Heti trendjelentés: Matt Damon feleségének tökéletes a dekoltázsa

Amanda Seyfried Matt Damon vörös szőnyeg Velencei Nemzetközi Filmfesztivál
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hét az MTV VMA díjátadóval indult, majd szerdán kezdetét vette a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál. A szeptember 9-ig tartó fesztivál még rengeteg filmbemutatót tartogat, így biztosan nem fogunk unatkozni a következő héten sem. Most pedig mutatjuk az első napok legemlékezetesebb ruháit!

Amanda Seyfried

A színésznő főszereplésével forgatott First Reformed című filmet is Velencében mutatták be. A premierre Amanda Seyfried egy csodás Alexander McQueen ruhában jelent meg. Az anyagok játékán túl a részletgazdag hímzés tette igazán különlegessé a tervezői darabot.

Amanda Seyfried Forrás: AFP

Izabel Goulart

A brazil modell, aki az új Baywatch filmben is feltűnt, a nyitóeseményen és a The Shape Of Water című fantasy premierjén is megjelent. Míg a nyitónapon egy elegáns estélyiben vonult a vörös szőnyegen, a premieren igencsak meglepő outfitben: egy csillámos, áttetsző szoknyában és egy Thursday feliratú pulóverben jelent meg.

Izabel Goulart Forrás: AFP

Bianca Balti

A nyitónapon a modellek voltak túlsúlyban, a 33 éves Bianca Balti is ott volt az eseményen. A modell japán ihletésű frizurája jól passzolt az elegáns ruhához, és a széles, elöl megkötött övhöz. Kellemes lett az összhatás.

Bianca Balti Forrás: AFP

Renata Kuerten

És akkor jöjjön még egy modell... Renata Kuerten szintén a nyitónapon tette tiszteletét Velencében, ráadásul egy igencsak feltűnő ruhát választott. A tollas ruha érdekessége, hogy a szoknyarészen egészen hosszú tollakat is belefoglaltak a ruhába, ami kissé szokatlan, ráadásul egy kicsit gonosz boszorkány hatását kelti. Ti mit gondoltok?

Renata Kuerten Forrás: AFP

Kiszőrösödtek a sztárok! Durva fotók a vörös szőnyegről

Mindig visszatér a vörös szőnyegre ez a régi-új trend, a tollas, szőrös ruhák, amelyek hol elegáns, hol nagyon is nevetséges összhatást eredményeznek. Nézzük az elmúlt évek leghíresebb ilyen öltözékeit!

Mark Cousins

A brit filmrendező mindenkit meglepett öltözékével. Mintha Marc Jacobs egyik outfitjét lopta volna el a rendező. Hiába igyekezett minket hozzászoktatni a szoknyás férfiakhoz a világhírű divattervező, ma is meglepő látványt nyújt számunkra a vörös szőnyegen.

Mark Cousins Forrás: AFP

Matt Damon és Luciana Barroso

A nyitónap leghíresebb sztárja kétségkívül Matt Damon volt, akit felesége kísért el. Luciana Barroso egy piros estélyit viselt, ami a dekoltázst is kellemesen kihangsúlyozta.

Matt Damon és Luciana Barroso Forrás: AFP
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.