Újra szárnyakat kaptak a legdögösebb testű modellek

modell kifutó Victoria's Secret show
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén Párizsban rendezték meg az év köztudottan legnagyobb show-ját, ahol a modellvilág krémje mutatja be a Victoria's Secret álomszép fehérneműit. Nézzük, hogy sikerült az idei bemutató!

Az Victoria's Secret show-k legnagyobb durranása minden évben a Fantasy Bra, amit ezúttal Jasmine Tookes viselhetett. Csak ezen a melltartón 700 órát dolgoztak, kizárólag kézimunkával készült. A darabot Eddie Borgo készítette, egy 18 karátos arany vázra illesztették rá a 450 karátnyi, mintegy 9 ezer darab gyémántot és smaragdot. A melltartó értéke így 3 millió dollárra rúg, vagyis közel 900 millió forint.

Jasmine Tookes Forrás: AFP/Julien M. Hekimian

Az este másik nagyon várt fehérneműjét Josephine Skriver viselte, ami 450 ezer Swarovski kristály felhasználásával készült. A két cég együttmőködése több mint egy évtizede tart, így nem is csoda, hogy a végeredmény egy profin kivitelezett káprázatos fehérnemű lett. A hírek szerint egyébként 80 körül volt azoknak a fehérnemáknek a száma, ami Swarovski kristályoktól csillogott.

Josephine Skriver Forrás: AFP/Martin Bureau

Rengeteg újonc került idén a "nagy öregek" mellé. Közöttük kétség kívül Gigi Hadid húga, Bella volt a legjobban várt angyal a kifutón.

Bella Hadid Forrás: AFP/Julien M. Hekimian

Alessandra Ambrosio és Adriana Lima kapcsán már tavaly felmerült, hogy többet nem lépnek fel Victoria's Secret show-n. Ezen egyébként annyira nem is csodálkoztunk volna, hiszen több, mint 10 éve ott vannak már az angyalok között, most viszont kiderült, hogy az egész csak pletyka volt.

Alessandra Ambrosio Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Adriana Lima Forrás: AFP/Julien M. Hekimian

Ahogy mindig, a csillogás, a vadság, a jelmezszerűség vitte el a show-t.

Elsa Hosk Forrás: AFP/Martin Bureau
Gigi Hadid Forrás: AFP/Martin Bureau

Martha Hunt Forrás: AFP/Martin Bureau

Taylor Hill Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Devon Windsor Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Gigi Hadid Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Kendall Jenner Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
Georgia Fowler Forrás: AFP/Martin Bureau
Romee Strijd Forrás: AFP/Julien M. Hekimian

Az este fellépői Lady Gaga, Bruno Mars és a The Weeknd voltak. Lady Gaga hozta a káprázatos és extrém stílusát.

Lady Gaga Forrás: AFP/Martin Bureau
Lady Gaga Forrás: AFP/Julien M. Hekimian
/1612/Pik_n2016121102050

Így készültek a Victorias Secret angyalok a show-ra Párizsban

Szerda este Párizs adott otthont az éves fehérneműbemutatónak, ahol bizony mindenki ott volt, aki számít: mutatjuk is, hogy zajlottak az események a kulisszák mögött.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.