Mary-Kate Olsen válás Olivier Sarkozy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alig egy héttel ezelőtt látott napvilágot a hír, hogy Mary-Kate Olsen és a nála 17 évvel idősebb férje, Olivier Sarkozy öt évig tartó házassága zátonyra futott. Ám egy bennfentes most elárulta mi állhat a válás hátterében.

A pár még 2012-ben ismerkedett meg egymással, majd rá három évre össze is házasodtak. A kapcsolatuk tökéletes volt, ám egy kérdésben nem igazán értettek egyet. Az üzletembernek az előző házasságából már született két gyermeke, így nem szeretett volna több gyerkőcöt. A színésznőt eleinte nem érdekelte, hiszen nem volt számára sem prioritás a gyermekáldás, ám az idő előrehaladtával meggondolta magát. Mary-Kate abban reménykedett, hogy férje is változtat álláspontján - írja a People.

Forrás: WireImage/2014 Amy Graves/Amy Graves

Ám nem csak ez volt, ami konfliktust okozott náluk, míg a férfi imád szórakozni és bulizni, addig az egykori gyereksztár sokkal visszahúzódóbb és nyugodtabb életet szeretett volna élni. Emiatt egyre kevesebb időt töltöttek együtt.

A színésznő és divattervező áprilisban adta be a válási keresetet, de a világjárvány miatt azt visszautasították, így gyorsított eljárást kért, hogy hamarabb kimondják a válásukat, illetve a házassági szerződés őt védő része érvénybe lépjen, és ne kelljen elhagynia a lakásukat. A férfi egy hét haladékot adott neki, hogy elköltözzön New York-i otthonukból, ám a koronavírus miatt a költözés sem ment gördülékenyen, ezért Olsen hónap végéig haladékot kért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.