Papp Gergő válása: "Nem adtuk fel az első nehézségnél"

Fotó: Margitay Klára -
Papp Gergő válás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Papp Gergő és felesége válnak. A műsorvezető elmondta, megsínylette a kapcsolatuk, hogy ő a munka miatt Budapesten lakott, míg Judit a Balatonon volt fiúkkal. Most azt is elárulta, hogy próbálták megmenteni a házasságukat, de nem sikerült. 

"Szerettem volna, ha tőlem tudják meg az emberek, hogy Judittal már nem vagyunk együtt. Két napja fogalmazódott meg bennünk, hogy nem akarunk titkolózni, lehajtott fejjel menni az utcán, mintha valami rosszat tennénk vagy megcsalnánk a másikat" - mondta el a Blikknek Pimasz úr.

Fotó: Margitay Klára

"A távkapcsolat lehetőséget adott arra, hogy kiderüljön, mi lesz velünk. A sors alakította így, mi pedig rengeteget beszéltünk arról, mit is szeretnénk. Terápiára nem jártunk, de nem adtuk fel az első nehézségnél" - tette hozzá.

"Érdekes, hogy Judittal szinte egyszerre találtunk új párt. Úgy is hozhatta volna az élet, hogy alkalmi kapcsolataink lesznek, de már a legelső alkalommal tudtam, amikor a mostani párommal találkoztam, hogy ez komoly. Így volt ez Judit és az ő párja esetében is. Három hónapja vagyunk együtt, civil, de ha eljön az ideje, többet is mesélek róla" - mesélte műsorvezető, és hozzátette, Judittal nagyon jó maradt a viszonyuk, sőt, a jövőben közös munkát is el tudnak képzelni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.