Egy magyar család, akiknek a legnagyobb vágyuk, hogy hazaköltözhessenek

Az édesanyával, Idával még a nagy hír előtt ültem le beszélgetni, interjúnk alatt a jövőről csak feltételes módban mert beszélni, egyáltalán nem volt biztos, hogy be tudnak-e kerülni a családi csődvédelmi programba. A jó hír azóta már megérkezett, amit Ida örömtől akadozó hangon nekem is elmesélt a telefonban. A határozat megvan, és bár ezt az egész család kitörő örömmel fogadta, rengeteg munka kell még ahhoz, hogy csepeli albérletükből visszatérhessenek délegyházi családi házukba.

Ida és férje 2002-ben házasodtak össze, közös életüknek pedig Budapesten, a VIII. kerületben vágtak neki. Később, amikor tervezgetni kezdték a gyermekvállalást, úgy döntöttek, hogy egy vidékiesebb, nyugodtabb környezetben szeretnének családot alapítani, így esett a választásuk Délegyházára.

Délegyházán egy tó partján meg is találták a tökéletes családi otthont, aminek megvásárlásához hitelt kellett felvenniük. Ide született meg két gyerkőcük is, az idősebb Kevin és húga, Stefike. Hogy családi házuk emeletén mindkét lurkónak saját szobát tudjanak kialakítani, igényelték a félszocpolt is. A házaspárnak akkoriban volt egy kis takarítócége, így nem gondolták volna, hogy problémát okozna később a hitel törlesztése.

Aztán 2008-ban beütött a krach. A gazdasági válság hatására vállalkozásuk becsődölt, Ida és férje is munka nélkül maradt, ráadásnak pedig még svájcifrank-alapú hitelt is vettek fel. Amit - mint sokan mások - a Marton család sem tudott sokáig fizetni.

Mikor családi házuk végrehajtás alá került, a család nagy döntést hozott. Mivel a bankkal nem tudtak a törlesztőrészlet csökkentéséről megállapodni, és nem szerették volna, hogy egyik napról a másikra utcára kerüljenek, 2009-ben felköltöztek inkább Budapestre, Csepelre. Délegyházi otthonukat maguk mögött hagyták.

A két gyerkőc már a fővárosban kezdett óvodába járni, az eltelt idő óta pedig Kevinből 12 éves nagyfiú, Stefiből pedig 10 éves nagylány lett. Mivel a gyerekeknek egészen kicsin kellett elhagyniuk a családi házat, csak halvány emlékeik maradtak a vidéki életről, de ahogy Ida mondja, mindketten visszavágynak a kertes házba. Egyébként pedig két igazi örökmozgóról van szó.

Ida mindkét gyereknél terhességi toxémiában szenvedett, emiatt pedig mindketten túl korán látták meg a napvilágot. Stefi 2007-ben csupán másfél kilóval született, az idegrendszeri fejletlensége miatt megkésett a mozgásfejlődése. Majdnem kétéves volt, amikor járni kezdett, és négyéves, amikor beszélni. Stefi speciális iskolába jár, de Ida büszkén dicsekszik vele, hogy kislánya az egyik legjobb tanuló. A speciális iskola mellett néhány évig külön fejlesztőpedagógushoz és logopédushoz is járatták, ám egy idő után anyagi lehetőségeik már nem engedték meg a magántanárokat.

Ezután találták ki, hogy érdemes lenne valamit sportolnia a kislánynak, így jött Stefi életébe az úszás. Találtak is egy edzőt, aki meglátta Stefiben az igazi tehetséget. A kislány heti ötször jár edzeni, kemény munkájának pedig meg is lett az eredménye: novemberben az úszószövetség előtt három úszásnemben is sikeresen levizsgázott.

Az idősebb gyerkőc, Kevin is koraszülött volt, ám ő megfelelő súllyal született, és nem voltak olyan elmaradásai, ami miatt speciális iskolába kellene járnia. Mivel azonban az idegrendszere neki is egy kicsit gyengébb az átlagosnál, nála is úgy látták a legjobbnak a szülők, ha ő is talál magának egy megfelelő mozgásformát. Kevin focizni kezdett, anyukája Soroksárra hordja az edzésekre, őt is heti öt alkalommal.

És bár sem az úszás, sem a foci nem túl olcsó mulatság, Ida azt mondja, mindkét gyerek annyira imádja a sportot, hogy bármi is történjék, erre mindig megpróbálnak majd félretenni, amíg csak lehet.

- tette hozzá.

Martonék egyébként nem elégszenek meg két izgága csemetéjükkel: Ida azt is elmesélte, hogy Stefi és Kevin mellé nagyon szívesen magukhoz vennének két rászoruló gyereket is, ugyanis férjének és neki is megvan a nevelőszülői végzettsége. Ehhez a családbővüléshez azonban értelemszerűen először haza kell költözniük.

A hétévnyi csepeli albérlet után azonban most végre tényleg felcsillant a remény, hogy visszaköltözhetnek saját, délegyházi otthonukba. A ház viszont az elmúlt években nagyon rossz állapotba került, így a költözés előtt egyrészt rendbe kell hozni, hogy egyáltalán lakható legyen, másrészt szinte minden berendezést pótolniuk kell.

Ahogy Ida mondta, megpróbálnak, amit csak lehet, akár használtan is, ismerősöktől beszerezni, mert hiába dolgoznak férjével keményen, mindenre nem lesz pénzük. Hogy megszabaduljanak a 22 milliós tartozásuktól, a családi csődvédelemnek a következő 5-7 évben nagyjából 80-90 ezer forintot kell majd fizetniük, emellett pedig, amíg nem tudnak hazaköltözni, természetesen az albérletet is fizetni kell.

A családi otthon visszaszerzése tehát nemcsak hatalmas örömöt okozott az egész családnak, hanem egy sor újabb anyagi kihívás elé is állította őket. Ida mindezek ellenére mérhetetlen lelkesedéssel mesélte el nekem történetüket, próbálja mindennek a pozitív oldalát nézni. Mint mondja, rajtuk semmi nem fog múlni, férjével dolgozni fognak, ahogy eddig is, és reménykednek benne, hogy munkájuknak meglesz a gyümölcse. Az pedig valószínűleg életük egyik legszebb karácsonyi ajándéka lenne, ha lennének olyan ismerőseik, vagy akár ismeretlen jóakaróik, akik segítenének nekik abban, hogy rossz állapotban lévő házukat ismét otthonná alakítsák.