Az erőszakra nincs mentség! - Konferencia a nők elleni erőszakkal szembeni fellépésről

Forrás: Phanie/VOISIN/PHANIE/Voisin -
családon belüli erőszak NANE nők elleni erőszak NANE2015 konferencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén december 2-án rendezték meg a NANE és a PATENT Egyesület nők elleni erőszakkal szembeni fellépés eszközeiről szóló szakmai konferenciát, ahol a hazai és nemzetközi fejleményeket, új módszereket és kutatási eredményeket mutatták be.

Az idei konferenciát Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, valamint Arild Moberg Sande, a Norvég Királyi Nagykövetség képviseletvezető-helyettese nyitotta meg. Colleen Bell elmondta, hogy világszerte minden harmadik nőt ért testi, szexuális vagy más fajta erőszak élete során, valamint az Egyesült Államokban a párkapcsolati erőszak elkövetőinek 95%-a férfi.

Forrás: Thinkstock

A konferencia egyik kiemelt eleme a NANE – jelenleg is folyó – kényszerkapcsolattartást elemző kutatásának bemutatása volt. Az eddigi vizsgálatokból kiderült, hogy miután a bántalmazott fél kilép a párkapcsolatból,

a hatóságok sokszor a közös gyereken keresztül továbbra is lehetőséget teremtenek a bántalmazónak, hogy fenntartsa a kapcsolati erőszakot.

Mindez természetesen a gyerekeket is károsan érinti.

"Az áldozat továbbra is ki van téve az erőszakos volt partnere támadásainak, aki a gyereket eszközként használja a további bántalmazáshoz" - magyarázta Galántai Júlia a kutatásban résztvevő szociológus. Ahhoz, hogy egy bántalmazó kapcsolatból ki tudjon lépni a bántalmazott szülő, elengedhetetlen, hogy az ellátórendszer azonnal felismerje, és kellő súllyal kezelje a családon belüli erőszakot. "Eddig főként külföldi szakirodalma van ennek a témának. Szeretnénk egy magyar felmérést készíteni, rávilágítani a tipikus elemekre, hogy azokra megoldási lehetőségeket vázolhassunk fel" – emelte ki Ligeti Anna Sára szociológus, a kutatás kvantitatív részének vezetője.

Forrás: Phanie/VOISIN/PHANIE/Voisin

A kutatás jelenleg is zajlik, a NANE minden érintett jelentkezését örömmel fogadja decemberben a kutatás e-mail címén: kutatas@nane.hu

A családon belüli erőszak nem magánügy

A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület 1994 januárjában alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. Ez a segélyvonal az egyetlen olyan célzott telefonos szolgáltatás e témában, amelyet képzett női önkéntesek működtetnek civil szervezeti keretek között. A NANE a meghallgatásban, az ítéletmentes megértésben, valamint a családon belüli erőszak társadalmi jelenségéről szóló ismeretek terjesztésében tud segíteni.
A Segélyvonal bántalmazott nőknek és gyerekeknek ingyenes segélyvonal telefonszáma +36-80-505-101, és hétfő, kedd, csütörtök, péntek napokon 18 és 22 óra között hívható.
A Szexuális Erőszak Segélyvonal a +36-40-630-006-os kék számon hívható (helyi tarifával), hétfőnként 10–14, szerdánként 14–18, péntekenként 10–14 óráig. További információért látogasd meg a nane.hu illetve a nokjoga.hu oldalakat!
További információért látogasd meg a nane.hu illetve a nokjoga.hu oldalakat!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.