tudattalan álomfejtés üzenet vágyak álom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Életünk során számos vágyunkat elfojtunk, és ezek a vágyak csak némiképp álcázva léphetik át a tudatosságunk küszöbét. Ha a pszichénk üzen nekünk, az üzenet csak cenzúrázva, megszelídítve juthat el a tudatunkig. Sigmund Freud szerint ezért felejtjük el olyan könnyen az álmainkat, mert a tudatos én csökkenteni igyekszik a tudattalan befolyását az elménkre.

Az álomfejtés tudománya egészen az ókorig nyúlik vissza, Egyiptomban például azt hitték, hogy álmainkat az istenek küldik, méghozzá azzal a céllal, hogy megoldást találjanak sorsuk irányításához, betegségeik gyógyításához. Csak a 19. században kezdtek kételkedni az álmok isteni erejében. Számos tanulmány készült az álomfejtésről, s végül az álmok isteni sugallatként történő értelmezésétől, eljutottunk addig a természettudományos nézetig, amely szerint az álmok egyszerűen érzékszervi ingerlés eredményei. Ilyen, amikor alvás közben meghallunk valamit, és ez beleszövődik az álmunkba. Ha pedig meztelennek érezzük magunkat, akkor valószínűleg leesett rólunk a takaró. Az álombeli repülést pedig azzal magyarázták, hogy a mellkasunk légzés közben emelkedik és süllyed, ez idézheti elő az agyunkban a repülés képzetét. Sigmund Freud azonban úgy érezte, ezek nem adhatnak magyarázatot megannyi álmunkra. Kétségkívül előfordul, hogy az alvás közben érő fizikai ingerek befolyásolják álmainkat, de legtöbb esetben nem erről van szó.

Forrás: Shutterstock
  • Leggyakrabban az elmúlt napok benyomásait dolgozzuk fel álmunkban.
  • Felszínre törhetnek gyerekkori emlékeink is.
  • Álmunkban másképp szelektálunk az emlékeink között. A tudattalan nem mindig a jelentős eseményekre összpontosít, sokszor jelentéktelen emlékek is felbukkannak.
  • Az álmok gyakran véletlenszerűek és teljesen abszurdak, de olykor az érzéskavalkád egy „történetté' áll össze.
  • Az álmok mindig énközpontúak.
  • Majdnem minden álom „vágyteljesülés", vagyis olyan mélyen húzódó ösztönzés, mely beteljesedésre tör.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.