Az elsőszülöttek márpedig okosabbak!

Forrás: Thinkstock -
kutatás család okos gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az elsőszülöttek IQ-ja valóban magasabb, de csak egyetlen ponttal, aminek „nincs gyakorlati jelentősége” – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a fiatalabb testvérek hajlamosabbak a szorongásra.

A szakértők több mint 377 000 középiskolás vizsgálata után arra jutottak, hogy az elsőszülötteknek magasabb az IQ-juk, és jelentősen más a személyiségük, mint a később világra jött testvéreiknek.

Ezek a különbségek azonban olyan csekélyek, hogy nem is hatnak ki érdemben az egyének életére – teszik hozzá a szerzők.

– magyarázta a kutatást vezető Brent Roberts, az Illinois-i Egyetem pszichológiaoktatója. „Napjainkig ez a legnagyobb vizsgálat, ami a születési sorrend és a személyiség összefüggéseire irányul.”

Forrás: Thinkstock

Az elemzés alapján az elsőszülöttek egypontos IQ-előnyben vannak a többiekhez képest, ami egybeesik a korábbi eredményekkel, ám voltaképpen nincs jelentősége – olvasható a Journal of Research in Personality című szaklapban.

A tanulmányból az is világossá válik, hogy az elsőszülöttek extrovertáltabbak és lelkiismeretesebbek, míg fiatalabb testvéreik hajlamosabbak a szorongásra.

„Ez kívülállóként szinte érzékelhetetlen. Nem úgy működik, hogy leülünk két ember közé, és érzékeljük ezeket az eltéréseket. Sőt, senki sem venné észre őket” – pontosított Rodica Damian társszerző.

Ugyanakkor más tényezőket is figyelembe kell venni a születési sorrend hatásának mérésénél, hiszen a tehetősebb szülők általában kevesebb gyereket vállalnak, és jobban hozzáférnek a csemete IQ-ját jótékonyan befolyásoló tevékenységekhez – jegyezte meg Damian, aki szerint a kutatás fő üzenete, hogy a születési sorrendnek nem kell befolyásolnia a gyermeknevelést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.