A boldog párkapcsolat alapszabályai

Forrás: Shutterstock -
házasság párkapcsolat válás szabály titok szerelem pszichológia szakítás John M. Gottman
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem is olyan rejtélyes dolog, hogy mitől lesz jól működő egy házasság, vagy egy párkapcsolat. Cikkünkben olyan tanácsokat olvashattok, melyek nem jó szándékú általánosságokon nyugszanak, hanem valós adatokon.

Az 1970-es években a válási ráta az egekbe szökött, s ennek hatására százaival jelentek meg a párkapcsolatok javításával foglalkozó könyvek. Ezek közül csak egy igazán kiemelkedő született, mely valós kutatáson alapul, ez pedig nem más, mint dr. John Gottman A boldog házasság hét titka című könyve.

Dr. John Gottman a Washington Egyetem pszichológus professzora, aki 14 éven keresztül kutatta a házasságot, és ezidő alatt körülbelül 650 párt figyelt meg Forrás: Getty Images/2017 Randy Shropshire/Randy Shropshire

Dr. John Gottman a Washington Egyetem pszichológus professzora, aki 14 éven keresztül kutatta a házasságot, és ezidő alatt körülbelül 650 párt figyelt meg. Gottman 1986-ban hozta létre a Love Lab, magyarul Szeretetlabor elnevezésű laboratóriumot, ahol egy kis tóparti házban szorgosan filmezték az együtt élő párok beszélgetéseit. Ez volt az első olyan kutatási program, ahol tudományos igénnyel figyelték a valódi házastársak egymással szembeni viselkedését. A dr. Gottmannál megforduló párok legtöbbje a válás küszöbén állt, de miután elsajátították az alapelveket, még feleannyi házasság sem került újból válságba, mint amennyi a házassági tanácsadás után szokott.

A nagy véleménykülönbségek megmérgezik a házasságot?

A házas felek hosszú éveket és rengeteg energiát képesek fordítani arra, hogy megváltoztassák a másikat, de a jelentős nézeteltérések az értékek és a világlátás különbözőségéből fakad, ez pedig sokat nem fog változni. A sikeres párok tudják ezt jól, és elfogadják egymást mindenestül.

A tartós és boldog házasság dr. Gottman szerint a barátság Forrás: Shutterstock

A boldog házasok mindig nyíltak és őszinték egymással?

Az igazság az, hogy nagyon sok jó házasságban egy csomó problémát a szőnyeg alá söpörnek. Olyan helyzetekben, amikor más párok egymás nyakának esnek. A legtöbb párkapcsolat stabil tud maradni anélkül, hogy a felek egyfolytában hangot adnának a mélyen bennük rejlő negatív érzéseknek.

De a legfontosabb, mitől lehet jó egy házasság?

A tartós és boldog házasság dr. Gottman szerint a barátság. Döntő ugyanis, hogy a két fél kölcsönös megbecsülést érezzen egymás iránt, és szívesen legyenek egymás társaságában. A barátság felújíthatja a szerelmet, de védelmet nyújthat a kapcsolat ellenségessé válása ellen is. Ameddig képesek vagyunk gyengédséget és csodálatot érezni a párunk iránt, addig van remény a kapcsolat megmentésére. A házasság célját a közös törekvések adják, vagyis a pár két tagja ossza meg egymás reményeit és álmait.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.