Választott gyermektelenség, avagy jön a III. Gyermekmentes Nap

A Gyermekmentes Napot itthon is megrendezik, méghozzá harmadik alkalommal - Budapesten, augusztus 4-én. A rendezvényt Facebook eseményként lehet megtalálni, és a következő szerepel a leírásában:

Több internetes oldal működik világszerte, mely célközönségének a választott gyermektelenségben élőket tartja. A bejegyzések, cikkek java része arról szól, hogy hátrány és negatív megkülönböztetés éri őket döntésük miatt. Ami, lássuk be, valóban így van, annak ellenére, hogy ha nincs gyermek a háztartásban az élet egyszerűbb, szabadabb és gazdaságosabb. A gyereket nevelők állami támogatásokban részesülnek, de számos ünnepnap és egyéb rendezvény is köthető a szülőséghez, miközben a „nemzet gyarapítására" nemet mondókra kígyót-békát kiáltanak. Másrészt az ilyen orgánumok előszeretettel közelítik meg a gyermekvállalás humoros, vagy épp kárörvendő oldalát is.

Ahogy ezeket a bejegyzéseket olvasgattam - kétgyerekes anyaként - gyakran jót mosolyogtam, hiszen a gyereknevelés a legtöbb esetben nem egy rózsaszín vattacukor felhő. Ugyanakkor találkoztam olyan, várandósággal, szüléssel kapcsolatos tartalmakkal, hozzászólásokkal is, melyek alapját egyáltalán nem értem. Hiszen annak, aki nem akar gyermeket vállalni, fogalma sem lehet arról például, milyen érzés, amikor egy apró baba mocorog a pocakban, vagy mivel jár egy szülés. Így az ezeken való élcelődést nem éreztem helyénvalónak. Persze ez szubjektív vélemény.

Az önként vállalt gyermektelenség egyfajta szubkultúra, az ilyen oldalak, csoportok pedig lehetőséget teremtenek az egymás közti eszmecserére, kapcsolatépítésre. Tehát van helyük, és van rájuk kereslet.

Mi állhat a gyermektelenség hátterében?

• valamilyen egészségügyi, meddőségi probléma
• nincs megfelelő partner a gyermekvállaláshoz
• az egyik fél elzárkózik a gyermekvállalástól
• az egyik félnek már van gyermeke egy korábbi kapcsolatából, és nem szeretne többet
• rossz családi minta, mely akár tudatosan, akár tudat alatt akadályozza a gyermekvállalást
• társadalmi okok
• anyagi jólét megőrzése
• nem fér fel egy gyerek a prioritási listára
• a test változásaitól való félelem
• a vágy hiánya

Ezek egy része a társadalom szempontjából abszolút elfogadható okok, de akadnak olyanok is, melyeket hajlamosak egyszerű önzőségnek tekinteni. De miért ne gondolhatná valaki úgy, hogy az ő életébe, életritmusába nem fér bele egy gyerek?

Így tehát nem ördögtől való az, ha valaki nem érzi magában az apai, de leginkább az anyai ösztönt: a vágyat egy baba kihordására, felnevelésére. Szerencsére olyan világban élünk, ahol többé-kevésbé szabadon rendelkezhetünk a testünk felett. Számos fogamzásgátlási lehetőség áll rendelkezésünkre, és, ha ezek mellett mégis megtörténne a fogantatás, az abortuszt sem tiltja törvény.

A szülőség komoly felelősség, mely az évekkel nem csökken, sőt. Nézzünk csak szét a környezetünkben, hány olyan szülőt látunk, akiknek láthatóan csak nyűg a gyerek, akik nevelés helyett csupán fegyelmezni, büntetni, elhanyagolni, vagy épp bántalmazni képesek utódaikat? Sajnos valamennyi generációban találunk olyan sérült felnőtteket, akik a gyermekkorukban elszenvedett traumák árnyékában élnek.

Gyermektelen vagyok, de mégis kinek kínos ez?

A tipikus kérdés, amikor egy pár már jó ideje együtt van, netán házasodnak, hogy mikor érkezik a kisbaba. A legtöbben döbbenettel fogadják, ha egyszerűen kijelentik, ők bizony nem akarnak gyereket vállalni. Sőt, gyakran a fejükhöz is vágják, hogy ők milyen könnyelműen eldobják maguktól ezt a lehetőséget, miközben mennyien vágynának rá, akiknek nem lehet. Az összefüggés ugyan még véletlenül se érint reális talajt, de igen kínos magyarázkodáshoz, vitához vezethet.

A gyermeket tudatosan nem vállalók számára igen kellemetlen és bosszantó helyzeteket szülhet az is, amikor a barátaik, munkatársaik a babavárás, gyereknevelés szakaszába lépnek. Sok kapcsolat ilyenkor meggyengül, megszakad, egysíkúvá válik. Ez pedig minkét fél számára nehéz, mégis valamilyen szinten törvényszerű – bár ezekben az esetekben mindig a gyermektelen lesz a hibás, hiszen ő nem képes és nem is akarja megérteni a másik helyzetét. Fontos azonban a teljes képet látni. Nagyon sok friss szülő válik gyermeke megszállottjává, egyfajta anyai, apai önfeláldozásban kezdik el élni az életüket, mindig, minden helyzetben a gyermeket teszik az első helyre. Azok, akik a gyermekvállalással megszűnnek autonóm lénynek lenni, csak önmagukat okolhatják, ha gyermektelen barátaik elmaradoznak mellőlük. Még anyaként is fárasztó csak a gyerekekről beszélgetni egy-egy lopott órás találkozás alkalmával, nemhogy annak, akit ez nem érint, és nem is fog.

Egyszerűen el kell fogadni, hogy vannak emberek - és itt az ok gyakorlatilag mindegy -, akik nem vágynak gyermekre. Addig, amíg nem kezdik el festékkel leönteni a babakocsikat, vagy „minek a gyerek?” szövegekkel telefirkálni az óvodák falát, addig a gyermeket vállalóknak nincs joguk felettük pálcát törni. Ugyanakkor ennek fordítva is igaznak kell lennie.