családalapítás Bocskor Bíborka énekesnő gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnőt nem viselte meg a karanténban eltöltött időszak, hiszen az elmúlt hónapokat egyébként is a gyermekvárásnak szentelte volna. Az énekesnő elárulta, hogyan folytatódik majd a zenei karrierje kislánya, Zsolna megérkezését követően.

Hamarosan életet ad gyermekének Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője, akit egy cseppet sem viselt meg a karanténidőszak. Az énekesnő minden rezdülésével születendő gyermekére koncentrált eddig is, a karantén pedig semmit sem változtatott ezen.

"Nekem az elmúlt két hónap egyébként is a várakozással telt volna, hiszen most vagyok a 9.hónapban. Most még több időt tudtam együtt tölteni a párommal, egy szép időszak volt, mindamellett, hogy sajnos a járvány mindenkinek adott feladatokat bőven" – mondta a 95.8 Sláger FM-en az énekesnő, aki zeneileg is rendkívül aktív volt az utóbbi időben.

Forrás: Facebook/Magashegyi Underground

A Magashegyi Underground élete nem állt le a karantén ideje alatt sem.

Felelősséggel tartozom a gyermekem iránt, ahogy a zenekar, a velünk dolgozó stáb iránt is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.