Mikor két éve Dominikán jártam, pont elkaptam egy tökéletes naplementét a vízből a pálmafák felé nézve és ez valamiért annyira belém ragadt, hogy idén, mikor már menni készültünk, úgy éreztem, muszáj egy kicsit maradnom, megvárnom, hogy újra enyém legyen az az érzés, mint akkor. Újra ott akartam lenni, abban a pillanatban. Jó sokáig vártam, hogy jöjjön, én kitartóan ott voltam, csak a pillanat nem.Nagyjából, mikor erre ráeszméltem, Mesi lőtt rólam egy fotót, ahogy ott állok másfél órája, mint egy hülye, várva, hogy olyan színű legyen az ég és úgy süssön be a nap az ágak között. És ekkor döbbentem rá, hogy ugyanazt csinálom, amit sokan képesek egy életen át: Hajszolni valamit, ami egyszer tetszett, nem törődve az idő múlásával. De miért akartam én ezt annyira? Talán azért, mert az ember ilyen, biztonságban érzi magát a már megélt lelki útvonalak mentén, ami puhára van bélelve az emlékekkel, az utólag kicsit szebbé, mássá, illeszkedőbbé csalható múlttal. Viszont én nem akarok ilyen lenni, ahogy nem leszek már sem a 16 éves underground rapper, sem a "gránátos" vagy éppen Mizus Fluor és nem is kell annak lennem.Elmúlt, ahogy abból a délutánból is csak egy volt az óceánparton. Elmehetek újra oda, hogy most meg ezt a legfrissebb élményt üldözzem és ott is lesz a víz, az ég, a pálmák, de "A" pillanat nem rendelésre jön és ami még biztosabb, nem a múltban kell keresni, nem onnan érkezik.Hiába is próbáljuk gyűrögetni, szétszakítani, nem leszünk erősebbek az idő szöveténél
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.