Bölcsődei beszoktatás lépésről lépésre

Forrás: Shutterstock -
gyermeknevelés beszoktatás család kisgyerek bölcsőde magazin bölcsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok esetben az édesanya nem tud otthon maradni a gyermekével a kicsi 3 éves koráig, hiszen vissza kell mennie dolgozni. Másoknál a szülők veszik észre, hogy csemetéjüknek, bár még nem töltötte be a 3. életévét, egyre nagyobb az igénye arra, hogy minél több időt töltsön a vele egykorúakkal. Ilyenkor kerül a család látóterébe a bölcsőde.

3 éves kor fölött a legtöbb gyermek óvodába megy, ám mi van azokkal a kicsikkel, akik már hamarabb is közösségbe kerülnek? Ők lesznek a bölcsisek.
A bölcsőde egy intézmény, amely

olyan babákat és kisgyerekeket fogad, akik még nem múltak el 3 évesek.

A legtöbb bölcsinél a 1,5-2 év az alsó korhatár, de akadnak olyanok is, amelyek akár 1 év alatti gyerekeket is gondoznak. Arról, hogy a bölcsőde jó dolog-e, megoszlanak a vélemények, az pedig, hogy mikor érdemes elkezdeni – ha a szülők mellette teszik le a voksukat - nagyon család és főképp gyermekfüggő.


Beszoktatás a bölcsődébe

A bölcsis élet első szakasza a beszoktatás, amely szinte minden intézménynél ugyan úgy zajlik. A bölcsis beszoktatás nagyban különbözik az óvodásokétól, de ez érthető is, hiszen a bölcsődések igényei – életkorukból fakadóan – egészen mások, mint a 3 éveseké.

A legtöbb bölcsinél a 1,5-2 év az alsó korhatár Forrás: Shutterstock

Bizalom

A bölcsi sajátossága, hogy a gyerekeket felosztják és bár egy csoportban két kisgyermeknevelő is jelen van,

minden kicsi csak az egyik nevelőhöz fog igazán kötődni.

Ez szintén az életkorukból fakadó igények miatt alakul így, hiszen a gyermek „saját" gondozója, voltaképpen az anya helyettesítője lesz. Ő fogja etetni, tisztába tenni, vigasztalni. Természetesen ennek ellenére a másik gondozóval is jó kapcsolatot fognak kialakítani, de ha öröm vagy bánat éri az apróságot, akkor elsősorban a saját nevelőjéhez fog fordulni, hiszen köztük lesz egy olyan bizalmi kötelék, amely miatt a kisgyermek bátran fordulhat bármivel hozzá. Egy kisgyermeknevelőhöz maximum 6 gyermek tartozhat, de ha van egészen apró bölcsis a csoportban, akkor kevesebb.

A beszoktatás menete

A beszoktatás időtartama átlagosan 2 hét szokott lenni, egyszerre mindig csak egyetlen gyermek szokik be - tehát nagyjából kéthetente bővül a csoport létszáma, amíg el nem érik a maximális 12 főt- és a fokozatosság elvére épül. A két hét természetesen rövidebb is lehet, ha a gyermek nyitott az új helyzetre és ugyanígy tovább is tarthat, ha a kicsi nehezen szokja meg a bölcsődét. Lássuk, mi a beszoktatás általános rendje.

Az első néhány napban a szülő és a gyermek együtt érkeznek a bölcsődébe,

általában a tízórait követő játék idején. Ezt a szakaszt szinte minden gyermek imádja, hiszen új a környezet, rengeteg az izgalmas játék, sok hasonló korú gyermek veszi őket körül és persze ott van anya vagy apa is, úgyhogy garantált a móka és a kacagás. A vendégeskedés először 1 órán át tart, majd felkúszhat akár 2-re is.
A második naptól kezdve a nevelők megkérhetik a szülőt, hogy próbálja kivonni magát a közös játékból és inkább csak „legyen jelen". Ekkor kezd el fokozatosan közelíteni a kijelölt gondozó a kisgyerekhez és lassan kiépíteni vele saját kapcsolatukat. Néha úgy döntenek a gondozók, hogy a 2. vagy 3. napon érkezzen korábban a kicsi, ilyenkor pedig megkínálják tízóraival is.


A beszoktatás második szakasza, amikor a szülő már nincs ott végig a játékidő alatt,

hanem a nevelő kérésére kimegy a csoportszobából. Először csak rövid időre, majd egyre hosszabban van távol, végül az egész délelőttöt a váróban tölti. Ilyenkor általában reggel kell vinni a kicsit és egészen az ebédig marad. Ebben a szakaszban jönnek rá először a gyerekek, hogy valójában mi is történik, így akadnak olyan csemeték, akiknél ez az időszak nem teljesen zökkenőmentes.

A beszoktatás második szakaszában a szülő már nincs ott végig a játékidő alatt Forrás: Shutterstock

Az első hét végén általában már

ebédre is marasztalják a gyermeket, majd jön a nagy vízválasztó, az alvás.

Sok helyen először csak megmutatják a kicsinek az ágyát és hagyják, hogy szokja a gondolatot. Másnap már megkérhetik, hogy üljön is le rá, sőt akár bele is fekhet. Vannak gyerekek, akik azonnal kapnak is a lehetőségen és alszanak egy jót – hiszen a sok inger fárasztó -, mások csak kipróbálják, milyen is azt csinálni, mint a többiek. Ne feledjük, hogy a közösség ereje rájuk is hat és mivel azt látják, hogy mindenki szépen fekszik az ágyában, alváshoz készül, így ők is kedvet kaphatnak a szundikáláshoz. Első alkalommal, ha sikerül elaludnia a gyermeknek, szinte biztos, hogy nem fog annyit pihenni, mint otthon, ám ez az idő előrehaladtával változni fog.

A következő fázis voltaképpen már a beszoktatás vége. Az első ott töltött délutáni alvásokkor általában arra kérik a gondozók a szülőt, hogy már ébredéskor legyen ott. Másnap uzsonna után érkezzen és ha minden rendben van, tehát a gyermek jókedvű, kialakult a meghitt kapcsolat a gondozójával, szívesen részese a közös tevékenységeknek és a társaival is kiegyensúlyozottan viselkedik, akkor azt lehet mondani, hogy a beszoktatás sikerült.

Természetesen minden gyermek más, minden gyermeknek más okoz nehézséget, s bizony a beszoktatás is egy olyan folyamat, amelynek során akadhatnak apró zökkenők, ezeket azonban egy kis rákészüléssel és odafigyeléssel minimálisra csökkenthetjük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.