Jobb ember leszek! mozgalom: így telt a március a segítségnyújtás jegyében

Előfordul, hogy a lustaságom vagy a borús hangulatom miatt elszalasztok egy alkalmat, amikor segítő kezet nyújthatnék. De alapjában véve egy figyelmes embernek tartom magam. Ebben a hónapban is próbáltam a közvetlen környezetemben és idegeneknek is támaszt nyújtani. Kutyát sétáltattam, ruhákat vittem egy hajléktalanszállóra, bevásároltam a nagyinak, elmosogattam a kollégák helyett. Többször adtam útbaigazítást a Deák tér környékén kóborló turistáknak, és segítettem egy vak járókelőnek megtalálni a mozgólépcsőt. Kellemes vagy épp vicces rapid beszélgetésekkel megfűszerezve már a tömegközlekedés sem annyira lehangoló, mint korábban. Bár kissé furcsa volt számomra, hogy ez most feladat, és nem csak akkor segítek, amikor épp kedvem szottyan önzetlennek lenni. A jótettért a jutalom – egy őszinte mosoly, egy hálás tekintet vagy épp egy buliba invitálás – sosem maradt el. Az öröm, hogy ma is tettem valami jót, egész nap simogatta a lelkemet.

A legtöbb emberben megvan a hajlam, hogy segítsen a rászorulókon. Általában akad valaki, aki eligazítja a vak srácot a metróaluljáróban, vagy felsegíti a nénit, aki elesett. De vajon észrevesszük a közvetlen környezetünkből jövő rengeteg segítséget, és kellőképpen viszonozzuk azt? Észrevesszük, hogy kedvesünk, férjünk, gyerekünk, szüleink, barátaink mennyit adnak nekünk nap mint nap?

Emlékszem, egyszer apám nagyon készült a házassági évfordulójukra. Ő egy igazi ezermester, folyton tesz-vesz a ház körül, mindent megszerel, még azt is, ami el sincs romolva. Nem az a romantikus alkat. Az egyik nyáron viszont kitalálta, hogy lepjük meg anyámat. A bejárattól indulva rakjuk végig mécsesekkel és rózsaszirmokkal az utat egészen a konyháig, ahol majd várja az általa készített vacsora. Anyám még hetekig repdesett az örömtől, és emlegette azt az estét. Nem a rózsaszirmok miatt, hanem apám figyelmessége miatt. Mert így köszönte meg az elmúlt éveket. Azt, hogy anyám mindennap vezeti a háztartást, együtt felneveltek két gyereket, segít neki a bajban, erősítette lelkileg, amikor újra kellett tanulnia járni egy baleset után. Türelmes volt és kitartó.

Segítsünk, vegyük észre és legyünk hálásak a sok jóért, amit másoktól kapunk. Megéri.

„Mindannyian kaptunk már segítséget, támogatást vagy útmutatást más emberektől életünk valamely időszakában – amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Néha elég, ha valaki mellettünk áll, biztat, vagy egyszerűen csak jókor van jó helyen, hogy megváltoztassa életünk irányát. Aztán minden megy tovább, mi pedig hajlamosak vagyunk elfelejteni azt az embert, aki valaha oly mélyen megérintett bennünket, és megváltoztatta az egész jövőnket." /Rhonda Byrne/