Az ego a legnagyobb ellenséged, pusztítsd el, mielőtt ő pusztít el téged

Forrás: Shutterstock -
ego siker pszichológia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tudjuk mire vágyuk: sikerre! Szeretnénk, hogy számítson a munkánk, és vágyunk mások elismerésére. A probléma csak az, hogy sokan alázat nélkül igyekeznek elérni a céljukat.

A boldogsághoz tisztán kell látnunk a világot, és benne magunkat. Így hát el kell pusztítanunk az egónkat, mely akadályoz és hátráltat minket a valóság elé tartott filterével. Önmagunk megerősítéséhez az ego egyik kedvenc stratégiája a panaszkodás. Minden panasz egy-egy olyan, elme kitalálta, apró történet, amit maradéktalanul elhiszel. Hogy aztán hangosan panaszkodsz-e vagy csupán gondolatban, az már mindegy.

Mindnyájan, akik kreatív munkát végzünk, azért vágunk bele, mert megvan hozzá az ízlésünk. Csak hogy létezik egy rés ízlés és tehetség között, ugyanis az első néhány évben lehet, hogy nem lesz igazán nagyszerű, amit csinálunk. Igyekszik az lenni, mégsem sikerül. Az ízléseddel azonban – ami eljuttatott idáig – továbbra sincs semmi gond. Elég jó ahhoz, hogy meg tudd állapítani, csalódást keltő az, amit letettél az asztalra. Pontosan ez a rész az, amiben az ego vigasztalást nyújt. Ki akar rájönni önmagára és a munkájára tekintve, hogy nem üti meg a mércét? Személyiségünk puszta erejével, eltökéltséggel és szenvedéllyel fedjük el a puszta igazságot. Pedig megtehetnénk, hogy becsülettel szembenézünk hiányosságainkkal, és még több időt fektetünk a munkánkba. Ez szerénységre és alázatra tanít minket, s kemény munkával áthidalhatjuk a rést.

Az ego a legnagyobb ellenséged, pusztítsd el, mielőtt ő pusztít el téged Forrás: Shutterstock

Az egónk azt akarja elhitetni velünk, hogy elképzeléseink, valamint a tény, hogy kezdeni akarunk valamit a terveinkkel, bőven elegendő. Úgy tesz, mintha tervezéssel, konferenciák látogatásával és lenyűgözött barátokkal folytatott beszélgetésekkel közelebb kerülnénk az áhított célunkhoz. Ez a valóság, hogy mit érünk el végül, az attól függ, mibe fektetjük az energiánkat.

Dolgozz keményen, csendben, és hagyd, hogy a sikered beszéljen helyetted!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.