Így vélekedik Sütő Enikő az alázatról

Sok irányban lehetünk alázatosak: a munkával szembeni alázat a sikeresség alapfeltételeként elfogadott, de alázat létezhet például a természettel, embertársainkkal, a természetfelettivel, de valójában mindennel kapcsolatban is. Milyen érdekes, hogy a zuhanó repülőben mindenki fohászkodni kezd. Válságos élethelyzeteinkben mindig letérdepelünk lelki értelemben, és talán azért is kapjuk ezeket az élethelyzeteket, hogyha felismerésből nem szeretnénk az alázatot gyakorolni, valamiféle kényszerítő helyzet kapcsán megtapasztaljuk az alázat lényegét. Számomra mégis most a leginkább kiemelendő az embertársainkkal szemben érzett alázat. Visszatetsző lehet, amikor az ember „felfele” alázatos, mert mögötte mindig valamilyen érdek sejlik fel, olyan motiváció, amely alapján az alázat segítségével valamit kapni szeretnénk.

Természetesen szerethetjük és fordulhatunk őszintén, a társadalmi ranglétrán vagy bármilyen emberi elgondolás alapján felettünk állóhoz - a saját érzelmeit, motivációit mindig maga tudja igazán az ember.

Számomra az emberi kapcsolatokban az alázat érzése ott jelenik meg legtisztábban, amikor lehajolok a kedvezőtlenebb helyzetben lévő és nem az igaz értékükön kezelt embertársaimhoz, akikben meglátom (ez mindenkiben megtalálható) a szépet és a segíteni valót. Hiszen semmi másra nem születtünk, csak arra, hogy felismerjük magunkban és a többiekben azt az egyenlő szépséget és tökéletességet, amely alapján az alázat mindenkinek jár. Talán ezek azok az élethelyzetek, amikor az alázat gyakorlása a legemelkedettebb életérzést hozza ki belőlünk. Persze ehhez szükséges egy irányváltás a gondolkodásban. Ami a Boldogság Minisztérium ars poeticája.

Egész nap kifelé figyelünk és hasonlítgatjuk másokhoz magunkat. Miközben szerintem az alázat lényege pont az, hogy az, ami a világban megoldásként feltűnhet, annak a megoldása nem kívül, hanem belül keresendő. Mindenki azt várja, hogy a körülmények, a világ, vagy a másik ember változzon, ez egy kényelmes dolog lenne, de általában csalódást okoz. Az alázatról azt gondolom, hogy nekem kell húzni egy vonalat, és eldönteni, hogy változtatok.

Az ember félreáll a saját igazságával. De vajon hányféle igazság létezik? Valószínűleg pont annyi, ahány ember él a Földön pillanatnyilag. Ha elméből közelítünk az igazság kérdéséhez, akkor valószínűleg konfrontálódni fogunk, hiszen mindenki a saját eszközrendszerével védi a maga valóságát. Ilyen értelemben jobb esetben hagyjuk magunkat meggyőzni, de a legjámborabb igazságkeresésnél is mindenki azzal a konklúzióval zár, hogy mégiscsak nekem van igazam. A megoldás tehát valószínűleg nem az elmében rejlik, bár lehet, hogy ott, de egy olyan felismerésből fakadóan, ami más helyről jön. Ez a hely a szív. Akkor így feltehetjük a kérdést, hogy igazság helyett békeség? Okosság helyett bölcsesség? Ezek a minőségek túlmutatnak a hagyományos nézőpontunkon vagy gondolati programjainkon. Nem érzelgősségből fakad, hanem egy magasabb szintű felismerésből. Aminek nyertese elsősorban mindig az, aki ezt gyakorolja. Elképzelem, ha mindnyájunkat úgy tanítottak volna, hogy ez lesz eredményes az életünkben, akkor más harmóniájú világban élnénk.

A nézőpontváltás pont annak felismerése, hogy végső soron ez az attitűd lesz eredményesebb, ha békében szeretnénk élni egymás mellett. Így igaz a mondás, mely szerint „ Az ember, ha kifele figyel alszik, ha befelé figyel, akkor felébred”.