Elizabeth Cochran 1864-ben született Pennsylvania államban. Apja malomtulajdonos, farmer, kereskedő és postamester is volt, valamint sokat tett a városért, mely egy ideig az ő nevét viselte - Cochran's Mills, mai nevén Burrell Township. Bentlakásos iskolába járt, de ezt apja halála után, fedezet híján abba kellett hagynia. A család 1880-ban Pittsburhgbe költözött, ahol álnéven írt a Pittsburgh Dispatch-be egy cikket, „What Girls Are Good" címmel. A szerkesztőt, George Maddent annyira lenyűgözte a fiatal nőből áradó szenvedély, hogy munkát ajánlott neki. Ekkor vette fel a Nellie Bly álnevet és kezdett újságíróként dolgozni.
Egy ideig minden álomszerű volt, Elizabeth komoly témákkal foglalkozhatott, még riportsorozatot is írt a női gyári munkásokról, de amikor a szokványos „nőcis" rovatokhoz akarták irányítani – divat, kertészkedés... stb. -, fogta magát és felállt.
Meg sem állt egészen Mexikóig, ahol tudósítóként dolgozott. Ekkor még mindig csak 21 éves volt! Fél éven keresztül vizsgálta a mexikói emberek életét és szokásait, melyből később könyvet is írt. Elizabeth igazságérzete nem hagyta, hogy szó nélkül tűrje az ország ellenzéki újságíróinak bebörtönzését. A kormány bírálatának híre eljutott az akkori mexikói elnökhöz, Porfirio Díazhoz is, aki elrendelte a letartóztatását, majd „meggyőzték", hogy jobban teszi, ha elhagyja az országot, és nem tér vissza.
Miután hazatért, otthagyta a pittsburhgi lapot, és New Yorkba költözött. Itt négy hónapon át tengődött munka és pénz nélkül, majd végül döbbenetes ötlete támadt. Meggyőzte a Joseph Pulitzer tulajdonában lévő lapot, a New York World-öt, hogy remek cikket lehetne írni az elmegyógyintézetek valódi arcáról, méghozzá első kézből, saját élmények alapján. Így történt, hogy Elizabeth, alias Bly átlépte a Blackwell-szigeti Lunatic Elmegyógyintézet kapuját. Miért épp ezt szemelte ki? Hallomásokból, homályos vallomásokból már egy ideje élt a gyanú, hogy ez egy kivételesen szörnyű hely, melyben inkább rabokként, mintsem betegekként bánnak az emberekkel. De bizonyítéka senkinek sem volt az intézmény ellen, így az működött tovább, mint később kiderült, kegyetlen és embertelen módon.
Bly otthon, a tükör előtt gyakorolta az őrültekre jellemző grimaszokat fotók és rajzok alapján, nem fürdött, majd koszosan és ápolatlanul bejelentkezett egy panzióba. Ott aztán a vendégek és a személyzet legnagyobb megrökönyödésére, teljességgel irracionálisan kezdett el viselkedni. Sőt, azt is mondta, fél, hogy őrültnek fogják tartani.
Mindenkit megijesztett egész éjszaka tartó zavart magatartásával, így reggel rendőrt hívtak hozzá. Blynak pedig pont ez volt a célja, mivel akkoriban szinte csak bíróság útján kerülhetek az emberek elmegyógyintézetbe.
A tárgyalásán azt vallotta, nem emlékszik, hogy miket csinált előző éjjel, a bíró azt hitte, hogy talán valamilyen drogot fogyasztott. Több orvos is megvizsgálta, az egyik például menthetetlen esetnek titulálta. Hamar kimondták róla, hogy elmebajos, és máris a Blackwell-szigeti bolondokházában találta magát.
Bly döbbenetes dolgokat tapasztalt a 10 napos elzárása alatt.
Az étel nem csupán rossz, de az egészségre ártalmas is volt; faggyúleves túlérett, már-már rohadt hússal. A fürdés abból állt, hogy a vízzel teli kádban ülve, egy vödörből nyakon öntötték a betegeket a jéghideg vízzel. A szobákban sem tudtak megmelegedni, hiszen nem volt fűtés. Minden ragadt a mocsoktól, a bűz szinte elviselhetetlen volt. Az ápolók brutálisan bántak a betegekkel – a veszélyesnek ítélteket például egyszerűen összekötözték egy kötéllel, hogy ne tudjanak mozogni -, többször provokálták a betegeket, hogy legyen okuk a bűntetésekre. Bly egyik este feküdt az ágyában, amikor hirtelen bejött egy ápoló. Így írt erről:
A fogaim megremegtek, a végtagjaim hidegek és kékek voltak, amikor hirtelen egymás után három vödör jéghideg vizet öntöttek rám. Belement a szemembe, a fülembe, az orromba és a számba.
Bly több olyan nőt is látott, akiknek távolról sem voltak pszichés gondjaik, ezek közül sok csupán pénz és nyelvismeret nélkül érkeztek Amerikába, ami épp elég volt ahhoz, hogy ne tudják magukat megvédeni, és az utcáról a bolondokházába kerüljenek.
Bekerülése napjától már nem próbálta magát bolondnak tettetni, ettől függetlenül mindenki úgy kezelte. Senki sem vizsgálta meg még egyszer, senkit sem érdekelt, hogy egyébként teljesen egészséges.
Ha a New York World emberei nem járnak közben, Blyt vélhetően sosem engedik ki, és a végén valóban beleőrül az ottani körülményekbe és bánásmódba.
Az újságírónő cikkével – mely pár nappal szabadulása után meg is született - hihetetlen port kavart. Hiába próbáltak védekezni az őt elmebetegnek titulált orvosok, egy hónappal később az intézményben kirúgták a bántalmazó ápolókat és doktorokat, javítottak az általános életkörülményeken, a külföldi „betegeket" elszállították. Bly azonban ennél is többet tett; ráirányította a figyelmet az elmegyógyintézetekre, melynek hatására általános javulás volt tapasztalható. Többek között nagyobb összeget kaptak a fenntartásukra, valamint bevezették a rendszeres és alapos ellenőrzéseket.
Az elmegyógyintézetes riport ismertté, sőt szinte sztárrá tette Blyt, aki úgy döntött, megdönti Phileas Fogg, Verne hősének rekordját. Két évbe telt, de végül nekivágott a Föld megkerülésének.
Az újságírónő egyedül, gőzhajókon és vasúton utazott, időnként pedig helyzetjelentést küldött lapjának. Erős és izgatott figyelem övezte a kísérletet, Blynak azonban akadt egy ellenfele.
Egy másik fővárosi lap, a Cosmopolitan is útnak indította saját riporterét, Elizabeth Bislandet. Ő azonban négy nappal elmaradt a sztárújságíró teljesítménye mögött. Bly 72 nap alatt utazta körbe a Földet, ezzel pedig világrekordot állított fel.
Bly feltaláló is volt, szabadalmaztatott például egy új formájú tejeskannát. 1895-ben Bly feleségül ment a milliomos iparos, Robert Seamanhez, aki 42 évvel idősebb volt nála. A házasság 9 évvel később, a férfi halálával ért véget, de Bly tovább irányította férje cégét. Egy ideig az Egyesült Államok egyik vezető női iparosa volt, de a gyár menedzserének hanyagsága és sikkasztása miatt csődbe ment. Később tudósított az I. Világháború keleti frontvonaláról, majd írásaival kiállt a szüfrazsettek törekvései mellett.
Elizabeth Cochran Seaman alias Nellie Bly 57 évesen hunyt el, tüdőgyulladásban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.