Megálltál a fogyásban? Avagy amikor igazán fontossá válik a kitartás

Tapasztalatom szerint minden diéta, minden életmódváltás során, előbb vagy utóbb, de eljön az első holtpont, amikor úgy érezzük, elég. Lehet, hogy a kilók sem olyan ütemben mennek le, mint az első időszakban (ez teljesen normális jelenség, ha nem lassul le a fogyás üteme, garantált, hogy valamit rosszul csinálunk). Lehet, hogy egy családi összejövetel kíváncsiskodó kérdései („Miért nem szedsz még egyszer, nem ízlett?”, „Jaj, édesem, olyan beesett lett az arcod, beteg vagy?”, „Ugyan már, te 5-10-20 kilóval többel is csinos voltál!”, és még sorolhatnám a jól ismert szlogeneket) próbálnak minket kibillenteni. Még az is előfordulhat, hogy különösebb külső ok nélkül kezdjük a helyzetet a korábbiaknál nehezebbnek érezni.

Beszélgessünk sokat, de ne csak a diétáról. Menjünk el otthonról, de ne csak a konditeremig, vagy a futópályáig. Lepjük meg magunkat, de ne csak edzőruhával. Ne nyomja rá a diéta a bélyegét a mindennapjainkra, mert akkor könnyen eluralkodhat rajtunk. Ne felejtsük el, hogy a közvetlen környezetünk, a barátaink, párunk, gyermekünk velünk van, drukkol nekünk. Bizony, bár az út nehéz, nem kell, hogy egyedül járjuk végig.

Ha mindezen próbálkozások ellenére azt éreznétek, hogy önerőből nem tudtok új lendületet venni, javaslom, keressetek meg egy szakembert, személyi edzőt, dietetikust, akár pszichológust is, ők tapasztalatuknak köszönhetően biztosan olyan tanácsokkal tudnak majd ellátni, amik segítenek majd a nehezebb gátak áttörésében is.

Akár csak Teodórának, nektek is annyit mondanék: Jó úton jártok, ha lassítotok is, ne álljatok meg rajta!