenni.

Várjál, hisz most itt vagyunk a TV2 udvarán két próba között. Mit kívánjak neked a műsorban való menetelésen túl?

Van egy ausztrál szleng: "drift wood". Úszó fatörzs, ami szabadon sodródik a vízen. A meder az életünk és azon belül engedem, hogy arra menjek, amerre az áramlat visz. Ha úgy gondolja az ország, hogy énekesként van rám szükség, akkor boldogan énekelek. Ha a színpadon nincs rám szükség, de edzőként igen, akkor örömmel csinálom azt. Ha pedig egyiket sem akarják - reméljük, hogy ilyenről nincsen szó -, akkor pedig ugyanolyan lesz az életem, mint eddig. Kis rendezvények, sok-sok kis fellépés és kis foci.

De nem vagy magányos fatörzs. A Sztárban sztár névjegyénél így fogalmaztál: "Életem legszebb pillanata, amikor felhúztam a feleségem ujjára a gyűrűt. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy még mindig rajta van." Miért nem szeretnéd, hogy a magánéletedről kérdezzelek? Az évek alatt a feleséged is ismertté vált pszichológusként.

A belső dolgainkat nem akarjuk megosztani senkivel. A családunk az egyetlen kincsünk, amit szeretnénk megtartani.

Annyi tudható, hogy sok-sok éve együtt vagytok. Talán az emberek szívesen tudnák egy működő kapcsolat receptjét.

Jó partnert kell találni! Kriszti mindenben fantasztikus. Humorban, nőiségében, mindenben. Tiszteljük és tiszteletben tartjuk egymást. Elképesztő büszke vagyok rá. Nemcsak a tudásáért, nemcsak azért, ahogy teszi a dolgát, hanem magát az embert, az egyediségét és az egyéniségét is szeretem. Tudod, én szeretek időnként egyedül lenni. Jönni-menni a világban, de bárhova megyek és bárhol is vagyok egyetlen dolog hiányzik - ő.